Újoncként most csak a negyedik helyen

Újoncként most csak a negyedik helyen

2014. 06. 01.
Megosztás

A Telekom Sporthír Szolgálat jelenti Kölnből:

Ahogy azt Nagy László csapatkapitány - aki 3 éve még a Barcelonával nyert itt Kölnben BL aranyérmet - megjósolta, a harmadik hely sorsát eldöntő csata a szó szoros értelmében csata volt, még ha néha a kívülállóknak is feltűnt, hogy a játék mennyire passzív, vagy ha úgy tetszik - főleg a spanyoloknál - kiváró.

Az első félidőt a Veszprém 10-9-cel zárta, méghozzá úgy, hogy az ellenfél kevéske találatából hatot az ötszörös BL győztes fehérorosz Rutenka nevéhez jegyeztek be. Apróságnak tűnhet, de ezt a meccset fehérorosz játékvezetők dirigálták. Akik - főleg a hajrában - nem igazán álltak a helyzet magaslatán. Ráadásul a zsűri sem jeleskedett, főleg akkor nem, amikor egyszer az óraállításnál kezdő módjára cselekedett. Hogy a hibás ítéletek és a baki is közrejátszott-e abban, hogy a BL négyes döntőjének egyik újoncaként startoló Veszprém végül egy gólos vereséget (25-26) szenvedett, annak megítélésére a szakvezetőknek kell vállalkoznia.

Fonyó Károly, a veszprémi klub elnöke ezt a vereség utáni 15. percben már meg is tette...

"Arra kérem a Kölnből tudósító magyarokat, hogy mindenképpen írják meg: messzemenően nem voltunk elégedettek a bíráskodással. Vizsgálatnak kell következnie, amely alátámaszthatja a véleményünket." - jelentette ki az MKB-MVM Veszprém első embere.

A bronzmérkőzés utáni sajtókonferencián békésebb volt a hangulat...

"Először is gratulálok a győztes Barcelonának, de ugyanúgy a saját játékosaimnak is, akik ma mindent kiadtak magukból, küzdöttek és nem rajtuk múlt, hogy veszítettünk. Hatalmas munkát végeztünk el, és tudom, hogy az út, amit kijelöltünk magunk előtt, jó irányba vezet. Jövőre újra itt leszünk Kölnben és már most kimondhatom, felül fogjuk múlni a mostani helyezésünket" - hangsúlyozta Carlos Ortega edző, akit láthatóan megviseltek a két versenynap történései.

Ortegát ezen a napon Momir Ilics kísérte el a sajtókonferenciára:

"Sikernek tartom, hogy eljutottunk ide. Tegnap sokat hibáztunk és sajnos meg is fizettük ezért a tanulópénzt. Még többet kell dolgoznunk, és még kevesebb hibát elkövetni, mert ezen a szinten az ellenfelek minden adandó alkalomra lecsapnak. A Barcelonával hatalmas csatát vívtunk, végig versenyben voltunk velük, legközelebb nyerni fogunk ellenük." - nyilatkozta a hét gólos Ilics.

"Két erősen motivált csapat harcolt egymás ellen. Mi is és a Veszprém is a magas taktikai és technikai felkészültségét bizonyította. Nehéz dolgunk volt a tegnapi vereség miatt, de most gratulációval tartozok a játékosaimnak, mert százszázalékos teljesítményt nyújtottak." - csatlakozott Xavi Pascual, a győztes csapat mestere.

Az FC Barcelona játékosait képviselő Juan Antonio Garcia először a csalódottságáról, aztán az öröméről beszélt:

"Nagyon bánt, hogy lemaradtunk a döntőről. Kedvetlenek voltunk és dühösek, mert a sikerünk másodperceken múlott. Örülnünk kell viszont annak, hogy ma viszont úgy futottunk ki a pályára, mint ha a négyes döntő most kezdődött volna el. Megmutattuk, hogy a Barcelona Kölnben is Barcelona" - hangsúlyozta a spanyol játékos.

Az idei Final Four döntőjében a torna újoncaként rajtoló német SG Flensburg-Handewitt 30:28 (14:16) arányban győzött az újdonsült német bajnok THW Kiel ellen. Tavaly sem a favorit szerezte meg az első helyet, amikor a döntőben a HSV Hamburg nyert.

A 2013/2014-es mérkőzéssorozat gólkirályaként az MKB-MVM Veszprém játékosát, a 103 gólt szerző szerb Momir Ilicset köszöntötték.

A torna legértékesebb kézilabdázójaként Aron Palmarsson (THW KIel) vehetett át különdíjat.

(Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)