
Az ENSZ közgyűlése július 6-án megerősítette, hogy a 2020-as tokiói ötkarikás játékokra vonatkozó olimpiai fegyverszünet 2021. július 16-tól (7 nappal az olimpia nyitóünnepsége előtt) 2021. szeptember 12-ig tart majd (7 nappal a paralimiai játékok vége után). Az „egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül” elnevezésű határozatot eredetileg 2019. decemberében egyhangúlag fogadta és támogatta 186 az ENSZ 193 tagállamából. Ugyanakkor a fegyvernyugvás dátumait a XXXII. olimpia 2021-re történő halasztásának megfelelően módosítani kellett.

A Szent Gellért urnatemetőben július 20-án, 12 órától búcsúztatják a háromszoros olimpiai résztvevő, olimpiai bronzérmes, kétszeres világbajnok tőrvívót, kardban vb-ezüstérmes Gyuricza József katonaolimpikont.
A 25 éve elhunyt Kovács Pálra és a 100 éve született Kárpáti Rudolfra emlékezett a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék és Hagyományőrző Albizottság a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen a Farkasréti temetőben július 13-án délután.

A 2022-es pekingi játékok tükrében, a téli olimpiai sportági szövetségek vezetőinek részvételével tartottak konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. A találkozókat dr. Deutsch Tamás, a MOB téli sportágakért felelős alelnöke kezdeményezte. A pekingi téli olimpia 570 nap múlva, 2022. február 4-én kezdődik a kínai fővárosban.

Amikor megtudta, kiválasztották, hogy bíróként részt vegyen az első nagyobb 3X3-as kosárlabda-viadalán, az érzelmes Tóth Cecília könnyekben tört ki. Az öröm könnyei voltak ezek számára, aki azóta örvend különösen nagy tiszteletnek, amióta két évvel ezelőtt a Kínában rendezett FIBA U23-as világbajnokságon berobbant a köztudatba. A 3x3-as kosárlabda ötkarikás debütálására ugyan még tokióig várni, de addig is ismerkedjünk Tóth cecília történetével.
Életének 77. évében elhunyt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó - tette közzé honlapján egykori klubja, az FTC. A világválogatott játékos tagja volt a Mexikóban arany-, Münchenben ezüstérmes magyar együttesnek.
Kilencvenegy esztendős korában elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja. A világbajnok tornász négy olimpián vett részt, összesen 6 érmet nyert. Később edzőként, nemzetközi pontozóbíróként és a szövetség munkatársaként is dolgozott.

Evezett a Dunán, a jobb élet reményében átszelte a Csendes-óceánt, hajókat tervez és készít Törő András, a római ötkarikás játékok bronzérmes kenusa, aki július 10-én ünnepli 80. születésnapját. Őt köszöntjük.
![]()
A sportolók fejlődéséhez és támogatásához kapcsolódó missziójának részeként a NOB, az Intellel karöltve, az Athlete365-közösségen keresztül tovább bővíti a sportolóknak szánt életvezetési, mentorálási, tanulási és fejlesztési szolgáltatásait.

A Farkasréti temetőben kedden délután elbúcsúztatták Marót Péter olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes kardvívót. A sporttársainak „Macska” becenévre is hallgató sportembert katolikus szertartás után az olimpiai család és a vívószövetség nevében dr. Kamuti Jenő, a Vasas SC képviseletében Kovács Tamás, míg a barátok részéről Decsi István méltatta.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.