SZA 8529

Tényleg a spanyolok a favoritok: a férfi víziseink egyelőre nem bírtak velük

2024. 07. 30.
Megosztás

A mély tiszteleten túl a hatalmas játéktudás is közös jellemzője a spanyol és a magyar férfi vízilabda-válogatottaknak, amelyek kvázi előrehozott döntőt vívtak a csoportban: most a hispánok nyertek.

Fiatal még a férfi pólótorna, de érdekességek máris akadnak. Igaz, hogy Szerbia aranykorszakának már leáldozott, az viszont semmiképp sem szokványos, hogy Ausztrália 8–3-ra nyerjen ellene, főleg nem 6–0-s kezdés után… Ez pedig azért is figyelemre méltó, mert ez a mi csoportunk történése, tehát az előzetes erőviszonyok némi felülvizsgálatra szorulhatnak.

Ettől függetlenül Spanyolország számít az egyik legnagyobb esélyesnek – már a mieink mellett többek között, a kereterősségek alapján legalábbis simán lehet(ne) ez a döntő is.

SZA 8393
MOB-Média/Szalmás Péter

Ennek megfelelően kegyetlen iramban és szorításban kezdődött a rangadó, amire a bizonyíték, hogy a modern póló lehetőségeinek megfelelően játék közben, az oldalkörétlnél cseréltek a csapatok, máskor nem volt rá mód, szükség annál inkább.

Majd’ öt perc kellett az első gólhoz is, és sajnos nem a mieink szerezték Pedig addigra túlvoltak egy tripla támadásba burkolt emberelőnyön, egy blokkolt Manhercz Krisztián- és egy védett Vigvári Vince-lövésen – odaát pedig Vogel Soma tenyerelte ki az első próbálkozást.

Nem sikerült ugyanez Bernat Sanajua átlövésénél, így azért kellett fohászkodnunk, hogy egyfelől ne legyen mínusz három, másfelől legalább egyszer találjunk be a nyitó negyedben.

Szerencsére mindkettő megvalósult, midőn Angyal Dániel behúzta a fórunkat a falból, azaz 2–1-nél érkezett az első szünet.

A második etapra sem változott a játék, sőt, minden lövőhelyzetért vért kellett izzadni, ami kapufákat szült itt is, ott is, mígnem Vigvári egészen káprázatos ejtéssel végre kiegyenlített – ezt tökéletesebben nem lehetett kivitelezni.

SZA 8392
MOB-Média/Szalmás Péter

Akik nálunk forgásban bejártak centerbe, mind hozták a kiállításokat: fórból sikerült az újabb egyenlítés is, ezt Zalánki Gergő vállalta magára.

Ám így sem úsztuk meg, hogy hátrányban kelljen fordulnunk, mert egyetlen másodperccel a duda előtt Marc Larumbe értékesített egy előnyt – ráadásul a térfélcsere után pontosan ugyanez történt, hogy második szándékból vált góllá a spanyol létszámfölény, amivel 5–3-ra álltunk, azaz nem jól.

Hál’ istennek aztán a VAR jóváhagyta Angyal Dániel gólját, úgyhogy eggyel csökkentettük a hátrányt, aztán ugyanő tanárian szerzett labdát – ebben a szakaszban mégis szétcsúszott a meccs, Alvaro Granados góljával már három volt, oda.

További idegesítő igazság, hogy az kezdeti ketrecharchoz képest ekkor már jobban szórták a kiállításokat, amiket a mieink 43 százalékkal, a spanyolok 50 százalék felett lőttek, úgyhogy kettő-háromgólos hátránnyal haladtunk előre.

Ám innen sosem sikerült jelentősen közelebb férkőzni, úgyhogy ez a meccs elment – a viszont gondoljunk arra, hogy az egyenes kieséses szakaszban hátha visszavághatunk.

A fiainkra legközelebb úgyis könnyebb feladat vár: a Japán elleni harmadik csoportmeccs csütörtök este 21:05-kor.

VÍZILABDA
Férfiak, B-csoport, 2. forduló
Spanyolország–Magyarország 10–7 (2–1, 2–2, 4–3, 2–1)

SZA 8761
MOB-Média/Szalmás Péter

VÉLEMÉNYEK

Jansik Szilárd: „Jobb most kikapni, mint az egyenes kiesésben. Sok olyasmit láttam, amiben egyénileg és/vagy csapatként fejlődnünk kell, és jobb, ha ezek még most kijönnek. Egy olimpián mind a nyolc mérkőzést nem biztos, hogy meglehet nyerni a mai erős mezőnyben. Közel voltunk, több olyan szituáció volt, amikor feljöhettünk volna egyre, de akkor hibáztunk egy nagyot, helyette ők mentek el hárommal. Élesebbek voltak, jobban reagáltak a kipattanókra, mi lassabbak voltunk. Ebből tanulunk és fejlődünk.

Nem titok, az utóbbi években velük készültünk a világversenyekre, és sokkal jobban pörögtek ezeken, meg is vertek az edzőmeccseken, sőt, akár a csoportban is, de ha lehet örülni egy vereségnek – habár mindig borzasztó –, akkor inkább most jöjjön, mint a második héten.”

Varga Dénes: „A spanyolok régóta talán a legszervezettebb játékot mutatják. Korábban talán a formaidőzítésük nem volt ideális, mert a felkészülés végén már nagyon jól pólóztak, aztán a tornán kevésbé. Most úgy érzem, ez jobban sikerülhetett nekik: ők jól játszottak, mi viszont nem.

Nem volt elég gyors a fórunk, akadozott a labda, ebből fakadóan nem alakult ki tiszta helyzet, amiből gól lett, az bravúr volt. Egyszerűen jobban játszottak.”

- - - - - - - - - -

Szurkolói Klub a Kopaszi-gáton!

A siker bennünk van! A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja július 26-án nyílik a Kopaszi-gáton a Kopaszi Kertben, ahol korábbi olimpiai bajnokok szakértő hozzászólásai színesítik az eleve izgalmas, magyar érdekeltségű sporteseményeket.

A MOB érdekes kerekasztal-beszélgetésekkel, izgalmas programokkal, a közös drukkolás élményével várja a rajongókat, ráadásul az olimpiáról hazatérő sportolók egy része is egyenesen a klubba jön, hogy itt számoljon be először első kézből az élményeikről.

Az eseményhez természetesen a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei is csatlakoznak – kísérő programokkal, extra élményekkel. A délutánok, esték házigazdája Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos lesz.

A Magyar Olimpiai Csapat szurkolói klubja a Kopaszi Kertben július 26. és augusztus 11. között tart nyitva minden nap 13.00 és 23.00 óra között.