Az idén év végén a 72. születésnapját ünneplő – korát meghazudtolóan fiatalos és energikus – szakvezető első „ötkarikás” emlékét 1956 óta őrzi, ami pedig a londoni nyári játékokat illeti, „Laci bácsi” magabiztosan állítja, hogy tizenkét év után az idén újra magyar úszó-aranynak örvendezhetünk!

A T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa arra kérte Kiss Lászlót, hogy minden olimpiájához fűzzön egy-egy mondatot, vagy ha ez a keret szűkös lenne, kedve szerint bővítse a mondandóját.

1956, Melbourne:

„Nagyon kevés hír jutott el Ausztráliából Budapestre, azt mégis elég gyorsan megtudtam, hogy a számomra nagyon fontos 200 méteres pillangóúszásban az amerikai William Yorzik győzött, az én nagy ideálon, Tumpek György pedig a harmadik helyet szerezte meg.”

1960,Róma:

„Ez volt az első olimpiám, és persze erről az évről is a 200-as pillangó döntő jut az eszembe, ahol az amerikai győzelmi hagyományokat folytatva Mike Troy lett az első. Ellenfélként érkeztünk Rómába, és jó barátként búcsúztunk az „örök várostól”.
Mike annyira a bizalmába fogadott, hogy az utolsó versenynapon nekem ajándékozta az edzésnaplóját. Kíváncsi vagyok, hogy ugyanezt akkor is megtette volna, ha még folytatja a versenyzést és nem vonul vissza. A naplót lapozgatva jöttem rá, hogy a mi nagyon erősnek vélt edzéseink a nyomába se érnek az amerikaiak tempójának és a terhelés nagyságának. Ez a felismerés és az akkor levont következtetés mind a mai napig tanulságot és vonalvezetőt jelent a számomra. Szerintem Róma volt az utolsó igazán vidám és felhőtlen hangulatú olimpia, azóta a gondok egyre csak sokasodtak, a biztonsági intézkedések pedig egyre szigorúbbak lettek. Akkor még esténként táncolni gyűltünk össze az olimpiai falu főterén, semmitől és senkitől sem kellett tartani.”

1964 Tokió és 1968 Mexikóváros:

„Ezekre az olimpiákra sajnos nem juthattam el.”

1972, München:

„ A túszdráma sötét árnyat vetett az egész olimpiára, a félelem és a gyász napjait soha nem lehet elfelejteni. Tanítványom Kaczander Ágnes egy negyedik és egy hatodik hellyel rukkolt ki. Ha már akkor a mai tudásom birtokában lettem volna, egészen biztos, hogy aranyéremnek örvendezhetünk...

1976 Montreal, 1980 Moszkva és 1984 Los Angeles:

„Ezekről az olimpiákról is lemaradtam. Montrealban nem indult egyetlen tanítványom sem, Moszkvában indult, de én itthon maradtam, Los Angelesben pedig az egész magyar csapat…a bojkott miatt…”

1988, Szöul:

„Számomra a legszebb álom beteljesülése,az a nap, amiről minden edző álmodik. Egerszegi Krisztina – Egér – 14 évesen lett olimpiai bajnok a 200 méteres hátúszásban, megelőzve a mellette óriásnak tűnő „Brunhildákat”, ahogy az NDK „különlegesen” felkészített versenyzőit annak idején emlegettük. Az egész világ „a magyar kislány nagy győzelméről” beszélt. Én az olimpia előtt mindenkinek azt mondtam, hogy tanulni megyünk Dél-Koreába, de magamban arra gondoltam, hogy most valami óriási dolog történhet. Egér csodáját már a 100-as második helye sejtette, de én még akkor is azt hangoztattam, hogy várjuk ki a végét. Örömön még sem lehetett teljes: Güttler Karcsi egy századnyi különbséggel maradt le a dobogó legfelső fokáról!”

1992, Barcelona:

„Hatalmas teher nehezedett Egérre és én rám is, mert a papírforma alapján napról napra többen emlegették a nagy triplát, Krisztina három „betervezett” győzelmére célozva. A csoda megtörtént, nem került homokszem a gépezetbe, a tanítványom sporttörténelmet írt Barcelonában. Sem előtte, sem utána egyetlen magyar úszó nem nyert egy olimpián három aranyat.”

1996, Atlanta:

„Egy újabb tripla: Egerszegi harmadszor is olimpiai bajnok lett a 200 háton, ez a sorozat is egyedülálló a maga nemében.”

2000, Sydney:

„ A váltóbotot Kovács Ágnes vette át Krisztinától és lett aranyérmes a 200 méteres mellúszás döntőjében. Egér és Ági összesen tehát hat olimpiai bajnoksággal örvendeztettek meg és velem együtt mindenkit, aki szorított nekik. Ahogy mondani szoktam, Ági úgy nyert, hogy a 199. métertől vezetett, a kétszázadiknál pedig győzött…”

2004, Athén:

„Gyurta Dániel személyében ismét egy tinédzser kápráztatta el a világot és lett ezüstérmes, Cseh László pedig úgy lett harmadik, hogy az olimpiai felkészülés hajrájában a lábát törte. Ha ezt a bajt megússza, biztos, hogy ő is többre vitte volna.”

2008, Peking:

„ Cseh László bámulatos ezüstös triplájával tartotta a lelket a sokáig szomorkodó magyar szurkolótáborban. Ha nem a „Földönkívüli” Phelps a legnagyobb riválisa, az olimpia végén minden bizonnyal az aranyait számolgatta volna.”

2012, London:

„A kilencedik olimpiám közeledik, ahol a magyar úszósportot várhatóan egy 25-27 fős csapat képviseli majd, nagyágyúkkal és nagy reménységekkel. Én csaknem biztosra veszem, hogy 12 év után újra magyar úszó-arany születik!”

(T-Mobile Sporthír Szolgálat, Szalay Péter)