A kétszeres téli olimpikon, versenyzői pályafutását követően Naganoban a női és férfi biatloncsapat vezetője volt. Egyik legnagyobb edzői sikereként Panyik Jánost, kimagasló 10. helyezéséhez segítette hozzá az 1997-es világbajnokságon. Hét esztendeig Szingapúrban élt, ahol tanárként dolgozott, mellette alpesi sít oktatott. A hazai sportéletbe két éve tért vissza, 2012. június 1-től a szövetség utánpótlás-igazgatójaként felel valamennyi, síszövetséghez tartozó olimpiai sportág utánpótlásáért, továbbá a sífutó és biatlon olimpiai keret felkészítésében is aktív részt vállal.

Éppen egy külföldi edzőtáborban értük utol…

“Szüleim szerint már kisgyermekkoromban meglehetősen izgága és élénk voltam, így Salgótarjánban a testnevelés-tagozatos iskolába írattak be. Szerencsém volt, hiszen ragyogó pedagógus volt a testnevelőm, Rákóczi István, aki alsó tagozatos korunktól fogva oktatta, tanította a különböző sportágakat testnevelés óra keretében, és a délutáni különórákon, ami tulajdonképpen egyfajta képességfejlesztő óra, szinte edzés volt. Heti nyolc ilyen jellegű órám volt akkoriban – öt testnevelés és három különóra –, de az sem fárasztott le. Ötödik osztályos voltam, amikor az egyik testnevelésórára bejött a későbbi edzőm, Vincze István, és megkérdezte, ki szeretne sífutó lenni. Én majd kiestem a padból, úgy jelentkeztem, de akkor is jelentkeztem volna, ha azt kérdezi, ki akar tornász, vívó vagy labdarúgó lenni. Akkoriban, tízévesen ezek voltak a kedvenc sportágaim és ilyen sorrendben” – emlékezik vissza Brigitta az általános iskolás éveire.

Tehetsége hamar megmutatkozott, biatlonban, sífutásban és sírollerben sok korosztályos és felnőtt magyar bajnoki címet nyert.

“Azok közül a kedvenceim a nehezen megnyertek. Valahogy mindig akkor éreztem magam elégedettnek és sikeresnek, ha megküzdöttem az aranyért. Viszont arra is nagyon büszke vagyok, hogy ifi fiú kategóriában, népes mezőnyben, biatlon egyéni országos 4., csapatban pedig bajnoki címet nyertem. Akkoriban nem létezett még női biatlon, így kénytelenek voltunk a fiúk között versenyezni. Nemzetközi szinten, biatlonban rendszeresen részt vettem a világkupa-versenyeken, többször sikerült tíz százalékon belüli eredményt elérnem, és a mezőny első harmadában végeznem. Legjobban 1991 decemberében, Hochfilzenben szerepeltem, ahol a 80 fős mezőnyben, sprint versenyszámban 28. helyen zártam."

"A sírollert először a sífutás nyári kiegészítő eszközeként használtuk, de később rohamosan fellendült a nemzetközi versenyrendszere is. A hegyi számban – ez 6-7 kilométer és csak felfelé haladhat a pálya, komoly szinttel –, nyertem két Európa-bajnoki címet. A legbüszkébb azonban egy olaszországi, 30 km-es nemzetközi verseny eredményére vagyok, amelyen legyőztem az olaszok akkori egyik legjobbját, a világkupa-4. és vb-7. helyezett sífutó Guidina Dal Sassot. Babérkoszorú került a nyakamba, amikor célba értem, és nem értettem miért ünnepelnek az olaszok, hiszen az egyik legjobb hazai versenyzőjüket győztem le. Ők a sportteljesítményemet értékelték.”

Brigitta 1992-ben, Albertville-ben, 15 kilométeren 44., 7,5 kilométeren 61. lett; két év múlva, Lillehammerben mindkét számban a 65. helyen zárt.

„Visszaemlékezésemben két érdekességet emelnék ki. 1992-ben Albertville-ben került fel az olimpiai programba a női biatlon, így önmagában nagyon jó érzés volt az, hogy egyfajta sporttörténelmi pillanatnak voltam a részvevője. 1984-ben rendeztek először biatlon világbajnokságot nőknek, ahol szintén részt vettem. Szerencsésnek mondhatom magam. Másik Lillehammer, ’94. Az egyik nap a hatalmas étkezőben szokás szerint leültem egy asztalhoz, majd elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő sportolóval. Ugyanúgy melegítőben, sportfelszerelésben érkezett, és ő is juharszirupos, főzött zabpelyhet reggelizett. Aztán leesett a tantusz. Albert herceg ült mellettem. Zavaromban még autogramot is elfelejtettem tőle kérni. Eszembe jut még, Albertville-ben, a 15 km-es versenyszámban nagyon jól kezdtem, az első három lövészetem nagyon jól sikerült, így 12 km-nél az utolsó álló lövészet előtt a 15. helyen álltam. Ezt én akkor pontosan tudtam, es azt is, hogy a magyar biatlonsport és magam számára is kiváló eredményt érhetek el… és akkor megremegett a kezem az utolsó álló lövészetnél, így elszálltak a reményeim. Hosszú idő kellett, mire feldolgoztam, de ma már a tapasztalataimat tovább tudom adni a fiatalabbaknak.

A sportág elmúlt évtizedeiben jelentős változások történtek, Brigitta erről is beszélt. „Elsősorban a médiának és a nézettségnek köszönhetően újabb versenyszámok, úgynevezett látványszámok kerültek be a programba. Ilyenek az üldözéses, a tömegrajtos, vagy a legifjabb olimpiai szám, a vegyes váltó is. A világkupa-sorozat mellett újabb nemzetközi versenysorozat is indult, ez pedig az IBU Kupa. Az itt elért kvalifikációs eredmények alapján lehet feljutni a világkupába, ahol úgynevezett trimeszterenként meg kell újítani a versenyzési jogot. Vagyis a világkupában szintén egy meghatározott kvalifikációs szint elérése után lehet bent maradni.”

„Általánosságban elmondhatjuk, hogy a mai világban minden felgyorsult, hiszen már kisiskolás korban pörögnek a gyerekek és próbálják azt a rengeteg információt befogadni, ami feléjük áramlik. A sportokba is átjön ez a „gyorsulás”, így biatlonban is érezhető, hogy a technika, a felszerelések fejlődésével hogyan alakult át például a sífutómozgás. Sokkal magasabb frekvenciával botoznak a versenyzők, a felsőtest hangsúlyosabb szerepe egyértelműen érezhető és látható. A lábmunka fázisai is lerövidültek és dinamikusabbá váltak, és a csípő szinte folyamatosan előretörő pozícióban van. A mi időnkben a sprint számokat – női7,5 km, férfi 10 km – teljesítették olyan sebességgel, mint most a hosszú, egyéni számokat – női15 km, férfi20 km. A lőtéren eltöltött idő is sokkal rövidebb lett, vagyis nagyon magas pulzusszámmal és minimális hibaszázalékkal lőnek a versenyzők. A mezőny besűrűsödött, nagyon sok, nagyon jó biatlonos van ma a világon.”

Brigitta munkájából, megbízásából eredően naprakész a Szocsira készülő kerettel kapcsolatban, most is éppen külföldön van a sportolókkal. Véleménye hiteles, munkájukat belülről ismeri, távcsőre is csak a pályán van szüksége...

„A magyar versenyzők felkészülése nem ment zökkenőmentesen, ugyanis anyagi források hiánya miatt rövidíteni kellett az edzőtáborok hosszát, illetve a tervezett speciális lövészeti edzések szerkezete is módosult, mert sokkal kevesebb lőszerből kellett megoldanunk az edzéseket. Ennek ellenére versenyzőink kezdenek formába lendülni, így nagyon bízom benne, hogy Szocsiban fogják elérni azt az edzettségi szintet, amellyel mind lövészeti és mind fizikai téren a maximumot tudják kihozni magukból. Hogy ők és én is elégedett legyek, ahhoz egy stabil lövészeti teljesítmény elengedhetetlen – sprint versenyszám maximum 2, egyéni versenyszám 3-4 hiba –, ami százalékos elmaradásban Szőcs Emőke esetében 12-15, Gombos Karcsi estében 15-18 százalékot jelentene. Meglepetést is tudnak okozni, mert a „kezükben” van az ennél még jobb lövészeti eredmény is!”