Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

Elhunyt a röplabdaszövetség korábbi elnöke, Körösfői László, egykori MOB-tag

Elhunyt a röplabdaszövetség korábbi elnöke, Körösfői László, egykori MOB-tag

Életének 87. évében, a nap folyamán tragikus hirtelenséggel elhunyt a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) korábbi elnöke, Körösfői László - jelentette be október 4-én honlapján az MRSZ.

Tovább
Lausanne-ban ülésezett a NOB Végrehajtó Bizottsága

Lausanne-ban ülésezett a NOB Végrehajtó Bizottsága

A svájci városban véget ért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének kétnapos ülése. Több jelentős változás is hivatalossá vált: új testületek jönnek létre; átalakul a házigazda-választás rendszere, a tokiói doppingellenőrzés, illetve az ökölvívók kvalifikációs programja is; valamint két új sportolót is a magyar válogatott színeiben köszönthetünk.

Tovább
Így lettek bajnokok – új sportkötet olimpikonjaink kezdeteiről

Így lettek bajnokok – új sportkötet olimpikonjaink kezdeteiről


A MOM Kulturális Központban került sor az Így lettünk bajnokok című sportkötet bemutatójára. A jeles alkalomra a szerzők és a média képviselői mellett neves sportolók, köztük olimpiai- és világbajnokok is hivatalosak voltak. A kötet 30 sikeres magyar versenyző gyermek- és fiatalkorát eleveníti fel, korábban sosem publikált történeteken keresztül.

Tovább
„Csak az egészség meglegyen” – sportegészségügyi tájékoztatóval hangolódunk Tokióra

„Csak az egészség meglegyen” – sportegészségügyi tájékoztatóval hangolódunk Tokióra


A tokiói olimpiára felkészítő szövetségi tájékoztatóink sorát folytatva dr. Tállay András és dr. Tiszeker Ágnes tartott eligazítást az érintett sportágak képviselőinek mire kell, illetve lehet számítani a játékokon sportegészségügyi, és doppingellenőrzési szempontból.

Tovább
Győrben elbúcsúztatták Kadler Gusztávot

Győrben elbúcsúztatták Kadler Gusztávot


Győrben, csütörtök délután végső búcsút vettek Kadler Gusztávtól, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnökétől, a Graboplast Győr Kajak-Kenu Szakosztályának elnökétől, Győr díszpolgárától. A Magyar Olimpiai Bizottság tagjától az olimpiai család nevében Vékássy Bálint főtitkár búcsúzott.

Tovább
A világ legjobbja a Kertvárosban

A világ legjobbja a Kertvárosban


Még az oly sokat látott Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnek is csak ritkán adatik meg, hogy egy sportágban a világ legjobbjának megválasztott sportolót lássa vendégül. Október 2-án azonban pont ez történt: az idei első őszi rendezvényükön ugyanis nem más, mint a 2018-as esztendő legjobb kötöttfogású birkózója volt a vendégük Bácsi Péter személyében.

Tovább
Hope Lights Our Way - több mint félmillió jelentkező a tokiói fáklyafutásra

Hope Lights Our Way - több mint félmillió jelentkező a tokiói fáklyafutásra


Több mint 500 000-en jelentkeztek a 2020-as tokiói játékokat felvezető olimpiai lánggal való fáklyafutásra. A tokiói olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottsága bejelentette, hogy a jelentkezési időszak lezárultával, összesítették és a különböző csatornákon keresztül 535 717 regisztrációt kaptak.

Tovább
Döntött a NOB: Szabó Szebasztián és Pável Olejnyik is magyar színekben indulhat Tokióban

Döntött a NOB: Szabó Szebasztián és Pável Olejnyik is magyar színekben indulhat Tokióban


A szerb-magyar kettős állampolgárságú Szabó Szebasztián a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntésének értelmében magyar színekben indulhat a 2020-as tokiói olimpián, csakúgy, mint a korábbi ukrán birkózó Pável Olejnyik. Az ötkarikás szervezet erről levélben tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Kulcsár Krisztiánt és Vékássy Bálint főtitkárt.

Tovább
A MOB elnöksége jóváhagyta a World Beach Games-re utazó csapat összetételét

A MOB elnöksége jóváhagyta a World Beach Games-re utazó csapat összetételét


A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége szerdán ülést tartott Kulcsár Krisztián elnök vezetésével. A grémium több napirendi pont tárgyalása közt elfogadta az új szervezeti és működési szabályzatot, valamint jóváhagyta a dohai Strand Világjátékokra (World Beach Games) utazó Magyar Csapat és küldöttség összetételét.

Tovább
Masters világbajnok a MOB Felügyelő Bizottságának élén

Masters világbajnok a MOB Felügyelő Bizottságának élén


Dávid Imre évtizedek óta meghatározó résztvevője a Magyar Olimpiai Bizottság munkájának, tagja a közgyűlésnek, jelenleg is a felügyelő bizottság elnöke, rendszeres közreműködője az elnökségi üléseknek. Korábban több cikluson keresztül a Magyar Evezős Szövetség első embere volt; ma, hetven felett is aktív evezős. A sportvezető a közelmúltban rendezett magyarországi masters világbajnokságon három aranyérmet is nyert. 

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet