„Turbósított” gyógykezeléssel iparkodják elősegíteni Fazekas Nándor és Imán Dzsamali visszatérését

„Turbósított” gyógykezeléssel iparkodják elősegíteni Fazekas Nándor és Imán Dzsamali visszatérését

2014. 05. 15.
Megosztás

Annak ellenére, hogy az MKB-MVM Veszprém két sérült játékosa, a 219-szeres válogatott kapus Fazekas Nándor, valamit a sokszor feltartóztathatatlan iráni átlövő Imán Dzsamali nélkül is biztos győzelmeket aratott a bajnokság elmúlt heti rájátszásos mérkőzésein, mielőbbi visszatérésük kulcskérdésnek számít a Bajnokok Ligájának négyes döntőjébe készülő csapat számára.

Carlos Ortega együttese a lehető legerősebb összeállításában szeretné felvenni a küzdelmet a május 31-i elődöntőben, ahol a háromszoros BL győztes német THW Kiel lesz az ellenfele.

Alig több mint két héttel a sorsdöntő összecsapás előtt Dr. Mahunka Zsolt, az MKB-MVM Veszprém orvosa reményeket ébresztő eseményekről számolt be a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

„Imán Dzsamali április végén a Balatonfüred elleni mérkőzésen vált harcképtelenné, amikor a térdében keresztszalag sérülést szenvedett. Ezt a lábát hasonló okok miatt négy évvel ezelőtt már megműtötték. Az operáció nem volt teljesen sikeres, mert a szalagjai lazák maradtak, így csak részben látták el a funkciójukat. Egészen biztos, hogy a műtétet meg kell ismételni, amit viszont körülbelül fél éves kihagyás követne. Most viszont egy rövidebb távú megoldással igyekszünk lehetővé tenni a kölni szereplését, ami fizioterápiás kezelésből és rehabilitációs foglalkozásokból áll. Nagyon bízunk abban, hogy a jövő héten – természetesen térdrögzítő viselésével – már más feladatok megoldására is vállalkozhat, így azt is ki lehet mondani, hogy a gyors gyógyulását segítő erőfeszítéseink sikerrel járhatnak” – nyilatkozta Dr. Mahunka Zsolt.

„Egy héttel Dzsamali „balesete” után törte el edzésen a jobb kezét, egészen pontosan a kézközép csontját kapusunk Fazekas Nándor. Mivel a törött csontrész nem mozdult el, a kezelés úgynevezett konzervatív útját választhattuk. Egy nem sportoló embernek 6-8 hetet kellene a teljes gyógyulásra várnia, ami Nándi esetében remélhetőleg leszűkül 3-4 hétre. A kezelését „turbósítottnak” is nevezhetem, mivel annak egyik kevésbé ismert, de nagyon hatékony eszköze a hiperbár, más néven magasnyomású oxigénterápia. Ennek a lényege az, hogy a megnövekedett oxigénkoncentráció hatására a véráramon keresztül jelentős mennyiségű oxigén jut el a sérült sejtekhez, szövetekhez, amely felgyorsíthatja a regenerálódást. Ha nem bíznánk abban, hogy Fazekas is elutazhat a Final Four tornára, talán megelégednénk a dolgok szokásos menetével, de most – vele együttműködve – mindent elkövetünk azért, hogy a nagy lehetőség előtte is megnyílhasson. Biztosat most még nem mondhatunk. Nagyon sok függ attól, hogy az első edzések után milyen visszajelzéseket kapunk tőle, és miként tudja használni a jobb kezét a biztonsági rögzítőkötéssel. Addig is sok futóedzéssel igyekszik megőrizni az állóképességét és a lehetőségekhez képest a legjobban karbantartani magát” – hangsúlyozta az MKB-MVM Veszprém orvosa.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)