U23 Eb: Arany- és ezüstéremmel búcsúztak a vívók

U23 Eb: Arany- és ezüstéremmel búcsúztak a vívók

2013. 06. 10.
Megosztás

Minden jó, ha jó a vége! Az eddigi, közepesnek mondható szereplés után vasárnap remek nappal zárta a magyar küldöttség a toruni U23-as Európa-bajnokságot. A női kardozók arany-, a férfi párbajtőrözők ezüstérmet nyertek, míg a férfi tőrcsapat ötödik lett. A magyar küldöttség ezzel 1 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel fejezte be a versenyt.

Kellemes, sőt, ez talán nem is jó jelző, nagyszerű meglepetésre nyert aranyérmet női kardcsapatunk az U23-as Európa-bajnokság záró napján. Az elődöntőben és a döntőben egyaránt jóval esélyesebbnek számító lengyeleket és oroszokat sikerült legyőzni - hatalmas küzdelemben. Garam Nóri befejező emberként, László Luca - 19 évesen - hatalmas szívvel és kimagasló mérleggel zárva, Várhelyi Kata az aranymeccs kulcspillanatában egyaránt sokat tett hozzá a sikerhez. Miként ezt egy ideális vívó válogatott esetében el lehet és el is kell mondani.

Nem véletlen hát, ha Gárdos Gábor fegyvernemi vezető edző Budapestről rendkívül elégedetten nyilatkozott.

"Nagyon boldog vagyok, fantasztikusan teljesítettek a lányok. Az úgynevezett második vonal bizonyította, hogy minden szituációban lehet rá számítani. Garam Nóri befejező emberként állt remekül helyt két esetben, László Luca tizenkilenc évesen a junior vébé után ismét önmagát múlja felül a csapatversenyen, Várhelyi Kata pedig a döntő egyik legfontosabb szituációjában vívott remekül. Junior és U23-as Európa-bajnoki aranyérmet nyertünk eddig idén, remélem, a felnőttek is bizonyítják, hogy jó úton járunk."

Gulácsi Ferenc, az utánpólásért felelős női kard vezető edző a gyengébben sikerült egyéni verseny után szombaton edzést vezényelt a helyszínen, és így kommentálta a fegyvernem rendkívül értékes aranyérmét.

"Az egyéni verseny rosszul sikerült, és ezt mindannyian pontosan tudtuk. Azt is láttuk, hogy nem mi vagyunk ma az esélyesek, de fegyelmezett vívással, összetartó és lelkes csapattal sikerült nyernünk. Haladunk tovább, örülök, hogy a női kardvívás ismét bizonyított."

A 21 esztendős Garam Nóri főszereplője volt a napnak, a siker után így nyilatkozott honlapunknak.

"Egységes csapat voltunk, mindig akadt valaki, aki segített a kritikus pillanatokban. Az egyéni után megfogadtuk, hogy javítunk, ez egész jól sikerült… Még sosem voltam befejező ember ilyen fontos versenyen, nagyon örülök, hogy végül mindkét esetben jól alakult a vége. Majd legközelebb próbálok kevesebb izgalmat okozni."

Egyetlen tuson múlott az aranyérme a férfi párbajtőrcsapatnak. A csapat hozta a kötelezőt Dánia elleni negyeddöntőben, majd remek teljesítménnyel, Hanczvikkel Márk vezérletével sikerült legyőzni az elődöntőben Oroszországot is. A fináléban az egyéni verseny alapján esélyesebbnek számító olaszokkal szemben is együtt haladt a csapat. Hanczvikkel 37:40-nél kezdte az utolsó csörtét, és 44:43-ra fordított, a befejezés azonban nem sikerült. Ennek ellenére a fegyvernem ismét bizonyította, férfi párbajtőrben minden a legnagyobb rendben!

Így látta ezt a helyszínről Eitner Kinga utánpótlásért felelős vezető edző is, aki egyben a csapat két tagjának a mestere.

"Persze, egy kicsit el vagyunk keseredve, hogy a befejezés nem sikerült. Ugyanakkor az oroszok elleni siker az elődöntőben nagyszerű eredmény, és hajszálon múlt az arany a döntőben. Ez a korosztály évről évre dobogón végez, többször nyert is, az ezüstérem remek eredmény. Márkot kicsit sajnálom, mivel egész nap nagyszerűen vívott, kis híján a koronát is feltette a csapat teljesítményére. Ennek ellenére azt gondolom, a fegyvernem ismét jól teljesített."

Férfi tőrcsapatunk az ötödik helyen végzett.

Eredmények:
U23-as Európa-bajnokság, Torun,

női kardcsapat, 5 induló.
Negyeddöntő: Magyarország-Hollandia 45:18.
Elődöntő: Magyarország-Lengyelország 45:44.
Döntő: Magyarország-Oroszország 45:43.
Végeredmény: 1. Magyarország (Garam Nóra, László Luca, Mikulik Júlia, Várhelyi Kata. Mesterek: Fehér Gábor, Gergácz László, Gárdos Gábor), 2. Oroszország, 3. Lengyelország.

férfi párbajtőr csapat,8 induló.
Negyeddöntő: Magyarország-Dánia 45:20.
Elődöntő: Magyarország-Oroszország 45:42.
Döntő: Magyarország-Olaszország 44:45.
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Berta Dániel, File Mátyás, Hanczvikkel Márk, Kiss Gergő), 3. Oroszország.

férfi tőrcsapat, 6 induló.
Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 35:45.
Az 5. helyért: Magyarország-Ukrajna 45:40.
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Németország, 3. Olaszország, …5. Magyarország (Dósa Dániel, Mátyás Róbert, Németh Gábor, Szabados Kristóf).

(Forrás: hunfencing.hu)