Április 12-én este az amatőrként minden címet megnyerő, profiként pedig világbajnoki címet szerző ökölvívó volt a Corvin Művelődési Ház és a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége. Kokónak ezúttal nem a ringben, hanem a sportbarátok között kellett bizonyítania a tehetségét.

- Az első olimpiai emlékem egy 1991-es esemény volt – mesélte a pályafutásának ötkarikás emlékeit felidézve -, amikor biztossá vált, hogy magam is ott lehetek majd a barcelonai olimpián, szerettem volna ezt valahogy meg is örökíteni. Hogy ez ne valamilyen szokványos módszer legyen, elmentem a fodrászomhoz, és megkértem, hogy borotválja a hajamba az olimpiai ötkarikát. Mintául az olimpiai formaruhánkhoz tartozó zoknit vittem el. A fodrász nekiveselkedett, de láttam, hogy nagyon nincs megelégedve a művével, erre kértem egy tükröt, s látom, hogy az ötkarika úgy került a tarkómra, hogy azok véletlenül sem találkoznak egymással. Mikor ezt szóvá tettem, mondván, hogy az ötkarika az öt földrész barátságát, összefogását jelképezi, csak annyit felelt: „Sajnálom, Kokó, ezt elszúrtam.”. Életem első olimpiájára úgy kellett kiutaznom, hogy hátul szinte nem is volt hajam, a hibás ötkarikát mégsem sikerült eltűntetnem.

Ilyen és ehhez hasonló történeteket hallhatott az a közel százfős közönség, akik április 12-én személyesen is látni és hallani kívánták a magyar sport egyik legnépszerűbb alakját.

- A véletlennek volt köszönhető, hogy ökölvívó lettem. Egy barátom akarta kipróbálni a bunyót, de egy edzőterembe ritkán megy egyedül az ember. Az ő unszolására elkísértem őt, és az első alkalommal beleszerettem a sportágba. Ez annak ellenére így történt, hogy az első edzőm, látva a termetemet, és azt, ahogy a ringben elpáholtak a többiek, azt tanácsolta, hogy inkább egy másik sportot válasszak magamnak. Szerencsére nem hallgattam rá.

Kovács István a pályafutása során mindent megnyert, amit csak egy sportoló megnyerhet. Európa-bajnok, világbajnok, olimpiai bajnok és profi világbajnok is volt. Ezen kívül első ökölvívóként 1991-ben - majd 1996-ban is - kiérdemelte az Év Sportolója címet, és ő volt az első magyar bokszoló aki profiként is világbajnok lett.

- Amikor először jártam az Universumnál, láttam, hogy Németországban milyen népszerűségnek örvend a profi boksz. Ugyanakkor itthon semmit sem tudtak erről a világról az emberek. Ekkor határoztam el Dámosi Zsolt barátom javaslatára, hogy, ha már kint lehetek, és profi körülmények között bokszolhatok, akkor azt itthon is megmutatjuk a nézőknek. Ez azonban nem volt könnyű, mert a Magyar Televíziót csak a foci érdekelte, a Duna TV meg még túl kicsi volt. Szerencsére a kereskedelmi tévék is abban az évben, 1997-ben indultak, és az RTL Klubot azonnal érdekelni kezdte a lehetőség. Mivel a kinti meccsek közvetítési jogával mi rendelkeztünk, megállapodtunk, és ennek köszönhetően sikerült meghonosítani a profi bokszot itthon is.

Kokó ezen az estén rengeteg anekdotát osztott meg a közönséggel. Mesélt Papp Lászlóról és az elfelejtett gyógyszereiről, Szántó Öcsi edzésmódszereiről, a barcelonai és az atlantai olimpia hangulatáról, mesélt az utolsó amatőr mérkőzésének, az 1997-es budapesti vébédöntőnek az előestéjéről, új hobbijáról, a golfról, a televíziózásról, az európai szövetségnél betöltött tisztségéről és az újjáalakult Magyar Olimpiai Bizottságról is.

- Szerencsére bőven akad elfoglaltságom, hisz a felsoroltak minden időmet kitöltik. Ennek ellenére számos olyan dologgal is foglalkozom, amit hasznosnak tartok. Többek között néhány sportolótársammal közösen részt veszek az Erzsébet kártya-programban, melynek keretében nyáron 30-35 ezer gyerek balatoni táboroztatását tervezzük. Ezt nagyon fontos munkának tartom. És örömmel teszek eleget minden felkérésnek, mely a sport- és az olimpiai mozgalom népszerűsítését szolgálja. Nagyon jól éreztem magamat a XVI. kerületben, ahol korábban csak egyszer, autószerelő tanonckoromban jártam, és, nem tagadom, nagyon meglepett, hogy itt mennyi, a sportban járatos és a sport iránt elkötelezett emberrel találkoztam.

(Forrás, fotó: Riersch Tamás)