„Üdv a klubban!”

„Üdv a klubban!”

2016. 10. 12.
Megosztás


Hivatalosan is „beiktatták” a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjába a riói bajnok kajakos Csipes Tamarát, az úszó Hosszú Katinkát és a vívó Szász Emesét. Ahogy a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron sporttársát köszöntötte: „Üdv a klubban!”. A riói olimpia szalagját a három „újonc” tette fel a többi közé, a „csokrot” - melyet 1997-ben dr. Móna Istán öttusázó bajnok alapított - dr. Bodnár András, olimpiai bajnok vízilabdázó nyújtotta a három bajnoknak.

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának (MOBK) szerda esti összejövetelén részt vett Schmitt Pál, a NOB magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, Borkai Zsolt, a MOB elnöke, Szabó Bence főtitkár és Fábián László sportigazgató is. A vívó olimpiai bajnok dr. Nébald György MOBK-elnök köszöntője után Tommy Vig zenélt ütőhangszeren, majd a három riói bajnokot a klub tagjaivá fogadták.

A klub elnöke beszédében kiemelte: különleges alkalom a ceremónia, hiszen csak négyévente, az olimpiák után kerül sor új tagok felvételére. Elmondta: az eddigi 157 tagból 123 férfi és 34 nő.

Elsőként a K-4 tagjaként bajnokságot nyerő Csipes Tamarát csapattársa, Szabó Gabriella méltatta. Elmondta, másfél évtizedes ismeretség köti össze őket, Tamara már ifjúsági korában kiemelkedően teljesített. „Volt négy év, amikor együtt készültünk. Hamar megmutatta azt a szellemet, amit ő jelent, és ez részben édesapja öröksége is. Keményen dolgozott a bajnoki címért. Szeretném, ha a következő négy évben is együtt készülhetnénk, és Tokióban pedig együtt ünnepelhetnénk!”

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy ilyen körbe kerültem” - mondta meghatottan Csipes Tamara, akinek a virágcsokrot Nébald Györggyel közösen Horváth Gábor kajakozó adta át.

Hosszú Katinkának Wladár Sándor azt mondta, méltó utódja Darnyi Tamásnak és Egerszegi Krisztinának. „Láttam néhány edzésedet, láttam, mennyi munkát tettél bele az úszásodba, van mit tanulni tőled! - fogalmazott a moszkvai olimpia bajnoka.

Czene Attila azt mondta, Katinka teljesítménye önmagáért beszél: a negyedik olimpiáján négy érmet nyert. „Irigylem azt a jelenséget, ami vagy! Edző-férjeddel, Shane-nel újfajta utat képzeltetek el, és ezt az utat végig is járjátok.”

„Megtisztelő, hogy ennek az elit klubnak a tagja lehetek. Mind a mai napig hihetetlen, hogy olimpiai bajnok vagyok, de Rio nem csak egy álom volt... Huszonhét éves vagyok, hosszú utat jártam be a sikerig. Nagyapám tanított meg úszni, a családom pedig mindvégig mellettem állt. Nagyon sokan segítettek ezen az úton, köszönöm Magyarországnak és külön a Magyar Olimpiai Bizottságnak is!”

Szász Emese méltatását Szilágyi Áron úgy kezdte: „Mindíg az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog. Ez Emesére nagyon igaz. Sírni is talán egyszer láttam, a londoni szereplése után. Hét éve közös klubban, a Vasasban készülünk, de tombolni sose láttam, mosolyogni annál többet.”

„Úgy látszik, öregszem, egyre sűrűbben meghatódom - mondta Szász Emese. - Hatalmas öröm, hogy itt lehetek ebben az illusztris társaságban, tagja lehetek az olimpiai bajnokok klubjának. Na és a mesteremmel egy klubban lehetek!” - utalt edzőjére, a Nemzet Sportolójára, Kulcsár Győzőre. A bajnok vívónak Dömölky Lídia is gratulált, Schmitt Pál és Hámori Jenő köszöntötte virággal.

Az eseményen köszöntötték a riói paralimpia magyar aranyérmes úszóját, Tóth Tamást; távollétében a NOB új magyar tagját, az úszó olimpiai bajnok Gyurta Dánielt, a Birkózó Hírességek Csarnokába választott olimpiai bajnok birkózó Varga Jánost és a Vívó Hírességek Csarnokába választott kétszeres olimpiai bajnok Szabó Bencét, illetve a közelgő hatvanéves évforduló alkalmából az '56-os, melbourne-i olimpia magyar hőseit. Születésnapja alkalmából megajándékozták a 85 esztendős vívó Bárány Árpádot és a 70 éves vízilabdázó Sárosi Lászlót.

A 2024-es budapesti olimpiarendezési pályázattal kapcsolatban az öttusázó olimpiai bajnok Mizsér Attila, a pályázati csapat sportigazgatója mondott néhány szót.

Az esemény végén a MOB és az adidas együttműködésében folytatódott az sorozat, hogy minden élő ötkarikás bajnok névre szóló pólót kap, melyen a győzelmének éve és helyszíne szerepel. Ilyen pólót adott át Borkai Zsolt Németh Ferenc öttusázónak, Básti István labdarúgónak, Sárosi László vízilabdázónak, Rejtő Ildikó párbajtőrvívónak, Szalai Miklós labdarúgónak, Varga János birkózónak, Bárány Árpád párbajtőrvívónak, Sákovicsné Dömölky Lídia vívónak, Lemhényiné Tass Olga tornásznak, Bodnár András vízilabdázónak, Ihász Kálmán labdarúgónak, Szentmihályi Antal labdarúgónak, Gelei József labdarúgónak, Juhász Katalin vívónak és Reviczkyné Köteles Erzsébet tornásznak.

A következő klubestet november 30-ára tervezik.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)