Több mint 17 millió forinttal támogatja az élsportolókat a BOM Alapítvány

Több mint 17 millió forinttal támogatja az élsportolókat a BOM Alapítvány

2020. 09. 24.
Megosztás


A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány idén hetedik alkalommal hirdette ki új ösztöndíjasai névsorát, akik rendhagyó átadón kapták meg a Magyar Olimpia Bizottság első elnökéről elnevezett „Berzeviczy Albert ösztöndíj”-at. A 2020-as programban összesen 17,8 millió forintos támogatásban részesült 20 élsportoló, akik az elnyert összeget felsőoktatási tanulmányaik költségének fedezésére fordíthatják. A BOM Alapítvány ösztöndíjprogramjának célja, hogy támogassa a sportban és a felsőoktatásban is eredményorientált tehetségeket.

Az első ösztöndíjprogram 2014-ben indult, azóta összesen 130 fiatal olimpiai, illetve paralimpiai sportolót több mint 100 millió forinttal támogatta a BOM Alapítvány. A friss ösztöndíjasok 15 sportágat képviselnek, vannak, akik már most világ- és Európa-bajnok címmel büszkélkedhetnek, a felsőoktatásban pedig többek között jogot, sport- és rekreációszervezést, turizmust és pszichológiát tanulnak, de van, aki az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói táborát erősíti sportkarrierje mellett. A „Berzeviczy Albert ösztöndíj” az olimpiára és paralimpiára készülő fiatalokat támogatja a tanulmányaik finanszírozásában, így még koncentráltabban készülhetnek a sportolói és iskolai megmérettetésekre.

Az idei ösztöndíjasok az elismerő oklevelet a pandémiás helyzetre való tekintettel egy rövid díjátadó keretében vehették át a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. Az eseményen Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM Alapítvány elnöke kiemelte, hogy idén a fiatal sportolóknak számos új és ismeretlen helyzettel kellett szembenézniük mind a sportkarrierjük, mind a tanulmányaik során, ami komoly kihívások elé állította őket. Az elnök hangsúlyozta, hogy bízik a jövő tehetségeiben, és a sport összetartó erejében, valamint megköszönte a támogató partnereknek, hogy továbbra is töretlenül kitartanak az Alapítvány céljai és az ösztöndíjasok felkarolása mellett.

„Ebben a világjárvány okozta nem mindennapi helyzetben a sport hozhatja a megoldást, meg kell, hogy mutassa a maga erejét. A Berzeviczy Albert ösztöndíj nyerteseiként a kettős karrierprogram részesei vagytok, ami egy nagyon fontos ügy nekünk” – fogalmazott Kulcsár Krisztián. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt is elmondta, büszke arra, hogy az idei évtől a szervezet első elnökének nevét viseli az ösztöndíj, hiszen dr. Berzeviczy Albert az olimpiai mozgalomban betöltött szerepe mellett miniszterként és a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként is érdemeket szerzett. Köszöntőjét így zárta: „ami pedig mindenkit érdekel – Tokió lesz!”

Szabó László arról beszélt, hogy a különleges helyzetek különleges cselekvéseket, különleges döntéseket kívánnak, a sport pedig mindig is erős volt abban, hogy ilyen esetekben példát mutasson. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt mondta, ezzel az alapítványi ösztöndíjjal előre nézünk, a jövőbe tekintünk, ami egyben felelősség, a közös gondolkodás felelőssége, egyben a magyar sport jövőjének felelőssége is. „A sporton kívül is van élet, azt kívánom nektek, hogy a civil életetekben is sikeresek legyetek” – tette hozzá.

A BOM Alapítvány a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság együttműködésével és támogatásával adta át az ösztöndíjakat. Az Alapítvány és két stratégiai partnere számára kiemelten fontos a tehetséges fiatal sportolók jelenének és jövőjének támogatása, így az ösztöndíjprogram 2021-ben is tovább folytatódik. Hamarosan jelentkezhetnek a jövő évi pályázatra azok a fiatal olimpiai vagy paralimpiai kerettagok, akik a sport mellett felsőfokú tanulmányokat is folytatnak.

A 2020. évi ösztöndíjasok teljes névsora:

  • Császár Hunor-Róbert (jégkorong)
  • Dévay Márk (triatlon)
  • Gál Péter István (kajak-kenu)
  • Helebrandt Máté (atlétika)
  • Horváth Imola (jégkorong)
  • Juhász Adrián (evezés)
  • Lévai Tamás (birkózás)
  • Lévai Zoltán (birkózás)
  • Márton Anna (vívás)
  • Lovász Dorina Eszter (sportlövészet)
  • Mihály Ákos (jégkorong
  • Nagy Krisztián Tamás (jégkorong
  • Novoszáth Melinda (úszás)
  • Özbas Szofi (judo)
  • Réti Kamilla (öttusa)
  • Sándor Nikolett (curling)
  • Soós Gergely (triatlon)
  • Sterck Laura (karate)
  • Szűcs Gabriella (vízilabda)
  • Tiborcz Dániel (rövidpályás gyorskorcsolya)

Mint arról június elején beszámoltunk, száz évvel azt követően, hogy az első világháborús vereség miatt Budapest nem rendezhette meg az 1920-as nyári olimpiai játékokat, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kezdeményezte, és a szervezet stratégiai partnereként működő BOM Alapítvány kuratóriuma elfogadta, hogy a 2014 óta működtetett ösztöndíjprogram az idei évtől a MOB első elnöke, Berzeviczy Albert nevét viselje.

(BOM Alapítvány, MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)