Ha a lexikont felütjük, Wladár Sándor Moszkva olimpiai bajnoka 200 háton, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszó; 1978 és 1985 között a válogatott tagja, majd ’87-ig az Újpesti Dózsa vízilabdázója. Állatorvos, sportvezető. Korábban a Jövő SC elnöke, ma a Magyar Úszó Szövetség első embere (2017-től), a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke (2022-től), a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a World Aquatics (WA, korábban FINA) legfőbb vezetői testülete, a Büro tagja (2023-tól).

Mi ennél többet szerettünk volna megtudni. Az időpontegyeztetés nem volt egyszerű, a Margitszigeten található elegáns úszószékházban fogad kedélyesen, születésnapja előtt néhány nappal. Jó néven veszi, hogy a MOB-ból keressük, amellett, hogy annak főtitkárával, Fábián Lászlóval gimnáziumi társak voltak a Rákóczyban.

In medias res… Elnök Úr, megtisztelő, hogy fogad, de lassan nem Fukuokában kellene lennie?

Nem igen szeretem ünnepelni magam, néha kicsit zavaró a felém áradó szeretet és figyelem, de köszönöm. Ugyanakkor, ha teszek valamit a közösségért, és az elismerik, az jól tud esni. A napokban még itthon van dolgom, 23-án indulunk Fukuokába. Eredményjóslásba nem igen mennék, azonban Milák Kristóf kiesése érzékenyen érinti az eredményességünket, az nem kérdés, hogy két érmet behúzott volna. Emellett egy-két medállal elégedett lennék, noha azt is látni kell, hogy a világ úszósportjával, 203 ország legjobbjaival szintet tartani nagy kihívás. Magyarországon a 3., 4., 5. helyeket nem igen értékeljük, és ez egy rossz szemlélet. Mi szeretnénk ezen változtatni.

Na de az apropó a 60 év. Ugorjunk vissza egy időutazásra a hatvanas évekig. Több helyen nyilatkozta, hogy kicsit balhés gyerek volt. Hogy is volt ez?

Azt mondták édesanyámék, hogy kis rosszcsont gyerek voltam, ugyanakkor már az óvodában igazságkereső módon viselkedtem, a gyengébbeket és a lányokat védtem, még iskolában is; ha úgy adódott, meg is verekedtem az igazságért, ha pedig a nagyobbak jöttek ellenem, a bátyám odalépett és megvédett. Valahogy az egész életemre az volt jellemző, hogy mindig az igazság mellett álltam ki, a szüleimtől hozott erkölcsi igazság mindig is fontos mérce volt számomra. Ha úgy éreztem, egy-egy ügy mellett kiálltam, felemeltem a hangomat.

Gondolom, ezt visszavette a sport. Hogyan jött az úszás?

Hétévesen is ilyen voltam, aztán levittek az uszodába, azt mondták, „az majd jót tesz a gyereknek, lefoglalja” – és ott is ragadtam. Ott maradtam, mert volt egy jó közösség, voltak olyan edzőim, akik megszerettették velem az úszást, aztán jött Széchy Tamás, aki elhitette velem, hogy bármire képes vagyok.

Nagyon gyorsan jöttek a sikerek, Széchy Tamás első tanítványai közé került a KSI-ben. Milyen volt vele dolgozni, hogyan emlékszik vissza rá, mint emberre, edzőre, a vele töltött edzésekre? Kellet a sikereihez?

Széchy Tamással kapcsolatban azt szoktam mondani: olyan, mint egy jó film. Ahányszor megnézem, azaz felidézem, mindig másképp gondolok rá. Volt, amikor tényleg fantasztikus volt, volt, amikor kicsit negatív előjellel jut eszembe, vagy éppen közömbös. Egy biztos: nap mint nap velem van, itt van a fejemben, és folyamatosan arra gondolok, vajon ma Széchy Tamás hogyan döntene egy-egy kérdésben, mit csinálna. Ő nyilvánvalóan egy meghatározója volt a magyar úszósportnak. Szoktam mondani: ő egy mag, amiből lettek hajtások, lett néhány sarjhajtás is, de ha ő nem lett volna – és ezt teljes bizonyossággal mondom –, most nem lennénk itt, ezzel együtt nem lenne a székházunk, nem lennék olimpiai bajnok, nem lenne sem Egerszegi Krisztinánk, sem Darnyi Tamásunk, és sorolhatnám. Megteremtett egy olyan iskolát, ami aztán még negyven év után is itt van velünk, köztünk van, egyfajta hagyatékként. Persze, a sarjhajtásoknak is látjuk nyomait az úszósportban.

Széchy Tamás el tudta hitetni velem, velünk, hogy bármire és akármire is képesek vagyunk. Óriási szuggesztív egyéniség volt. Ő volt az az ember, aki nem sietett edzés végén haza, hiszen a családja maga a sport, az otthona az uszoda volt. Ott volt még az edzések után akár órákon keresztül az uszodában, beszélgetett velünk, elmondta, hogy mi miért van; azt hajtotta, hogy „te fel tudsz érni a csúcsra”, és el tudta hitetni, hogy csak ő tud felvinni arra a bizonyos csúcsra. A szuggesztió, a prédikáció az mind-mind benne volt. Egy burkot vetett köréd, és ebből a burokból alapvetően nem engedett ki. Nem lettem volna olimpiai bajnok, ha nincs Széchy Tamás, ha nincsenek kiváló edzőpartnerek, ha nincsenek szüleim, akik velem voltak, támogattak. Rengeteg munkát tettünk bele, csak azért úsztunk napi 20 kilométert, mert nem volt rá több időnk, ha lett volna, a napi penzum is több lett volna.

17 évesen nyert olimpiát. Egérke 14 volt, Kárpáti Gyuri bácsi sem volt még 18. Egy kamasz hogyan tudja ezt a sikert és a vele járó „felhajtást” kezelni?

Az olimpiát megelőző egy évben úgy keltem, meg úgy feküdtem, hogy újra meg újra, százszor meg ezerszer végigúsztam a távot, a kétszáz hátat. Megrázó volt mentálisan, emlékszem, izzadtan keltem reggelente. Majd, amikor beértem a célba és láttam, hogy győztem, akkor az egy érthetetlen, megmagyarázhatatlan, földöntúli dolog volt, amit igazából nem is tudtam feldolgozni, szerintem az olimpiai bajnokok többsége is így van vele. Kell idő, hogy megérjen, hogy ráérezzen annak az ízére, hogy valóban megcsinálta, hogy a világ legjobbja tudott lenni. Nekem is kellett sok-sok idő, be kellett, hogy nőjön a fejem lágya, hogy elhiggyem, hogy olimpiai bajnok vagyok. Ezután sokkal jobban tanultam, a gimnáziumban osztályelső is lettem. Az a rajongás pedig, ami körbevett, az feledhetetlen. Jól emlékszem, a lakóházunk virágba borult, amikor hazaértem Moszkvából – ezek negyven év távlatából is nagyon-nagyon szép emlékek. Aztán eltelt tíz év, és már nem foglalkoztatott, hogy bajnok lettem. Én ezt soha nem harsogtam, soha nem éreztettem, viszont próbáltam úgy élni, hogy ember vagyok; soha nem tagadom meg a múltamat, hogy ki voltam, hogy honnan jövök, nem tagadom meg a hozzáállásomat, az értékítéletemet; egyszóval igyekszem megmaradni olyannak, amilyen korábban is voltam, és szeretnék is ilyen maradni. Tartalom, alázat, szolgálat – ezek a szavak sokat jelentenek nekem, a kollégáim így ismernek, ezt tudják rólam.

Mondta többször is: „egy olimpiai bajnoki cím felelősséggel és kötelességgel is jár: a birtokosa tegyen meg mindent a magyar sportért”. Miben tud ez megnyilvánulni?

Mint olimpiai bajnoknak, van egy sajátos véleményem. Úgy gondolom, az évtizedekkel korábban győztes bajnoktársaim közül többen egy picit elkényelmesedtek. De felteszem a kérdést: ki, ha nem mi? Nekünk kell példát mutatni a fiatalság számára viselkedésünkben, hozzáállásunkban. A bajnokoknak kötelessége, felelőssége az, hogy segítsen mindenki ott, ahol és amiben tud. Nagyon remélem például, hogy én magam is akár a MOB-ban a hagyományőrző bizottság összekötőjeként is fogok tudni tenni az olimpiai mozgalomért. Itt van egy Benedek Tibi, egy Csik Ferkó egy Hajós Alfréd, vagy nagyon sok szakembert tudnék sorolni – ők is példaképek. Mutassuk meg, hogy nem hiába volt az életük. Mi, élők pedig viselkedjünk úgy, hogy legyünk példaképek, kerüljük mindenképp azt, hogy helytelen dolgot teszünk, ami sem társadalmilag, sem a belső mérce szerint nem elfogadható; és ha így élsz, megmaradsz embernek.

Hamar befejezte az úszó pályafutását, majd Lemhényi Dezsőék elhívták vízilabdázni. Hogyan élte meg a váltást?

1985 februárjában abbahagytam az úszást. Általában jellemző rám, hogy gyorsan hozom meg a döntéseket; a nagy dolgok egy-két perc alatt dőlnek el, igaz volt ez az úszópályafutásom befejezésére is. A 20. percben még úszó voltam, a 21-dikben már nem. Úgy láttam, az Állatorvostudományi Egyetem mellett már nem tudom csinálni magas szinten az úszást, ezért abbahagytam. És akkor jött egy csodálatos Lemhényi Dezső megy egy Görgényi István, akik azt mondták: „gyere ide, vízilabdázz, tehetséges vagy”. Tudtam, hogy ez nem feltétlenül igaz, de egy szerető közeg vett körül az Újpest csapatában. Kettő évig játszottam még, annyit hozzátettem, hogy az úszóedzéseken elöl voltam és húztam a többieket. Aztán volt olyan is párszor – mint érdekesség –, hogy hátúszásban hoztam el a labdát. Aztán 1986-ban bajnokok lettünk. Sok kiváló játékostársammal, mint Vincze Balázzsal, Mátéfalvy Csabával a mai napig is kiváló kapcsolatban vagyunk.

Állatorvoslás. Honnan jött az ötlet, ma mennyi idő jut rá? Van kedvenc állata?

Gyermekkoromban már állatorvos szerettem volna lenni. Kisiskolásként nem voltam jó tanuló, ezért nem igen mertem ezt kimondani, tartottam a negatív kritikáktól, hogy „úgysem vagyok rá képes”. De ezt eldöntöttem, mégis az leszek. Életem egyik legjobb döntése volt, cum laude végeztem az egyetemet. Jó közösség volt, életem talán legszebb évei voltak az első évtől a tanársegédi, egyetemi munkám befejezésével bezárólag. Érdekes, szép feladat volt. Nem csak kisállatokkal foglalkoztam, hanem haszonállatokkal, lovakkal, szarvasmarhákkal is; tág spektrumban mozogtam, több generációt láttam megszületni és meghalni. Ha valamiben jó vagyok, az az állatorvoslás. Nagyon szeretem ezt a munkát, kihívás minden pillanata. Amióta a sport magával ragadott, azóta sokkal-sokkal kevesebb időm van rá. Kedvenc állatom? ragadozók, fekete párduc.

Azt mondja, a sport magával ragadta. Klubelnök a Jövő SC-ben, 2017-től a Magyar Úszó Szövetség elnöke, 2022-től MOB-alelnök, idén februártól sportdiplomata a World Aqatics vezető testületében. Elégedett? Teljes a repertoár? Mire vágyok még?

Nem volt tudatos, nem akartam úszószövetségi elnök lenni, vagy nemzetközi bürotag, nem is magamtól jelentkeztem MOB-alelnöknek. Valahogy az élet így hozta, mindig mások kértek fel. Az nem jó, ha az ember kapaszkodik pozíció vagy pénz, egy helyzet után. A dolgok kiérlelődnek, eljön az idő, amikor a gondviselő, a Jóisten rád bíz egy feladatot. „Itt van ez a fickó, megmondja a véleményét, van mögötte egy jó apparát, van becsülete, és talán alkalmas lehet a pozícióra” – gondolták. A jövőben már nincsenek újabb ambíciói; azt szeretném, amiben most vagyok, az teljes értékű legyen, a maximalizmust, ami rám jellemző, azt kihozzam, és szolgáljam a magyar sportot addig, amíg lehet és tudom. Nagyszerű csapat van az úszószövetségben, kiváló az edzői kar; a sportirányítással, így a Magyar Olimpiai Bizottsággal is nagyon jó kapcsolatot ápolok. Most egy olyan kegyelmi állapotban vagyok így hatvan körül, hogy elmondhatom: minden rendben van.

Van szabadideje? Olvastam, hogy a karatét is kipróbálta.

2001 és 2004 között karatéztam, az is egy kemény sport. 2000-tól volt másfél évtized, amikor nagyon sok mindent csináltam; a Dunán a barátaimmal rendszeresen vízisíztünk, utazgattam a nagyvilágban, szép, tartalmas, anyagilag független életem volt, teljesen más jellegű, mint most. A szabadidő eltöltésről ma azért nem tudok beszélni, mert nincs. Az elmúlt hét évben gyakorlatilag nem voltam szabadságon. Éjjel-nappal készenlétben vagyok, maximum 2-3 napra tudok kicsit megpihenni. Nem tudom azt megcsinálni, hogy kikapcsolom a telefonomat. Nem azért, mert nélkülözhetetlen vagyok, hanem mert sok ember számít arra, hogy segítek, ha gond van, megoldjuk. Hatvanon túl, majd azért igyekszem, hogy több időt foglalkozzak magammal.

Foglalkoztatja a 60 év? Értékel, visszatekint, számot vet?

A hatvan év a leszálló ágban van már, a platón túl vagyunk. Nincs idő nagyon visszatekinteni és múltat értékelni. De van egy hobbim. Az elmúlt hét évben minden egyes nap minden egyes eseményéről készítettem és készítek is egy-egy fotót a telefonommal ez „Bridget naplója”, ez az én kis naplóm, és ha visszanézem, kristály tisztán emlékszem, mikor, hol, mi történt. A múlttal még nem igen foglalkoznék, nem jött el az ideje, hogy megírjuk az emlékkönyvünket. Foglalkozzunk a mával, a jövővel.

Mire a legbüszkébb?

Nehéz válaszolni, sok mindenre. Vezetésem alatt volt vizes világbajnokság, aminek a szervezőbizottsági elnöke lehettem, junior vb, buborékrendszerű Eb. Sportolói bizottságot, gyermekvédelmi programot, régiós rendszert, sportegészségügyi együttműködést hoztunk létre. Ha mégis ki kell emelnem valamit, az egyik az a kiváló, szolgálatkész szövetségi struktúra magas tudású zsenikkel, amely körbevesz. A másik pedig az Úszó Nemzet Program, amelyben szeptembertől 47 ezer gyermek vesz részt országszerte, ezt a sikert és népszerűséget nem gondoltuk a kezdetekkor. És az, hogy Egerszegi Krisztina, aki az elmúlt húsz évben nagy dolgokat nem vállalt, most kijött a fényre, és itt van velünk, ő ennek a programnak a nagykövete. Elmondása szerint két dolog miatt döntött így: valóban egy nagyszerű programnak tartja, és ez a szövetségi vezetés mindent megtesz azért, hogy ez jó is legyen. Az egyik legnagyobb büszkeség, hogy Egerszegi Krisztina ezt elvállalta.

Isten éltesse, Elnök Úr!

(MOB-Média)