Több ezren lettek fittebbek

Több ezren lettek fittebbek

2012. 03. 28.
Megosztás

Immár hatodik alkalommal rendezték meg Miskolcon a Fittségi sportnapot, s a tavaszi napsütés csábítása ellenére részvételi csúcsot döntöttek, több, mint háromezren lettek fittebbek együtt. A rendezvény sztárvendége, Béres Alexandra és a Kangoo Team aratta a legnagyobb sikert.

A fittségi sportnap alapeszméje, hogy ne csak a fiatalok, a sportolók, hanem minél többen kapjanak kedvet a mozgáshoz, a rendszeres testedzéshez, amivel nem csak az alakjukat formálhatják, hanem az egészségükért is sokat tehetnek az emberek. A régió legnagyobb fitness-életmód eseményét a miskolci önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sportszövetségek Képviselete, a B.-A.Z. Megyei Pedagógiai Szakmai-, Szakszolgálati-, Közművelődési- és Sportintézet koordinálásával közösen hívja életre. A Magyar Olimpiai Bizottság és Miskolc városa által támogatott idei fittségi nap egyben a Nivea Tour ’12 egyik állomása volt.

A jeles sport-életmód rendezvényt Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Budai Erzsébet, a megyei Pedagógiai Intézet igazgatója nyitotta meg délelőtt, majd felpörgött az élet. A sportcsarnok küzdőterén egymást követték a mozgásos órák. A legnagyobb sikert Béres Alexandra fittness világbajnok aerobic foglalkozása aratta. Harmincon túl is olyan tempót diktált, hogy még a nézelődő is beleizzadt… Minden bizonnyal a hölgyekre gondolva hívták meg Czanik Balázst egy kis edzésre. A Kangoo Team csinos trénerlányai viszont alaposan megugráltatták a ruganyosságot igénylő gyakorlataikkal a közös tornára vállalkozókat. Egyben ízelítőt is kaptak az érdeklődők, hogy milyen fáradtságos dolog az alakformálás.

Természetesen nem lesz mindenki fittness világbajnok, de egy kis mozgás nem árt az elkényelmesedett, édességzabáló világban…
Lazításként pedig különböző érdekes bemutatókat nézhettek végig az érdeklődők, például Soltész Noémi ifjúsági Eb ezüstérmes megmutatta az ergométert „nyúzva”, hogy a női kajakosok sok férfit megszégyenítő fizikai teljesítményre képesek. A városi sportiskola diákjai is öregbítették az intézmény hírnevét. A pihenőidőben pedig lehetett nézelődni a pavilonok közt, ahol életmódtanácsadás és ingyenes szűrővizsgálatok is színesítették a kínálatot.

Talán nem is volt olyan érdeklődő, aki ne próbált volna ki valamit. Még a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot képviselő tisztviselők is „nekigyürkőztek”.

–A rendezvény elérte célját. Örömmel számolhatok be róla, hogy minden eddigit meghaladt az érdeklődés, több, mint három ezren vettek részt a rendezvényen – közölte a jó hírt örömmel Daragó Lászlóné, főszervező, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. Magasra tették a mércét, jövőre nehéz lesz még jobbat, még nagyobbat rendezni.

(Forrás: minap.hu)