Mint valamennyi mérföldkőhöz érkezve, ezúttal is felvetődik a kérdés: kevés vagy sok az olimpiáig hátralévő ötszáz nap?
Túl a ciklus felén valóban megoszlik a sportolók véleménye arról, hogy közel vagy távol van a következő játékok kezdete; van, aki annyira elöl jár a felkészülésben, hogy már a strigulákat húzza a megnyitóig, míg mások úgy érzik, nagyon sokat kell még tenniük azért, hogy ott lehessenek. Ami engem illet: alig várom, hogy elkezdődjön a 2020-as olimpia, amelyre a Magyar Olimpiai Bizottság két éve nagyon pontos terv szerint készül.

A sportolók felkészülésének hátterében érzékelhetők-e lényegi változások az előző ciklushoz képest?
A versenyzők eredményes felkészüléséhez az elmúlt időszakban, általánosságban véve minden feltétel adva volt. Ezúttal sem kérdéses, hogy a magyar sportolók a kiemelt sportágakban, semmiben sem szenvednek hiányt, ugyanakkor sajnos még mindig vannak sportágak – ilyen például az íjászat és a tollaslabda –, amelyekben még a kvalifikációs versenyekben való részvétel is nehézséget okoz.

Az elmúlt két és fél év eredményei milyen szereplést vetíthetnek előre? Lát-e olyan versenyzőket, akik felnőhetnek Kozák Danuta, Hosszú Katinka és Szilágyi Áron mellé?
Bár a nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet hozó 2016-os olimpia eredményességének megítélése vitatott volt, mert az aranyérmeket három sportág versenyzői nyerték, és többen hiányolták a csapatsportok kvótáit, illetve eredményeit; véleményem szerint a nyolc aranyérem gyönyörű teljesítmény, ha az ország méretét és az olimpiák egyetemességének tendenciáit nézzük. Előre aláírnám ezt az eredményt a jövő évi olimpiára vonatkozóan is, ahogyan a négy évvel ezelőtt megszerzett kvótaszámmal és sportolói létszámmal is elégedett lennék. Már most nagyjából körvonalazódik, kik és milyen sportágakban érhetnek el kimagasló eredményeket. Azonban ha valaki figyelemmel kísérte az előző két év világversenyeit, láthatja, hogy az úszósport, a kajak-kenu és a vívás mellett – amelyekben ugyancsak feltűnhetnek új csillagok – sportlövészetben és vitorlázásban is születhetnek szép magyar sikerek, ahogyan érdeklődéssel várom a karatésok, a dzsúdósok és a birkózók eredményeit is.

Mi a helyzet a csapatsportokkal?
Tény, hogy a megszerzett kvóták számát, a magyar küldöttség méretét döntő mértékben meghatározza, és ezzel együtt a hangulatot, a várakozásokat is alapvetően befolyásolja, hány csapatsportban tudunk kvalifikálni. A labdajátékokban nagyon nehéz kvótát szerezni, mert kevés csapat juthat ki az olimpiára, erre esélyünk vízi- és kézilabdában, valamint egy új sportág, a kosárlabda 3x3-as változatában van – utóbbiban a női együttes juthat ki Tokióba.

Négy évvel ezelőtt ilyentájt vírusfertőzés veszélyéről és anyagi problémákról szóltak a hírek a közelgő olimpiával kapcsolatban. A japán szervezőknek, és ezáltal a sportolóknak, milyen kihívásokkal kell szembenézniük?
Nincs kétségem afelől, hogy a japánok – akik tíz éve készülnek az olimpiára – kifogástalan játékokat szerveznek. A rájuk jellemző precizitással elkészített tervek, a magas színvonalú szervezés és a készültségi szint egyaránt megnyugtató, amelyekről többször személyesen is meggyőződhettünk. A tokiói körülmények minden sportolónak lehetőséget teremtenek arra, hogy a legjobb eredményt hozzák ki magukból. Ugyanakkor kihívások minden esemény lebonyolításánál adódnak: a szabadtéri sportágak versenyzőinek számolniuk kell a városra augusztusban rátelepedő meleg és párás időjárással: a 38 fokos melegben, 90 százalék feletti páratartalomban versenyezni, nem a megszokott terhelést jelenti. De mindez nem érheti meglepetésként a küldöttséget, több japán tartománnyal is megállapodást kötöttünk, amelyek keretében edzőtáborokban tesztelhetik a versenyzők a helyi körülményeket.

(Nemzeti Sport/Pircs Anikó, fotó: MOB/Szalmás Péter)