
200 ezer látogatót vonzott a Pekingi Nemzeti Stadion (közismertebb nevén a Madárfészek) 10. alkalommal felépített téli témaparkja, amelyet idén a 2022-es olimpiai várakozás jegyében rendeztek meg.

Életének 94. évében, március 14-én, otthonában elhunyt Popper Imréné, Novák Ilona olimpiai bajnok úszó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját.
Knézy Jenő-díjat kapott a legendás sportriporter, MOB Média Életműdíjas sportújságíró Novotny Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a nemzeti ünnepünk előtti napon adott át elismeréseket a közmédia dolgozóinak. A nyolc díj egyike a most első ízben átadott Knézy Jenő-díj, mellyel az egykori TeleSport életműdíjas főmunkatársa előtt tisztelegnek.

A főváros támogatásával 2017 óta rendezik meg minden év tavaszán a Budapest FotóFesztivált. Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is csatlakozott a kiállítókhoz a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum. Ezúttal Almási László életművéből válogattak.

A tokiói olimpia szervezőbizottsága bejelentette, hogy az olimpiai láng 2020. március 20-án érkezik Kelet-Japánba, ahol először a 2011-es földrengés és cunami által megtépázott régió lakosai találkozhatnak a fáklyával, majd innen indul útjára a váltófutás.

Alig 100 nap múlva Európa legjobb sportolói veszik birtokukba a fehérorosz fővárost. A 2015-ös bakui játékok sikerét követően második alkalommal rendezik meg a 15 sportágat felvonultató Európa Játékokat. A multisport-eseményre június 21. és június 30. között kerül sor.

500 nappal a megnyitó előtt, a tokiói olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottsága bemutatta a sportágak hivatalos piktogramjait.

Alig 500 nap van hátra a 2020-as tokiói olimpia rajtjáig. A visszaszámlálás 500 napos mérföldkövét ünneplő eseménysorozat március 12-30-ig tart. Az „500 nap" elnevezésű busz Tokió különböző területeit fogja körbejárni, továbbá kitérőt tesz a 2011-es földrengés által hatalmas károkat szenvedett három japán prefektúrába: Mijagi, Ivate, Fukusima régióiba.

Első ízben rendezett röplabdatornát a XVI. kerületi iskolák számára a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör. A kezdeményezés persze érthető, hisz a baráti kör vezetője nem más, mint az a Hóbor Béla, aki a hazai röplabdasport prominens alakja, aki négy olimpián is a legmagasabb szinten – három döntőben és egy elődöntőben – bíráskodott, és akit 2012-ben a világ legjobb röplabdajátékvezetőjének is megválasztottak.

A nemzeti ünnep, március 15. alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Magyar Érdemrendeket, illetve állami művészeti díjakat adott át kedden a Várkert Bazárban. A 77 díjazott között olimpikon, sportvezető, sportszakember is szerepelt.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.