
November 17-én ünnepli 85. születésnapját a magyar tornasport élő legendája, Melbourne olimpiai bajnoka, a római világbajnokság aranyérmese, Kertész Alice, aki már tinédzserkorában is a tornát választotta döntéshelyzetben. Isten éltesse!

A napokban nyújtotta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a teljes jogú tagságra vonatkozó pályázatát a kick-box sportág világszövetsége, a WAKO. A dokumentumot összeállító titkos munkacsoport egyik tagja Mórádi Zsolt volt, aki szerint az elmúlt években szintet lépett a sportág. A pár éve visszavonult legendás magyar versenyző emlékeztetett rá: a NOB két éve ismerte el hivatalosan a WAKO-t, a teljes jogú tagsággal pedig karnyújtásnyi közelségbe kerülhet a 2028-as olimpia – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát a BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány, melyre 2020. november 15. és 2021. január 15. között várják a jelentkezéseket. Az ösztöndíjprogram újdonsága, hogy ettől az évtől az önköltséges képzésben részvevők mellett az állami ösztöndíjasok is benyújthatják pályázatukat.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Szuga Josihide japán miniszterelnök hétfőn Tokióban bejelentette, hogy az ez évről jövő nyárra halasztott olimpiai és paralimpiai játékokat mindenképpen megtartják a japán fővárosban.
Viszonylag későn, tizennyolc évesen került a pástra, Tokióban sem ő számított az első számú esélyesnek, sőt! Még is az egyik legeredményesebb kardvívónk vált belő. Pézsa Tibor, a mester 85 éves lett, őt köszöntjük.

Életének 54. esztendejében elhunyt Horváth Attila kétszeres olimpikon diszkoszvető, a magyar atlétika első világbajnoki érmes versenyzője – tájékoztatta a Magyar Atlétikai Szövetség a Magyar Olimpiai Bizottságot.
Születésének 109. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok, dr. Rajczy Imre Szily János utcai szülőházánál. 1936-ban, a berlini olimpián kardcsapatban olimpiai bajnokságot nyert sportember Rasztovich Imre néven 1911. november 8-án a vasi megyeszékhelyen látta meg a napvilágot.

A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (World Sailing) november 5-én hozta nyilvánosságra az egyes hajóosztályok módosított olimpiai kvalifikációs listáját. A szörfösök RS:X Európa-bajnokságát és a 470-es hajóosztály világbajnokságát is a portugáliai Vilamoura-ban rendezik. Mindkét regattán a legelőkelőbb helyen végző európai induló szerzi meg a jogot a tokiói olimpiai részvételre.

A Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai bronzérmes Vas Kata Blanka a terepkerékpáros Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, az EYOF-győztes Sipőcz Richárd a poreci junior Európa-bajnokságon a nehézsúlyúak küzdelmében léphetett fel a dobogó legmagasabb fokára. Hétvégi összefoglaló.

Keleti 100 „Mert szeretek élni" címmel a világ legidősebb olimpiai bajnokának, Keleti Ágnes tornásznak életéről szóló könyv jelent meg, amely a szerzők szándéka szerint az ötszörös ötkarikás aranyérmes jövő januári, századik születésnapjára készült. A könyvet – melynek előszavát Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, a NOB tagja írta – hétfőn mutatták be. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.