Vasas-győzelemmel rajtolt a pólódöntő

2012. 04. 26.
Megosztás

Egygólos angyalföldi győzelemmel kezdődött a Vasas-Eger döntő a férfi vízilabda-bajnokságban. Az első meccset a Komjádi uszodában rendezték.

A címvédő Eger és a bajnoki alapszakaszt nyerő Vasas nyitócsatája a két győztes meccsig tartó fináléban a vendéglátó angyalföldiek vezetésével rajtolt: a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely vette be távoli bombával a szintén háromszoros ötkarikás aranyérmes Szécsi Zoltán kapuját akkor, amikor az első negyednek már a fele letelt (1-0). Aztán a kölcsönösen fegyelmezetten és keményen védekező csapatok csatájában az újabb hosszú gólcsendet megtörve közvetlenül az első szünet előtt emberelőnyből a montenegrói légiós, Drasko Brguljan talált be (2-0).

A második nyolc perc elején kettős fórt hibázott el a Vasas, de ezt megúszta büntetlenül, viszont a negyed közepén már nem így történt: emberelőnyből a center Mezei Tamás szépített, majd a hevesiek szintén balkezes kanadai vendégmunkása, Kevin Graham villant, ugyancsak fórból (2-2). Maradt azonban még idő hazai válaszra: a horvát világbajnok, Miho Boskovic messziről lőtt védhetetlenül a hálóba (3-2).

A nagyszünet után - hat az öt elleni játéknál - az egriek másik háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter bombázott a bal sarokba, s alig valamivel később hasonlóképpen nagy góllal jelentkezett be Graham is (3-4).

A befejező negyedben tovább nőtt a vendégek előnye: szép figura lezárásaként Mezei célzott pontosan, majd a hazaiak használták ki a létszámfölényt, amikor is Vámos Márton zúdította jó helyre a labdát (4-5). Újabb Vasas-fórból újabb Vasas-gól következett: Kiss egyenlített szűk három perccel a vége előtt, s egy perc volt hátra, amikor a hazai győzelmet érő találat is megszületett Steinmetz Barnabás jóvoltából, aki ejtésből volt eredményes (6-5).

A döntő második meccsét csütörtökön (18:30 ó) játsszák a felek Egerben.

Eredmények:

döntő, 1. mérkőzés:

TEVA-Vasas-UNIQA - ZF-Eger 6-5 (2-0, 1-2, 0-2, 3-1)
góldobók: Kiss G. 2, Brguljan, Boskovic, Vámos, Steinmetz B. 1-1, illetve Graham, Mezei 2-2, Biros 1

az 5. helyért, 1. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - Debrecen 7-8 (1-2, 2-3, 2-1, 2-2)
a legjobb góldobók: Kovács O. 2, illetve Varga T. 3, Bugajcsuk 2

a 7. helyért, 1. mérkőzés:

FTC-Fisher Klíma - KALO MÉH-CSÚK-Szentesi VK 11-10 (2-2, 3-2, 3-4, 3-2)
a legjobb góldobók: Korényi 3, illetve Szőke 4

(Forrás: mti, fotók: Doba István)