.jpg)
A 2022-es téli játékok szervezőbizottsága nagy presztízsű nemzetközi elismerést vehetett át, mellyel működési folyamataik kiemelkedő fenntarthatóságát jutalmazták.
Eseménydús időszakon vagyunk túl, hiszen rövid időn belül egymást követték a jelentős nemzetközi sportesemények, így a MOB negyedévente ülésező Orvosi Bizottságának volt mit megvitatnia.

Az olimpiai bajnok judós dr. Kovács Antal meghívására Pakson tartotta ülését szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A grémium alapszabály-módosítás mellett sportszakmai vonatkozásokat, bizottságokat érintő kérdéseket és támogatásokat is napirendre tűzött, valamint törvényjavaslatot is véleményezett.
.jpg)
Ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke és a pekingi játékok koordinációs testületének elnöke a kínai fővárosban járt. A spanyol sportdiplomata háromnapos látogatása után meggyőzőnek találta a város felkészültségét.

Vincenzo Novari lett a 2026-os téli olimpia szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója. A 60 éves szakembert egy anonim szavazáson jelölték ki a játékok előzetes szervezői, valamint az olasz sportminisztérium Rómában.
.jpg)
A tokiói játékok szervezőbizottsága részleteket hozott nyilvánosságra a lánggyújtásról, valamint a fáklyaváltó görögországi szakaszáról. Az olimpiai láng útnak indításáért a Görög Olimpiai Bizottság felel majd.

Eliud Kipchoge két óra alatti rekordja után újabb hír és világcsúcs a maraton világából: egy brit férfi minden országban lefutotta a 42 195 méteres távot.

1989. november 9-én, 30 évvel ezelőtt ledőlt a berlini fal, a világ pedig gyökerestül megváltozott. Természetesen a sportvilág sem maradhatott ki az átalakulásból.
Sinkó Andrea vezetésével ülésezett a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Sportolói Bizottsága szerdán a szervezet székházában. A megbeszélésen a bizottság tagjain kívül Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Vékássy Bálint főtitkár, Fábián László sportigazgató, és a MOB elnökségének testületi kapcsolattartója, Imre Géza is részt vettek.

Minden év decemberében kiosztásra kerülnek a Prima Primissima-díjak, ahol 2019 a Magyar sport kategóriában dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke is a jelöltek között van.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.