Világbajnokság: Küzdelmes találkozón újabb győzelem

Világbajnokság: Küzdelmes találkozón újabb győzelem

2013. 12. 09.
Megosztás

Második vb-csoportmérközősén Tunézia ellen lépett pályára a magyar válogatott, és rendkívül nehezen, de két góllal győzött, így továbbra is százszázalékos csoportjában. A mieink kedden Ausztrália ellen folytatják a világbajnokságot.

Kiss Éva kezdett a magyar kapuban, a magyar védelem azonban többször is lassan reagált, így felváltva estek a gólok az első negyedórában. Dhaouadit nem tudta tartani a magyar csapat, így nem tudtuk leszakítani az észak-afrikaiakat. Kovacsicz a 28. percben második két perces kiállítását kapta, azonban kettős emberhátrányban is betaláltunk szünet előtt. A félidő végét jelző dudaszó előtt egy kipattanó labdából egyenlítettek a tunéziaiak, így nem tudtunk előnyt szerezni félidőre.

Szünet után koncentráltabban védekezett a magyar csapat, így három gólos előnyre tett szert, ám ismét magunkra hoztuk a vendégeket, így maradt a szoros állás. 20-18-as magyar vezetésnél újabb gólt kaptunk, ráadásul Tomorit kiállították, Szucsánszki pedig büntetőt hibázott. Chebbah kiegyenlített tíz perccel a vége előtt, sőt, az észak-afrikaiak a vezetést is megszerezték, míg a magyar válogatott közel tíz percig nem tudott gólt szerezni. Tomori és Vérten góljával két gólos lett az előnyünk négy perccel a vége előtt, Elghaoui azonban szépített. Az 58. percben emberelőnybe kerültünk, Tomori gólt szerzett, így az utolsó pillanatban kapott gól már nem számított: két góllal győzött a magyar válogatott!

Vélemények:
"Nagyon nehéz mérkőzés volt, őszintén szólva sokkal nehezebb, mint gondoltam" - ismerte el Hajdu János szövetségi kapitány.
"Kalapot kell emelnem az ellenfél előtt, taktikusan, fegyelmezetten játszottak, és végül a szerencsésebb csapat győzött. Abban bízom, hogy időben jött a figyelmeztetés, mert nagy csaták jönnek, és ahhoz, hogy azokon a meccseken, a románok és a németek ellen legyen esélyünk, sokkal, sokkal jobb játék kell."

Hasonlóan vélekedett Hajdu János "jobbkeze", Siti Bea is, aki szerint nem szabad szó nélkül hagyni az elkövetett hibákat.

"A védekezésünket gyengének éreztem, nem tettünk bele kellő energiát, nem lehet 15 gólt kapni Tunéziától egy félidő alatt" - értékelt a korábbi 135-szörös válogatott irányító.
"Sokkal agresszívabb, mozgékonyabb védekezést vártam volna, hiszen tudtuk, hogy voltaképpen négy tunéziai játékosra kell figyelnünk. A védekezés hiányosságai miatt nem tudtunk indulni sem, így magunknak tettük nehézzé a meccset. Bizonytalanná vált a támadójátékunk, nem tudtunk gólt szerezni.
Csak arra gondoltam, hogy a legfontosabb, a két pont nálunk van, még ha ennyire gyenge játékkal is. Muszáj lesz belenézni a meccsbe és a hibáinkból tanulni, de a legfontosabb, hogy megvan.
Ausztrália ellen biztos, hogy azoknak is játéklehetőséget kell adni, akik eddig kevesebbet voltak pályán, igyekszünk majd forgatni a csapatot, hiszen a legfontosabb csoportmeccsek csütörtökön és pénteken következnek.

Tomori Zsuzsanna, a Ferencváros átlövője egyetértett Siti Beával abban, hogy a mieink saját maguknak tették nehézzé a mérkőzést.

"Egyáltalán nem tartottuk be az utasításokat, a védelmünk például teljesen szétesett. Ha komoly eredményt akarunk elérni a vb-n, egészen máshogy kell játszanunk" - fogalmazott a zöld-fehérek klasszisa

Ami a másik oldalt illeti, Jorge Pereira, a tunéziaiak portugál mestere büszkén nyilatkozott játékosai teljesítményéről, és beavatta a közvéleményt a nehézségekbe is.

"Azt hiszem, felülmúltuk önmagunkat ezen a meccsen, és ez különösen annak fényében nagyon örömteli, hogy néhány játékosommal csak a repülőtéren találkoztam. Sokat fejlődtünk már az első, románok elleni meccshez képest is, különösen a védekezésünk tetszett. Arra kell figyelnünk a későbbiekben, hogy kevesebb hibával játsszunk,, és akkor még ennél is nagyobb csodákra is képesek lehetünk."

Hajdu János szövetségi kapitány együttese legközelebb kedden lép pályára, ellenfele az ausztrál csapat lesz, amelyet legutóbb, a 2005-ös vb-n 57-9-re győzött le.

Eredmények:
Női világbajnokság,
2. forduló:

D-csoport:
TUNÉZIA-MAGYARORSZÁG 24-26 (15-15), Újvidék, játékvezetők: Koo Bon-Ok, Lee Seok (dél-koreaiak).
TUNÉZIA: Abdallah, Omrani (kapusok), Ben Slama, Chebbah 6, Daoula, Dhaouadi 6, Elghaoui 5, Hachana, Hlaili, Jaouadi 1, Kilani, Kouki 1, Rejeb, Sfar Ben Chker, Toumi 5 (3), Yahiaoui.
MAGYARORSZÁG: Herr, Kiss É. (kapusok), Bognár-Bódi 1, Bulath 2, Cifra, Görbicz 6 (2), Kovacsicz 4, Soós, Szamoránsky, Szekeres, Szucsánszki 2, Tomori 6, Triscsuk 1, Vérten 3, Vincze 1.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 5/2.
Németország-Csehország 37-32 (17-13)
Románia-Ausztrália 32-13 (16-7)
A csoport állása: 1. Románia 4 pont (59-30), 2. Németország 4 (73-47), 3. MAGYARORSZÁG 4 (61-51), 4. Tunézia 0 (41-53), 5. Csehország 0 (59-72), 6. Ausztrália 0 (28-68)


A csehek és a románok is kiegészítették keretüket

Két csoportellenfelünk is tizenhat fősre egészítette ki keretét a nap folyamán a szerbiai női kézilabda-világbajnokságon. A csehek benevezték a sérülésből felépült, 34 éves beállóst, Petra Vitkovát, a románok pedig a kapusként bevethető fiatal Denisa Stefania Dedut.

Vitková negyed órát játszott a D-csoportban korábban befejeződött találkozón a németek ellen, míg Dedu is bemutatkozott az ausztrálok ellen jelenleg is zajló meccsen.


A spanyolok elveszítették egyik kulcsjátékosukat

Nem csak a norvégok elleni nyitó mérkőzésen elszenvedett vereség miatt lehetnek bosszúsak a spanyol női kézilabda-válogatottnál, ugyanis elveszítették egyik kulcsemberüket, a jobbszélsőként bevethető Carmen Martínt.
Martín a meccs első félidejében sérült meg, az orvosi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy eltört a jobb keze, a felépülése nagyjából nyolc hetet vesz igénybe. A spanyolok a sérült játékos helyére Jessica Alonsót nevezték be.

C csoport (Zrenjanin):
Paraguay-Angola 12-37 (7-18)
Spanyolország-Lengyelország 26-20 (11-11)
Argentína-Norvégia 18-37 (9-15)
A csoport állása: 1. Angola 4 p (70-35), 2. Norvégia 4 p (59-38), 3. Lengyelország 2 p (60-32), 4. Spanyolország 2 p (46-42), 5. Argentína 0 p (41-70), 6. Paraguay 0 p (18-77).

A keddi program:
2013. december 10.

A csoport:
Dél-Korea–Kongói DK 16.00
Montenegró–Dominika Közt. 18.15
Hollandia–Franciaország 20.30

B csoport:
Kína–Japán 15.45
Brazília–Szerbia 18.00
Dánia–Algéria 20.15

C csoport:
Lengyelország–Angola 15.45
Spanyolország–Argentína 18.00
Norvégia–Paraguay 20.15

D csoport:
Csehország–Tunézia 14.45
Németország–Románia 17.00
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 19.15

(Forrás: kezi.hu, NSO, fotók: Kovács Anikó)