Szerdán késő este újabb magyar sportolók érkeztek meg a II. Európa Játékok helyszínére. A minszki sportolói falut kezdik ”belakni” a magyarok. A játékok pénteken kezdődnek. A megnyitón a judós Ungvári Miklós viszi a magyar zászlót.
Az olimpiai bajnok kenus Vaskuti István vezetésével ülést tartott a MOB Sportszakmai, Utánpótlás és Tudományos Bizottsága. A testület a 2020-as tokiói olimpiára készülő sportági szövetségek eredményességi és részvételi célkitűzéseit tartalmazó tervezetet is napirendre tűzte.

Pénteken kezdődik Minszkben a II. Európa Játékok, a kontinens idei legnagyobb multisport-eseménye. A versenysorozat június 30-ig tart, 15 sportág 200 számában 50 ország több mint 4000 sportolója, köztük 121 magyar indul. Az esemény nyolc sportágban része az olimpiai kvalifikációs időszaknak, négy sportág esetében pedig közvetlenül tokiói kvótákhoz lehet jutni. A magyar delegáció egy jelentős része kedden késő este megérkezett a fehérorosz fővárosba, és beköltözött a sportolói faluba.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Bert Van de Flier kincstárnok társaságában, kedden egy különleges Fair Play-díjat, egy díszkardot adott át a szervezet nevében Stanislav Pozdnyakov négyszeres olimpiai bajnok kardozónak, az Orosz Olimpiai Bizottság elnökének.
Ünnepélyes keretek között átadták a Sea Forest Waterway-t, a 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok evezős és kajakkenu versenyeinek helyszínét. A 2300 méteres pálya Tokiói-öbölben található, egy korábbi hulladéklerakó mellett, melynek helyét mára egy erdő vette át. Az ünnepségen az Oxfordi és Cambridge-i Egyetem közötti híres versenyt idézték meg, az említett intézmények öregdiákjai által.
![]()
Minszkben megérkezett a végleges helyére a II. Európa Játékok lángja. A többek között Budapesten is „járó” fáklyaváltó utolsó szakaszán három neves fehérorosz sportoló, köztük a négyszeres olimpiai bajnok Darya Domracheva kísérte a lángot.
Hétfőn a golfozókkal és a falmászókkal folytatódott a MOB olimpiai konzultációs sorozata. A szövetségi egyeztetésen a már megszokott olimpiai kvalifikáció, létesítményfejlesztés, utánpótlás-nevelés, egészségügyi helyzet szerepelt a napirenden.

Alapításának 120. évfordulóját ünnepelte a Cseh Olimpiai Bizottság hétfőn Prágában. Az ünnepségen Jiří Kejval cseh elnöknek személyesen gratulált az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke és főtitkára, Janez Kocijančič és Raffaele Pagnozzi, valamint az idén 124 esztendős magyar ötkarikás szervezet első embere, Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint főtitkár.
A vitorlázók pontszerző helyezésben, akár éremben is bíznak a tokiói olimpia tekintetében; a triatlonisták pedig azt remélik, hogy Rióhoz hasonlóan a japán fővárosba is négy sportolónk utazhat - derült ki a két sportág konzultációján a Magyar Olimpiai Bizottságban, ahol bemutatták az új triatlonfőtitkárt is.
.jpg)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke egy telekonferencián kommentálta a szervezet új rendező-választási javaslatait. Szerinte a testületnek egy-egy várost kellene preferálnia a játékok vendégül látására, ez azonban nem feltétlen összeegyeztethető az új alapelvekkel.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.