A cseljabinszki torna zárómérkőzésén a Világligát a legutóbbi három esztendőben egyformán megnyerő, a tavalyi londoni ötkarikás játékokon bronzérmes szerb alakulat 3-3 után hagyta faképnél a 2012-es olimpiai ötödik, azóta viszont alaposan átalakult magyar csapatot, amely a hátralévő időben már nem tudta ledolgozni hátrányát.
A bronzérmet Montenegró csapata szerezte meg, miután a 10-10-et követő büntetőpárbajt 3-1-re megnyerte az Egyesült Államok válogatottjával szemben.

Egy pillanatnyi elégedettség sem tükröződött tekintetben, nyilatkozatban az elveszített Világliga-döntő után – visszajelzésnek jó a cseljabinszki ezüstérem, hogy az irány megfelelő, ám messze még a cél. Örülni egy kicsit lehet az eredménynek – nagyon pedig annak a 70 ezer dollárnak, ami pénzdíjként jár a produkcióért.

Az MVLSZ-kasszában jó helye van annak a 15 millió forintnak, amit a csapat keresett a héten – valami visszajött a november óta tartó menetelés költségeiből, ha pontos szaldót akarunk vonni... –, de ennyit a pénzről, mert a héten szóba sem került ez a rész.

Csak arról szólt minden megnyilvánulás, hogy javulunk, de sok még a csiszolni való, és nincs ennél jobb alkalom, mint a felkészülés második hetében élesben tesztelni magunkat hat napig. Nos, a teszt rövid mérlege úgy vonható meg, hogy már működik az új gépezet, de messze nincs olyan állapotban, hogy bárkit gond nélkül bedaráljon.

Több energiát égettünk a szerbeknél az első öt napban

A szerbek elleni döntő épp azért sikeredett kissé egyoldalúra, mert túl sok erőt emésztett fel az, hogy a keddi start után végül az utolsó vasárnapi meccsre sikerüljön odaérni. Ma már nincs a sportágban ehhez hasonló esemény: a többi világversenyen egyaránt kétnaponta jönnek a mérkőzések, míg itt hat nap alatt hatszor kellett megmutatni. A szerbeknek is, persze, de ők momentán alapból erősebbek, tehát egy pillanatig sem okozott nekik gondot egy Kína, Oroszország vagy Brazília elleni meccs, aztán játszottak Japánnal – számukra az első komolyabb kihívás a Montenegró elleni elődöntő volt.

Mi rögtön kedden beleszaladtunk egy amerikaiak elleni gyürkőzésbe, Montenegróval nekünk is nagyot kellett birkóznunk, és ahogy Varga Dumi fogalmazott aznap, kellően összecsináltuk magunkat a Japán elleni meccsre ahhoz, hogy ott is ne mindent beleadva játsszunk. És mivel Brazília és a második amerikaiak elleni mérkőzést sem dönthettük el legkésőbb a harmadik rész közepére a „legyen szoros” bírói jelszó szellemében, ott is égettük az üzemanyagot az utolsó dudaszóig. Régebben a „nagycsapat” meneteléseinek épp az volt a lényege, hogy bizonyos mérkőzések már félidőre lerendeződtek, azaz lehetett pihentetni a kulcsembereket, hátradőlni a székeken, és a vízben sem pörögni motollaként.

Most még nemigen akadnak ilyen „mosolygós” mérkőzéseink, amikor a kispadon kedélyes társalgás zajlik. Új a csapat, még a parton sincs klasszikus mentális lekapcsolás, mindenki maximumon ég, biztat, figyelmeztet, együtt él a játékkal. Ami persze jó is, hiszen ez egy olyan kohó, amiben fantasztikusra kovácsolódik a csapategység.

Filipovics és Udovicsics intézett el minket

Ha a számokat nézzük, az is látszik, hogy nem a gőzhenger szaladt át rajtunk, hanem két pihent világklasszis, a Radnicskivel május 20. környékén szezont záró Dejan Udovicsics és Filip Filipovics kirobbanó lövőformája döntött – plusz a jókor, jó helyről, jól lövő Stefan Mitrovics: ők hárman tizet lőttek a szerbek 12 góljából. Meg kell jegyezni: az első félidőben Nagy Viktor nagyon nem érezte őket, egyetlen védése sem volt, míg a második részre érkező Decker Attila három egymást követő hátrányban védett, és csak egy kettős fórból, abszolút ziccerből, két méterről tudta felavatni Mitrovics; Attila odaért Filipovics és Udovicsics lövéseire is, más kérdés, hogy hiába kapott szilárdabb támaszt a csapat ebben a periódusban, csak két gólra tudott feljönni.

A fent említett energiaégetésnek köszönhetően a hatodik napra megfáradt kissé az együttes, amit úgy lehetne legegyszerűbben érzékeltetni, hogy míg mondjuk egy negyedben öt-hat szerb támadásban motozott közvetlen gólveszély, addig nálunk ez három-négyre korlátozódott (általában 8-10 akciója van egy csapatnak egy nyolcperces játékrészben) – ez négy negyedre vetítve nagyjából tíz támadásnyi különbség, azaz tízzel több gólhelyzet, amiből gond nélkül kijön a 12-7-es differencia.

Varga Dumi zsenialitására lehet építeni

Baj nincs, sőt, az ezüstérem épp annak a bizonyítéka, hogy csapatunk máris elért egy olyan szintre, hogy azért egy bizonyos szintet bármilyen állapotban képes hozni – ugyanakkor még rengeteget kell dolgozni azért, hogy a szerbek ellen reális esélye legyen. Ez azt jelenti, hogy nem egy olyan meccsen nyer, amikor minden összejön, kivételes bravúrok, és a kevesebb esélyt váltjuk csaknem maximális százalékkal gólra; hanem beleférnek nálunk is hibák, ám egy kemény, hajtós vízilabdameccsen partiban vagyunk velük, taktikusan kioltjuk az ő erősségeiket (megfékezzük például Filipovicsot, ahogy annak idején az egész mezőnyben csak a Benedek-Kiss kettős tudta lekapcsolni Sapicsot), és kidomborítjuk a sajátjainkat. Mert vannak, az egyértelmű: nyilván egy embert nem lenne szabad kiemelni, de az a zsenialitás, ami Varga Dumiban lakozik, súlyos meccseket dönthet el a jövőben a javunkra, feltéve, ha az egész együttes átlaga megemelkedik.

Nohát ezen kell dolgozni, mert a többieknél sem áll meg az élet: a szerbek még erősödnek Prlajnoviccsal és Pijetloviccsal, míg a montenegróiakhoz érkezik a két Janovics és Ivovics, azaz Barcelonára még erősebbek lesznek a dobogó másik két fokán állók.

Ahogy visszajött a nagy hármas, rögtön dobogós lett

Mellesleg, a végére egy apró kis megjegyzés: ez a három gárda kihagyta a tavalyi Világligát. (Mi kicsit még több kiadást is.) Ahogy visszatértek, azonnal letoltak mindenki mást a színről. Tudom, az olaszok is jók, a horvátok is talán megemésztik egy sor emberük visszavonulását, mégis, valami azt súgja: leginkább ez a trió uralja majd az előttünk álló négy év eredményhirdetéseit.
Remélhetőleg, lesz rotáció a győzelmi emelvényhez történő bevonulás sorrendjében.

Benedek Tibor az uszoda túlsó végéből nézte, amint csapata a dobogó második fokára lép az eredményhirdetésen. Arca rezzenéstelen volt, mint mindig.

- Láttuk, hol tartanak – láttuk, hol tartunk. Ért meglepetés?

Nem, semmi meglepő nem történt, ráadásul azzal, amikor Varga Dani kiesett, teljesen felborultunk. Jöttek a kipontozódások, Dani nélkül pedig nem volt, aki bekkelésből hozhatta volna azokat a lefordulásokat, ami egy kis pluszt jelenthetett volna a végén, pedig ő nekem nagyon fontos extra-fegyverem a hajrára. Viszont hogy az ujja megsérült, nem kockáztathattam, mert nem akartam, hogy esetleg az egész nyárra elveszítsük. Ugyanakkor hangsúlyozom: nem ezen múlt, ez csak azt jelentette, hogy végképp nincs esélyünk. Elfáradtunk mára, most ennyi volt a csapatban, és persze ne feledjük: jó csapat a szerb, összeszokott, Filipovics és Udovicsics elképesztő formában lőtt, ma ennyi volt ebben a meccsben.

- Első nagy verseny, ezüstérem – bármi rossz szájíz?

Egyáltalán nincs. Ez tényleg a felkészülésünk második hete, és rengeteget fejlődtünk. Most nyilván el vagyunk keseredve, és mindent rossznak gondolunk, de azért valami elindult. Persze, rendkívül sokat kell pótolnunk azokkal a fiúkkal, akik az elmúlt évben nem voltak tagjai a válogatottnak, vagy nem voltak olyan szerepben, mint most. Fizikálisan kell erősödnünk, lábtempó-gyorsaságban, a fórok-hátrányoknak rögzülniük kell, hogy ilyen téthelyzetben is, amikor esetleg az ellenfél mást védekezik, amit vártunk, meg tudjuk találni az ellenszert. Nekem is óriási tanulság ez a mostani torna, a magam munkájában óriási tapasztalatot ad, hogy látom, amiket elképzeltem, hogy működnek, vagy esetleg hogy nem.

- Összességében akkor pozitív az összkép?

Jónak ítélem, nagyon örülök a teljesítményünknek. Annak pedig még inkább, hogy a fiúk ennyire tudtak egymásért harcolni egy héten át.
Amikor arról beszélsz, hogy ki kell javítani ezt-azt, erősödni kell, a játékosokat képezni, milyen távlatban gondolkodsz: Barcelona a végcél vagy Rió?
Most a torna előtt sem mondtam azt, hogy felteszem a kezem, kérek időt, legalább négy évet, hogy nyugodtan dolgozhassak. Mi a világbajnokságra készülünk, ezt továbbra is tartom. Illetve azt nyilatkoztam, szeretnénk a Világligában jól szerepelni. Ez utóbbi, azt hiszem, sikerült. Ez az egy hét rendkívül hasznos volt, itt eredménykényszerünk volt – a tornákon már inkább játék-kényszer lesz rajtunk, hogy gyakoroljunk.

- Volt itt olyan játékos, akit teszteltél, hogy megállja-e a helyét, azt nyújtja, amit vársz tőle – és persze név nélkül akár, de mindenki azt hozta, amit gondoltál, vagy akad, aki miatt hümmögsz magadban kicsit?

Egy nevet tudok mondani: Bedő Krisztiánt nagyon meg kell dicsérnem. Élete első tornáján ilyen teljesítményt nyújtani hat meccsen: remek dolog. Fegyelmezetten játszott, mindent megtanult, amit kértem tőle, csak gratulálni tudok neki, és bízom benne, hogy olyan sikerek állnak előtte, amit én most gondolok. Persze, rengeteget kell dolgoznia, most van előtte két nagyon erős center, de látható volt, hogy a csapat tudott játszani vele, és ez nagy dolog a mai játékban.

Azért nem voltak letörtek az urak, amikor kérdezgettem őket – pontosan látják az erőviszonyokat, de az utat is, ami ezek kiegyenlítődéséhez vezethet.

Varga Dániel: „Tizenkét kapott góllal sehol sem fogunk nyerni”

- Milyen érzések kavarodnak a csapatkapitányban?

Összességében nagyon sokáig eljutottunk ebben a sorozatban, és kiemelném, hogy nem csak a cseljabinszki teljesítménynek az eredménye ez az ezüstérem, hanem annak a hat meccsnek is, amelyet november óta játszottunk a selejtezőkben. Így ez a siker nem csupán ezé a tizenhárom játékosé és a stábé, de azoké is, akik játszottak a korábbi mérkőzéseken. A mai az első olyan meccs volt a tizenkettőből, amikor nagy volt a különbség az ellenfél javára. És ezt tudtuk is, hiszen tisztában voltunk azzal, ez a ciklus úgy indul el, hogy az szerb és az olasz egy kicsit előrébb tart, ők változtak a legkevesebbet az elmúlt négy évhez képest. Ez borzasztó nagy előny, és ez megmutatkozott most is.

- Azon túl, hogy tán számítottunk is erre – mégis, reális a különbség? Vagy annak volt bármilyen realitása, hogy valamilyen formában föléjük kerekedünk?

Tizenkét gólt kaptunk, és azt soknak tartom. Mindenképp a védekezésből kell kiindulni, akkor is a védekezést dicsértem elsősorban, amikor nyertünk, és most megint a védekezésről beszélek, mert ez a modern vízilabda alapja. Tizenkét kapott góllal sehol sem fogunk nyerni – azaz egyértelműen itt kell fejlődnünk.

Decker Attila: „Hat év fórjuk van, annyival korábban fiatalítottak”

- Milyen érzés volt a felénél bejönni – és aztán kis tartást adni a csapatnak, bár végül nem tudtunk élni vele...

Egy vesztett szituációban érkeztem, Szerbia ellen innen felállni: nos, ennek annyi az esélye, amennyi volt most... Azaz semennyi. Azt gondolom, személy szerint nekem nagyon fontos, hogy egy ilyen szituációban is megmutathatom, milyen szinten állok a nemzetközi vízilabdában. Hála az égnek, ezt sikerült ismételten bizonyítanom. A csapatnak viszont még időre van szüksége, hogy olyan szintre jusson, amivel esély van a szerbek megverésére. Hat év fórjuk van, annyival korábban fiatalítottak.

- Miként tekintesz vissza erre a hétre?

Pozitívan gondolok vissza, hiszen a személyiségem is ilyen. Tanulságos volt nagyon, ahogy kezdtünk játszani az elején, aztán most a végére megint elfáradtunk, a közepén viszont jól ment. Ebből le kell vonni a következtetéseket, mi is, a szerbek is a vébére készülünk, és ez egy nagyon jó állomása volt ennek az útnak, tényleg. Jó, hogy így együtt voltunk, és formálódott a csapat.

Bedő Krisztián: „Végig bírták a meccset, míg rajtunk látszott a fáradtság”

- Milyen érzés volt „élő egyenesben” harcolni a szerbek ellen?

Nagyon erősek – bár nem is elsősorban a fizikai erejük az, amit kiemelnék, hanem a kitartásuk. Hogy nagyon pörgősen tudnak játszani, végig bírták a meccset, míg rajtunk látszott a fáradtság. Ők még a negyedik negyedben is tudtak menni, hajtani, lefordulni, gólokat lőni.

- Hogy fogsz visszagondolni az első nagy viadalodra?

Örömöt érzek majd, ha alszom a döntőre néhányat – de most is valami hasonló van bennem, hiszen első világversenyemen vettem részt, ahol rögtön érmes lett a magyar csapat. Csak még közeli az élmény, hogy itt volt az első hely előttünk – persze látható, sokat kell még dolgoznunk, hogy utolérjük ezt a szerb csapatot.

Gór-Nagy Miklós: „Be kell látni, nem lehetünk ennyire mohók”

- Nagyjából úgy alakult, ahogy gondoltad?

Nagyon nagyjából sem... Tudtuk, hogy jók a szerbek, viszont bíztunk magunkban is, győzni akartunk – ám be kell látni, nem lehetünk ennyire mohók. Nagyon kell értékelni ezt az ezüstérmet is. Ez a szerb csapat régóta együtt játszik, ismerik egymást, kiforrott, jó játékosok vannak benne, míg mi egy megújult válogatottal, egy hét felkészülés után érkeztünk ide. Türelmesnek kell lenni, kitartónak, és továbbra is járni az utunkat, nagy önbizalommal, hittel, és akkor szerintem sok-sok olyan mérkőzés lesz, amelyeken megverjük őket.

- Mennyi időn belül jöhet el ez az idilli állapot?

Mi azon dolgozunk, hogy a világbajnokságon már sikerüljön. És ennek van realitása.

Varga Dénes: „Azon kell dolgoznunk, hogy nekünk is kisujjból jöjjön a játékunk kerete”

- Azért láttam mosolyt is az arcodon.

Igen, büszkén viselem ezt az ezüstérmet, hiszen öt év után sikerült újra döntőznünk a válogatottal. És azért ez jó érzés. A döntőben nem tudtunk igazán ellenfelei lenni a szerbeknek, úgy éreztem, fölényben vannak. Talán adódtak olyan pillanatai a meccsnek, amikor ki tudtunk volna egyenlíteni, és akkor esetleg megváltozott volna a mérkőzés lélektana – ez azonban nem következett be. Most azt kell elkönyvelni, hogy bizony jobbak voltak, és nekünk kell fölfejlődni hozzájuk.

- Egy ilyen mérkőzés előtt tervezed, tervezitek, hogy mivel próbálunk jobbak lenni náluk – ehhez képest mit kaptatok ma, mi az, ami megvalósult, hiszen ellenük mégiscsak más játszani, mint bárki más ellen.

Most azt el kell mondanom, hogy a válogatott nagyon megújult Tibivel, és igen sok dolog van, ami nekünk még nem úgy megy, amit viszont a szerb csapat már elsajátított, mert évek óta együtt játszanak, és ha jönnek is újak, ők is hamar integrálódnak, hiszen szerves részét képezik egy bizonyos taktikának. Ez nálunk még nem működik gördülékenyen, azon kell dolgoznunk, hogy nekünk is kisujjból jöjjön a játékunk kerete. Ha ez megvan, azon belül lehet minél jobban kibontakozni mindannyiunknak, nekem is.

Hárai Balázs: „Rengeteget fogunk melózni, hogy egy ennél sokkal jobbak lehessünk”

- Azt kaptad a mai mérkőzéstől, amit vártál – tőlünk is, tőlük is?

Fejlődésben klévő csapat vagyunk, nagyon sok munkát kell még beleraknunk. Látszott rajtuk, hogy most jobb állapotban vannak, mit mi – bennünk most ennyi volt. Még nagyon sok minden fog változni a világbajnokságig, a sérültek is meggyógyulnak remélem, és persze rengeteget fogunk melózni, hogy egy ennél sokkal jobbak lehessünk. Úgy gondolom, ezt a vereséget nem úgy kell megélni, hogy jobbak voltunk, vagy azonos szinten állunk, ennek ellenére kikaptunk. Ez a szerb csapat jobb állapotban van, jobb felkészültségi szinten.

- Azon túl, hogy a bíráskodás követhetetlen – milyen egy center élete?

Elég nehéz. A játékvezetői felfogás változó még meccsről meccsre is: ugyanarra a szituációra egyszer kontrát adnak, másszor kiállítást – nehéz erre készülni, és nem tudok erről több okosat mondani.

Eredmények

Döntő: Szerbia–Magyarország 12-7
A 3. helyért: Montenegró–Egyesült Államok 10–10, ötméteresekkel: 3–1
Az 5. helyért: Oroszország–Kína 17–8
A 7. helyért: Japán–Brazília 9–4

Különdíjak

Gólkirály: Takei Kodzsi (japán) 17 gól
MVP: Vanja Udovicsics (szerb)
Legjobb kapus: Milos Szcepanovics (montenegrói)

(Forrás: waterpolo.hu, MTI)