A legmagasabb színvonalú munkát végző szakosztályok, egyesületek számára létrejött "A hónap műhelye" díj, melynek nyertese 500 ezer forintos sportszervásárlási jutalomban részesül.
A díjat az utanpotlassport.hu, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a szponzor, a Decathlon Magyarország hozta közösen létre, annak érdekében, hogy segítse és elismerje a kiváló szakmai munkát végző műhelyeket. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a 2017-es EYOF rendező város, Győr polgármestere, olimpiai bajnok tornász egy tavalyi utánpótlás konferencián (Testnevelési Egyetem) elmondta, hogy a szakosztályokat mindenképpen támogatni kellene, hiszen ezekben a műhelyekben dőlhet el a magyar sport jövője.
„A MOB elnök szavaiból jött az ötlet” – mondta Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu és a MediaBook kiadó ügyvezetője, aki a csütörtöki sajtótájékoztatón hozzátette, hogy az elismerésre bárki jelölhet egy-egy szakosztályt, klubot a honlapon keresztül, majd a jelölések összegzését követően a szakmai kuratórium választja ki azt az ötöt, mely közül kikerül a végső győztes egy adott hónapban.
Az öt jelöltre szavazni is lehet majd az utanpotlassport.hu oldalon, ám nem egyedül a voksok döntenek, 75 százalékban ugyanis a háromtagú kuratórium szava számít. A testület - melybe a három alapító delegál (MOB, Decathlon, utanpotlassport.hu) egy-egy tagot - a hónap eseményei, eredményei alapján választja ki a legjobbat szakmai szavazás alapján.
"Éppen az volt az egyik feltételünk, hogy mindenképpen a szakmai szempontok érvényesüljenek, a MOB ugyanis csak ilyen kezdeményezéshez adhatja a nevét és a támogatását" - mondta Szabó Bence, a MOB főtitkára, kétszeres olimpiai bajnok vívó.
Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az ország sportszer áruháza és a magyar utánpótlás ezzel egymásra találat. Pósfai Gábor kifejezte örömét, hogy a Decathlon egy jó ügy mellé állhatott.
Bruckner ugyanakkor hangsúlyozta, nem csupán a nagy szakosztályok reménykedhetnek a győzelemben, ugyanis az egyik fő szempont az lesz, hogy az adott bázis önmagához, a körülményeihez és lehetőségeihez mérten teljesítsen kiemelkedően.
Az adott hónapok győztesei mindig a következő hónap végén vehetik majd át a díjjal járó plakettet és a vásárlási utalványt a Decathlon budaörsi áruházában. Az első díjátadóra február 26-án kerül majd sor.
Az év végén a kuratórium kiválasztja majd az év műhelyét is, mely 2 millió forint pénzjutalomban részesül majd.
Az eseményen megjelent Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, aki beszámolt az utanpotlas.hu honlappal történő együttműködésről. A direktor hozzátette, hogy nagy szeretettel ajánlja mindenki figyelmébe a színházukban futó sport tematikájú előadást, A magányos cédrust, ami a 1984-es csonka olimpia helyzetét dolgozza fel az itthon maradó magyar olimpikonok szemszögéből.
A sajtótájékoztatón részt vett dr. Magyar Zoltán, a MOB alelnöke, a Magyar Torna Szövetség elnöke, kétszeres olimpiai bajnok tornász, Fábián László, a MOB sportigazgatója, olimpiai bajnok öttusázó, Tóth József, Héraklész programigazgató, Szilágyi Liliána, ifjúsági Európa-bajnok úszó, a londoni olimpiai csapat legfiatalabb tagja, a Kőbánya SC versenyzője valamint Mura László, az utanpotlassport.hu szerkesztőségvezetője.
Részletek:
Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon Magyarország 2013-ban díjat alapít a legeredményesebb, legmagasabb színvonalú szakmai munkát végző, a körülményekkel, a feltételrendszerrel dacoló, az utánpótlás-neveléssel hitvallásszerűen foglalkozó utánpótlás-nevelő műhelyek anyagi és erkölcsi elismerésére. A díjat havonta, az adott hónap eseményei, eredményei alapján az arra legérdemesebbnek tartott utánpótlás-nevelő szakosztály nyeri el a három díjalapító képviselőiből álló kuratórium, valamint az Utanpotlassport.hu című honlapon zajló közönségszavazás eredményeként.
A díjazottakat a Decathlon 500.000 forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazza.
A díjazott havonta abból az öt szakosztályból kerül ki, amelyet a díj alapítói a birtokukban lévő információk, az olvasóktól, a kluboktól, a sportági szakszövetségektől és egyéb sporszervezetektől érkező – rövid ismertetővel, adatokkal, érveléssel alátámasztott – jelölései nyomán szavazásra felterjesztenek.
A díjazott az a szakosztály lesz, amely a közönségszavazás és szakmai kuratórium döntése nyomán a rangsor élén végez. A közönségszavazásban részt vevők között – ugyancsak a Decathlon jóvoltából – ajándéktárgyakat sorsolunk ki.
A díjat minden aktuális hónapot követő hó végén a Decathlon budaörsi áruházában, sajtónyilvánosság előtt adjuk át. A díj elnyerője jogosulttá válik „A hónap műhelye” cím védjegyként történő használatára, az ezt igazoló – a Gravír Express által készített – exkluzív táblát szintén az említett időpontban és helyszínen veheti át.
Az esztendő végén a kuratórium „A hónap műhelye” díjhoz kapcsolódva „Az év műhelye” kitüntető címet adományoz az adott évben arra legméltóbb utánpótlás-nevelő szakosztálynak. „Az év műhelye” cím nyertese – a Decathlon Magyarország fejajánlása nyomán – 2.000.000 forintos jutalomban részesül.
Jelölés
Az Utanpotlassport.hu címlapján található JELÖLJ! gombra kattintva ajánld figyelmünkbe azt az utánpótlás-nevelő műhelyt, melyet – kizárólag – az adott hónapban (a hó első napjától az utolsóig) mutatott teljesítménye alapján arra a legérdemesebbnek tartasz. (Felhívjuk figyelmedet, hogy az egy szakosztályra leadott ajánlások száma semmilyen mértékben nem befolyásolja a kuratóriumot abban, hogy végső soron mely műhelyeket jelöli szavazásra.) Az ajánlott szakosztály klubjának, sportágának, településének, valamint a jelölő nevének, e-mail címének kitöltése után, kérjük, néhány rövid mondatban indokold, véleményed szerint az aktuális hónapban milyen szempontok alapján érdemelné ki az adott szakosztály „A hónap műhelye” címet. (Az ajánló adatait az Utanpotlassport.hu szerkesztősége kizárólag a szavazás idejére, a jelölések valós tartalmának ellenőrzése céljából rögzíti, azokat semmilyen más célra nem használja föl, harmadik félnek nem adja ki.) Az aktuális díjra jelölni kizárólag a jelölési időszakban – minden aktuális hónap első napjától az azt követő hónap 5. napjáig – lehet.
Jelölési szempontok
Javasoljuk, hogy elsősorban olyan szakosztályt ajánlj a díj elnyerésére, amely az adott hónapban:
- kiemelkedően eredményesen szerepelt sportága legjelentősebb nemzetközi vagy hazai eseményein.
- lehetőségeihez, körülményeihez mérten nagy mértékben fölülmúlta a várakozásokat
Szavazás
Az Utanpotlassport.hu címlapján található SZAVAZZ! gombra kattintva voksolj arra az utánpótlás-nevelő műhelyre, amelyet a jelöltek közül a legméltóbbnak tartasz a díj elnyerésére. A szavazáson havonta arra az 5 szakosztályra lehet voksolni, amelyet a szerkesztőségbe az olvasóktól, a sportági szakszövetségektől, a kluboktól és egyéb sportszervezetektől beérkezett előzetes javaslatok alapján a kuratórium kiválaszt. Voksolni kizárólag a szavazási időszakban – minden aktuális hónapot követő hó 10. napjától 20. napjáig – lehet.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az azonos IP-címről történő többszöri szavazást rendszerünk nem fogadja el, s a voksolás tisztaságára minden tekintetben fokozottan ügyelünk.
Hogyan történt a szavazásra fölterjesztett szakosztályok kiválasztása?
A kuratórium a szerkesztőségbe az olvasóktól, a sportági szakszövetségektől, a kluboktól és egyéb sportszervezetektől beérkezett előzetes javaslatok alapján választ ki 5 szakosztályt. E műhelyekre lehet szavazni.
Melyik lesz „A hónap műhelye”?
A díjat 2013 januárjától kezdődően minden hónapban az az utánpótlás-nevelő műhely nyeri el, amely az Utanpotlassport.hu, a MOB és a Decathlon képviselői által alkotott kuratórium döntése alapján, valamint a honlap olvasóközönsége részére meghirdetett szavazás eredményeként a rangsor élén végez az aktuális hónapban nyújtott teljesítménye alapján. A győztes az a szakosztály lesz, amely a legkisebb helyezési számot éri el az értékelés során. A szavazati arányok: közönségszavazás 25%, Utanpotlassport.hu 25%, MOB 25%, Decathlon 25%.
Díjazás
„A hónap műhelye” a kitüntető cím mellett a Decathlon Magyarország által felajánlott 500.000 forint értékű vásárlási utalványt is elnyeri, továbbá jogosulttá válik „A hónap műhelye” cím védjegyként történő használatára. Az ezt igazoló – a Gravír Express által készített – exkluzív táblát szintén ünnepélyes keretek között veheti át.
Díjátadás
A Decathlon Magyarország budaörsi áruházában, az aktuális hónapot követő hó végén. (A díjátadás pontos időpontjáról, módjáról a díjazottat értesítjük.)
(Forrás: utanpotlassport.hu/MTI/MOB)