Immár hagyomány, hogy minden évben, a MET-tel karöltve konferenciát rendez a MOB Nők a sportban Bizottsága. Idén a járványhelyzet miatt ugyan az online térbe szorult a rendezvény, de így is közel 160 ember „tette tiszteletét”, köztük az ország vezető szövetségi kapitányai és edzői. Megnyitó beszédében Molnár Zoltán, a MET elnöke kiemelte a két szervezet közötti kölcsönös munkakapcsolatot, valamint azt a javuló tendenciát, amit a nők aránya mutat a sportban. A Nők a Sportban Bizottság elnöke, Kelemen Ildikó köszöntőjében kiemelte, hogy „a Nemzetközi Olimpiai Bizottság több alapelvet tűz a zászlajára, ami a Magyar Olimpiai Bizottságnak is fontos. Ilyen többek közt a sportolók védelme, a doppingellenes harc, az olimpiai értékek, jelképek védelme és a nemek közti egyenlőség. Így jött létre számos bizottság a MOB-on belül, többek között a Nők a Sportban Bizottság is. Ám mi magunk is úgy véljük és tapasztaljuk, hogy valamiért nem úgy fogadják egy ilyen bizottság munkáját, ahogy természetes lehetne. Egyik tagtársunk javaslatára és Kulcsár Krisztián elnök úr támogatásával a névváltoztatás mellett döntöttünk, ezzel bővítve a lehetőségeinket is: ezentúl Esélyegyenlőségi Bizottságként kívánunk működni, amely jóval több területet foglal magába és szeretne felkarolni.”

A konferencia első előadója dr. Bukta Zsuzsanna, az ELTE egyetemi adjunktusa, a MOB Nők a Sportban Bizottságának tagja volt. Témája a „Nők a vízilabdasportban – sportoló nők véleménye a nemi sztereotípiák és a vízilabdázás kapcsolatáról” szólt, melynek alapját 2018-ban elkezdett kutatása adta. Bár a nemzetközi szinten nincsen említés arra vonatkozóan, hogy a vízipóló férfias, vagy nőies sportág-e, egy honi kutatás a férfias sportágak közé sorolta. Érdekes megjegyezni, hogy maga a vízilabda 1900-ban került be a játékok programjába, a magyar válogatott 1912-ben indult először az ötkarikás tornán, és ekkor még csak férficsapatok mérték össze tudásukat. A nők ötkarikás részvételére kerek száz évet kellet várni, a sydney-i olimpián avattak először bajnokot Ausztrália „személyében”, szövetségi kapitányuk Görgényi István volt. Magyarországon Ördög Éva hozta létre az első női csapatot 1982-ben a Vasasban, majd rá két évre az első női bajnokság is elindult.

A 2018-as kutatásban, mely a nők jelenlétét vizsgálta a hazai sportban, kimutatta, hogy az összes igazolt hazai pólós cirka 20% nőnemű, az eredmény az utánpótlást nézve is hasonló. A sportágban dolgozó edzők és játékvezetők körében még a 20%-ot sem éri el a nők aránya. 2020 nyarán zajlott célzottan a vízilabdára fókuszálva tovább, online kérdőíves formában a kutatás, melyben a válogatott vízilabdázó Leimeter Dóra is közreműködött. Itt már kifejezetten a nemi sztereotípiákra vonatkoztak a kérdések. Az általánosságban elmondható, hogy 10-15 éves kor között kezdték el a felmérésben részt vevők a sportágat, valamint családon belül is nagyobb arányban támogatták őket, mint nem. A válaszadók a sportág jellemzői közül a test-test elleni küzdelmet tartották a leginkább férfiasnak, a legkevésbé pedig a koncentrációt és a kitartást. A megkérdezettek többsége kapott már negatív kommentárt azért, mert vízilabdázott, ezek többsége a barátoktól, iskolatársaktól, illetve férfi vízilabdázóktól, férfi edzőktől érkezett. Ezek a negatív megjegyzések az erős, túl sportos testalkatot említik, valamint az elért eredmények komolytalanságára irányultak. Az aktív pályafutás befejezte után nagyobb arányban nem a sportágban tervezik folytatni a karrierjüket, nem nagyon látnak perspektívát maguk előtt, a női edzők és vezetők többsége pedig az utánpótlásban tevékenykedik. Összességében elmondható, hogy a hazai vízilabda egy eléggé férfiak uralta közeg, szövetségi szinten is elenyésző a nők száma, az MVLSZ elnökségének egy női tagja van, de nemzetközi szintem a FINA-ban se jobb a helyzet. A közvélemény is többre tartja a férfi szakágat, és a férfi pólósok sem becsülik sokra a női szakágat, utóbbiban a kereseti lehetőség is sokkal kisebb, mint a másik nemnél. Hiába az elmúlt évek eredményei, van még hova fejlődi a #genderequality tekintetében.

A konferencia másik előadója Kolozsi Ildikó újságíró volt, elődadása pedig „Az edző is ember” téma köré szerveződött. Ez az első hallásra „furcsa” mondat mégis fontos dolgot boncolgatott. Hiszen hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az edző, szövetségi kapitány egy rendíthetetlen kőszikla, akinek nincsenek, nem is lehetnek érzései, rossz napjai, akinek mindig és minden körülmények között ki kell tartania. Általában ha egy csapat nyer, a játékosokat istenítik, ha veszítenek, az edzőt veszik elő. Ildikó – aki szintén a Nők a Sportban Bizottság tagja – előadása és előadásmódja a résztvevő szakembereknek felért egy motivációs tréninggel. Számtalan példát és tapasztalatot hozva világított rá arra, hogy az edző tényleg emberből van, olykor neki is kell a segítség, a töltődés, megújulás. Tehát ez edző is ember. Az egyik legfontosabb megállapítást Doc Rivers NBA-s edzőlegendától hozta, aki anno egy dél-afrikai kifejezést, az „ubuntu”-t használta a csapatánál egy igencsak lélekpróbáló szituációnál. Az „ubuntu” annyit tesz: emberség másokkal szemben, „azért vagyok, mert mi vagyunk”.

Ennél jobb zárszóval nem is lehetett volna befejezni ezt a konferenciát, hiszen nem csak az edzői lét szempontjából fontosak ezek a gondolatok, de az egymás iráni mindennemű elfogadás szempontjából is. Ahogy Köpf Károly, a MET titkára búcsúzott „Jövőre, veletek…élőben!” Ezt kívánjuk mi is.

(Kép: MOB/Szalmás Péter)