Mocsai a lépcsőn, Mocsai középen…

Világbajnokkal csatázik november 2-án a magyar férfi kézilabda válogatott

2013. 10. 16.
Megosztás

Mocsai Lajos örömére az újra erősen motivált Iváncsik Gergő és Gulyás Péter
is visszatér a spanyolokkal megmérkőző csapatába.

A londoni olimpia utáni első esztendő legrangosabb tornája, a spanyolországi
kézilabda világbajnokság már januárban lezajlott, és az első félévben a jövő
évi dániai Európa-bajnokságon való részvételért is megküzdöttek már a
nemzeti színeket képviselő csapatok, de az év vége, egészen pontosan
november 2-a is tartogat még egy különleges kihívást a Mocsai Lajos vezette
magyar válogatott számára. Az olimpiai negyedik helyezett és már a jövő évi
kontinensbajnokságra készülő hazai együttes az újdonsült világbajnok
Spanyolország kézilabdázóival méri össze az erejét, de ezt megelőzően lesz
egy zártkapus - bizonyára mindkét együttes számára hasznos - edzőmeccsük is
a debreceni Főnix csarnokban. A nyáron lekötött találkozók pikantériája az,
hogy 2014 januárjában a magyarok ugyanabban a "halálcsoportban" igyekeznek
majd bravúrok sorozatával kiharcolni a továbbjutást, ahol a spanyoloknak is
éppen ugyanez lesz a célja...

A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa először is azt kérdezte Mocsai Lajos
szövetségi kapitánytól, hogy az utoljára június 15-én pályára lépett
válogatottban valóban ott lesz-e újra Iváncsik Gergő és Gulyás Péter, az
MKB-MVM Veszprém két játékosa, ahogy klubtársuk, Iváncsik Tamás
visszatérésétől sem választ már el sok idő?

"Egyik játékos sem azt mondta annak idején, hogy nem kíván többet a
válogatottban szerepelni, hanem úgy nyilatkoztak, hogy a szereplésüket
átmenetileg szünetelni szeretnék. Ennek az időszaknak vége, és csak örülni
tudok annak, hogy mostantól ismét számíthatok rájuk. Egy nagyon motivált és
bizonyítani igyekvő Iváncsik Gergőre és Gulyás Péterre, de az is jó hír,
hogy a maga és a családja biztos jövőjét garantáló szerződések megkötése
után Iváncsik Tamás is újra a válogatott rendelkezésére állhat."

Mocsai Lajos edzői alapfilozófiájának lényeges tétele az, hogy az
eredményességre törekvő csapatoknak a lehető legerősebb ellenfelekkel
megküzdve kell a nagy csatákra, a sorozatmérkőzésekre felkészülnie. Ezért is
tartja szerencsésnek és hasznosnak a spanyolok elleni november 2-i találkozó
létrejöttét.

"Két évig nem mehettek hosszabb szabadságra a válogatott játékosaim, és ez
idő alatt 108 napon át együtt dolgoztunk az olimpiai sikerért, a
világbajnoki szereplésünkért, majd az Európa-bajnoki részvételünk
kiharcolásáért. Óriási teher nehezedett mindenkire és ez a nyomás alól most
hosszabb időre mentesíteni kellett azokat, akikre hamarosan a bizonyítások
újabb sora vár. Október 28-án találkozom a meghívott játékosakkal
Debrecenben, akik nagyon várják már, hogy újra nemzeti színekben
játszhassanak."

A jövő januári Európa-bajnokság jegyében idén a szokásosnál korábban, már
december közepén befejeződnek a magyar bajnoki küzdelmek, és szinte azonnal
meg is kezdődik a felkészülés a 2014-es esztendő legnagyobb erőpróbájára.
Lesz egy edzőmeccs Bahrein válogatottja ellen, de már az is biztos, hogy
Karácsony utolsó napját követően ismét "behívót" kapnak a válogatott keret
tagjai.

"Iparkodnunk kell, mert már az újesztendő első napjaiban kemény erőpróba vár
ránk azon a négyes tornán, ahol az egyre erősebb fehéroroszok, lengyelek és
csehek lesznek az ellenfeleink. Elképzelhető, hogy az EB rajtja előtt még a
kuvaiti válogatottal is megmérkőzünk."

A magyar szakember úgy véli, hogy az Európa-bajnokságok szakmai színvonala
olykor a világbajnokságokét is felülmúlja, aminek az a magyarázata, hogy
továbbra is az öreg kontinenst képviselő válogatottak illetve klubcsapatok
állnak a világ élvonalában. Minősítését támasztja alá, hogy az elmúlt
januári spanyolországi világbajnokság negyeddöntőjében mind a nyolc
résztvevő Európát képviselte, és ennek megfelelően a döntő is "szín-európai"
volt, ahol Spanyolország magabiztosan verte Dániát. Más lapra tartozik, hogy
az európai klubcsapatok egyre több külföldi játékossal erősítenek, ahogy azt
idehaza az abszolút éllovas MKB-MVM Veszprém, Mocsai egykori csapata, és
kihívója, a Pick Szeged is teszi.

"Érthető, hogy a hazai választékkal elégedetlen, de mégis a jobb helyezésre
törekvő klubcsapatok - főleg a Bajnokok Ligájában harcoló formációk -
külföldön találják meg azokat a kézilabdázókat, akikkel ütőképesebbé tudnak
válni, mert ez ma a célravezető lépések mindennapi menete. Mint válogatott
vezetőedző természetesen jobban örülnék annak, ha a nagy tornák előtt nem
külföldről kellene hazahívnom a csapatom több tagját is, de ezt a helyzetet
egyelőre kész tényként kell elfogadni. A gondot sokszor az okozza, hogy a
"légiós" magyar játékosokat a kinti csapatuk évente legfeljebb harminc napra
hajlandó átengedni, és ez az előírás bizony kőbe van vésve. Külföldön és
itthon is. Mind ehhez csak annyit, hogy amíg három-négy éve a veszprémi
bajnokcsapat nyolc játékossal tudta magát a válogatottban képviseltetni, ez
a szám az átalakulás után mostanában már csak három vagy négy..."

Mocsai Lajos nagyon büszke arra, hogy a vezetésével tavaly bemutatkozott
Nemzeti Kézilabda Akadémia - a Magyar Kézilabda Szövetség intézménye - egyre
nagyobb népszerűségnek örvend és már most 76 általános, illetve középiskolás
korú tehetséget foglalkozat.

"Munkatársaim segítségével a jövő reménységeinek felkészítése terv szerint
folyik és az ifjú sportolók tanulmányi előre menetelével is elégedettek
lehetünk. Több féle módon is arra törekszünk, hogy megkönnyítsük az életüket
és honoráljuk a szorgalmas munkájukat. Fényképes igazolványukat bemutatva
itt Balatonbogláron a segítőkész vállalkozóknak köszönhetően10-20 százalékos
kedvezménnyel látogathatják a helyi éttermet, cukrászdát, de még a
fodrászműhelyt is, és ezt az őket meglátogató családtagjaik is igénybe
vehetik. Jelentős fejlesztések bővítik a lehetőségeinket, mert a jövőben
évről-évre 70-80 új "akadémistával" kell számolnunk. Fejleszteni kívánjuk a
tehetséggondozó és versenyeztetési programunkat, elősegíteni az utánpótlás
válogatottak felkészítését, és bekapcsolódni az edzőképzés, illetve a
játékvezető továbbképzés nemzeti programjába. Előrelépést jelent a Nemzeti
Kézilabda Akadémia életében az is, hogy elismert szakemberekkel és
üzletemberekkel a soraiban hamarosan megtartja első ülését az intézmény
munkáját felügyelő és segítő kuratórium." - hangsúlyozta Mocsai Lajos.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)