„Szüleimtől tanultam meg síelni három és fél évesen. Olyan volt, mint a biciklizés, egyszer csak elindultam egyedül és már nem kellett többet tologatni-húzogatni” – meséli az egykori olimpikon. Hat évesen volt először gyermektáborban, két év múlva amatőr házi versenyt nyert, majd kilenc volt, amikor már igazolt versenyzőként indult a megmérettetéseken.

Attila örömmel emlékezik vissza az olimpia minden percére. Élete legnehezebb pályájának tartja a torinóit; büszke rá, hogy ennek ellenére mégis nagyobb hiba nélkül végig tudta csinálni a versenyt, rengeteg társa kiesett. Végig nagyon jól érezte magát, nagyszerű társaság jött össze a sportolókból és az edzéskörülmények is kifogástalanok voltak 2010-ben.

Az olimpia mellett természetesen több versenyre örömmel tekint vissza, a magyar bajnoki címeken kívül egyet külön ki is emel. 2008-ban épp Németországban írta a diplomamunkáját, amikor elindult egy cseh versenyen. Minimális felkészülés után elég nagy rajtszámmal, kimondottan rossz pályán egész jó FIS pontszámmal jutott a legjobb 30 közé. Élete szerelmét is egy versenynek köszönheti; egy alpesi sí MEFOB-on, a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokság alkalmával találkoztak.

Marosi Attila számára a sport mellett mindig is fontos volt, hogy karrierjét is építse. Ezen a területen is rendkívül sikeres, hiszen jelenleg Dohában dolgozik építésvezetőként, éppen a helyi metróhálózat előkészületi munkáit végzik. Hogy hogyan jutott ki a katar fővárosba? „Repülővel” - jegyzi meg viccesen. „4 és fél évet dolgoztam egy koncessziós társaságnál és onnan az egyik főnökömön keresztül, mint a villámcsapás jött a lehetőség, hogy jöjjünk ki Dohába. Egy hét alatt kellett döntenünk, hogy belevágunk” – fordítja komolyra a szót. Eredetileg 2 évre tervezték a kintlétet, 9 hónap van hátra, de még nem tudja, mit hoz az élet. Hosszú távon Magyarországon képzelik el a jövőjüket, de szívesen töltenének még egy-két évet egy másik „nyugati” országban is.

A mozgás ma sem hiányozhat az életéből és mivel felesége személyi edző, rengeteget sportolnak együtt. Magyarországon rendszeresen járt focizni, hokizni és squasholni, Dohában pedig heti háromszor bootcampezik. „Kint sajnos kevesebb a lehetőség és több a munka” – magyarázza. Azért nyáron este 7-kor 40 fokos melegben, 85%-os páratartalom mellett is sikerült rávenniük magukat egy kis edzésre. „Tuti, hogy nem fogják 2022-ben nyáron tartani a foci vb-t Katarban” – teszi hozzá.

Örök szerelme a sí, sajnos most kicsit háttérbe szorult, hiszen Katarból nehéz megoldani, de azért évente minimum egyszer próbál eljutni a lejtős terepre. Feleségével a dubaji fedett sípályát is kipróbálták, amit nagyon-nagyon élveztek. A versenyzés és a síedzések hiányoznak neki, amíg itthon lakott, több Magyar Kupán indult, hobbi szinten sokat versenyzett.

Az olimpikon a sportágak sikerét versenyzőbázis alapján jellemezni, sajnos alpesi síben ez a szám csökkenő tendenciát mutat. A gyerektábor kicsit talán növekszik, viszont az idősebb korosztályok nagyon hiányosak. Több az ügyes síelő, de fontos lenne a népesebb utánpótlás és a támogatás. Egy-két sportoló eredményesen megállja a helyét nemzetközi versenyeken is, viszont utánuk hatalmas az űr. Véleménye szerint minden korosztályban ki kellene nevelni legalább egy jó csapatot, akikkel hosszú távon lehet dolgozni és tervezni, amihez szakképzett edzőkre és egy kis összefogásra, illetve támogatásra lenne szükség.

Az alpesi síelő olimpikonoknak nagyon sok sikert, bátor síelést és életük legjobb formáját kívánja Szocsiban.

(Bartus Evelin)