![]()
Az emberek életét világszerte megnehezítő koronavírus-járvány közepette tovább erősítette kapcsolatát a két nemzetközi szervezet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Egészégügyi Világszervezet.
![]()
A NOB Végrehajtó Bizottsága elfogadta a javaslatot, miszerint virtuális térben, július 17-én tartják a 136. NOB-közgyűlést, amelyet mindenki az interneten keresztül megtekinthet majd.
![]()
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy kalkulál, hogy 800 millió amerikai dollárra - azaz több, mint 262 milliárd forintra - fog rúgni a 2020-as tokiói olimpiai játékok elhalasztásából fakadó költség, amelyhez még a NOB kiterjedt műveletei, valamint az olimpiai mozgalom támogatása is hozzátartozik. A költségeket a NOB állja.

Épülő atlétikai központot látogatott meg Pápán Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. A sportvezető dr. Áldozó Tamás polgármesternek, a MOB tagjának meghívására utazott csütörtökön a Veszprém megyei településre.
![]()
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottságát jelentésben értesítették a NOB „Here We Go” munkacsoport általi előrelépésről a 2020-as ötkarikás játékok újraszervezésével kapcsolatban. A jelentésben kiemelték az olimpia újraszervezésében érdekelt összes fél által tanúsított csapatszellemet és egységet, hogy sikerre vigyék az ügyet.

Egy nappal 76. születésnapja után, hosszan tartó súlyos betegségben május 13-án éjszaka elhunyt Fleckné Babos Ágnes - tájékoztatott honlapján csütörtökön a Vasas SC. A világbajnok kézilabdázó az atlantai olimpián bronzérmes női kézilabda-válogatott másodedzőjeként írta be magát az olimpiai család nagykönyvébe.
Csütörtökön tölti be 75. életévét Pethő Zsuzsanna olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó, aki kapusként segítette dobogós helyezéshez a magyar női válogatottat az 1976-os ötkarikás játékokon, begyűjtve ezzel a sportág első magyar olimpiai érmét.

Egy 12 hetes időszakban, 2021. március 24. és június 13. között találnak majd gazdára – a többi között a budapesti világkupa-szereplés alapján – a még megszerezhető olimpiai kvóták öttusában.

A koronavírusjárvány miatt márciusról elhalasztott női vízilabda olimpiai kvalifikációs tornát 2021. január 17. és 24. között rendezik meg az olaszországi Triesztben – adta hírül a hazai szövetség honlapja. A hírt megerősítette az olimpiai bajnok Molnár Tamás is, aki a FINA vízilabda-bizottságának tagja.
A párizsi szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet szerint a koronavírus még inkább megerősíti a párizsi olimpiai játékokkal kapcsolatos fenntarthatósági irányelveket és társadalmi felelősséget.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.