Regőczy Krisztina világbajnok, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes műkorcsolyázó, edző, sportvezető.

"Negyedik generációs pedagógus család egyke gyermeke voltam, szüleim mindennel meg szerettek volna ismertetni. Balettoztam, művészi tornáztam, néptáncoltam, zongoráztam, németül tanultam. Hogy levegőn is mozogjak, télen kimentem nagyapámmal a Vajda Péter utcai iskola udvarára, ott húztam magamra korcsolyát először. Megszerettem a sportágat, ott maradtam. Edzések, műjégpálya, versenyek, közben jégtáncpárost alkottunk Sallay Bandival - tizenhét csodálatos esztendő következett" - emlékezett vissza a kezdetekre Regőczy Krisztina.

Siker sikert követett. 1980-ban világbajnok, többszörös vébé-dobogós, '77-ben és '80-ban Európa-bajnoki ezüstérmes, '78-'79-ben harmadik helyezett; kilencszer állhatott a magyar bajnoki dobogó legfelső fokán. "Édesanyám, vagy, ahogy mindenki hívta, "Regőczy-mama" volt az edzőnk, a technikai felkészítőnk a Callaway-házaspár, Roy és Betty volt, a balettmesteri feladatokat Nagy Zoltán látta el - elsősorban ez a kis csapat volt a nagy sikereink kovácsa."

A jégtáncpáros az 1976-os, innsbrucki olimpián ötödik lett, majd négy évvel később, Lake Placidben ezüstéremmel zárt. Érdekessége a két ötkarikás eseménynek, hogy míg Amerikában egyedüli magyar egységként - indulóként - vettek részt, az ausztriai téli játékokra rajtuk kívül, mindössze egy sportoló utazott, a szintén műkorcsolyázó Vajda László személyében, aki azonban betegség miatt a kötelező gyakorlatok után visszalépett. "Hetvenhatban az volt óriási dolog, hogy az olimpia műsorán először szerepelt a jégtánc, s mi, magyar páros ötödik, pontszerző helyen tudtunk zárni. Nyolcvanban pedig olyan dolog történt, amit Lord Killanin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnöke, az olimpia botrányának nevezett. A pontozóbírók az orosz párost hozták ki győztesnek, annek ellenére, hogy a közmegítélés szerint a mi gyakorlatunk volt a jobb, a szebb, végül ezüstérmesek lettünk. Még az amerikai kommentátor is azt mondta, miközben az orosz himnusz hangjaira minket, magyarokat mutattak, hogy "kérem, ez az a páros, amelynek az olimpiát nyernie kellett volna". Az emberek szeretete azonban mindent kárpótolt..."

Krisztina, versenyzői pályafutását követően, olimpiai ezüstérmesként, világbajnokként, 1980 után jégrevüben táncolt az Egyesült Államokban és Kanadában, majd Bostonban jégtánciskolát nyitott, Európában nemzetközi edzőtáborokat szervezett, Magyarországon fiatalokkal foglalkozott.

"A mi időnkben, a hetvenes-nyolcvanas években szinte egyedüli nemzet sportolói voltunk, akik akkor fedett pálya nélkül készültünk a versenyekre. Azóta a pontozásos rendszer is megváltozott - ebben én is aktív szerepet vállaltam -, az egész versenyzőbarátabbá vált, az "építkező" jelleg miatt sokkal több visszajelzés érkezik a versenyzők és az edzők felé."

Sportvezetői feladatokat a kilencvenes évek második felétől lát el, 1996-tól a nemzetközi szövetség (ISU) edzői bizottságának elnöke és jégtánc szakbizottságának vezetője, 2010-től a műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya szakági sportigazgatója. 2009-től tagja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének, vezeti a szervezet Nők a Sportban Bizottságát.

A szocsi téli olimpián nemzetközi tisztségviselőként, az ISU sportigazgatójaként vesz részt. A februári ötkarikás játékokon magyar műkorcsolyázó nem indul. "Több jégfelületre, pályára, és sok-sok gyerekre, valamint jó utánpótlás-nevelő programokra van szükség. Szárazon is lehet készülni, de a jégen való gyakorlás természetesen elengedhetetlen. Sok 11-12-13 éves tehetséges fiatal korcsolyázó van Magyarországon, akik néhány esztendő elteltével beérhetnek, s, higgyék el, szívesen átadnám azt a bizonyos trónt!"

(Foto: MOB/Kovács Anikó és MTI/Kovács Gyula)