Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

Elbúcsúztatták Ihász Kálmánt

Elbúcsúztatták Ihász Kálmánt

A Vasas SC Fáy utcai edzőcsarnokának aulájában március 2-án elbúcsúztatták Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgót.

Tovább
„Amit a sors az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja”

„Amit a sors az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja”


Riói párbajtőrbajnokunk, Szász-Kovács Emese csütörtökön a pasaréti Vasas-pályán sajtótájékoztatón ismertette jövőt érintő terveit. Örömmel jelentette be, hogy gyermeket vár, és azt is elmondta, hogy a budapesti világbajnokságon ugyan nem fog versenyezni, azonban 2020-ban, Tokióban, ha az élet úgy hozza, szívesen pástra lépne.

Tovább
 A szegedi vb-n minél több kvóta megszerzése a cél - a kampányt olimpiai bajnokok indították

A szegedi vb-n minél több kvóta megszerzése a cél - a kampányt olimpiai bajnokok indították


Csütörtökön hivatalosan is elindult a 2019-es, szegedi NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kampánya. Az olimpiai bajnok Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila, a vb kampányarcai nyomták meg jelképesen a piros gombot sajtótájékoztató keretében az A38 hajón, ezzel élesedett a szeged2019.com honlap és elindult a jegyértékesítés is. Boros Gergely szakmai igazgató azt mondta, ezúttal nem az éremhalmozás a legfőbb cél, hanem minél több tokiói olimpiai kvóta megszerzése. A sajtóeseményen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Vékássy Bálint főtitkár is.

Tovább
Pályázatot hirdetnek a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018” cím elnyerésére

Pályázatot hirdetnek a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018” cím elnyerésére


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018" cím elnyerésére. Az EMMI a címmel azon tanulókat és hallgatókat kívánja kitüntetni, akik a 2017/2018-as tanévben kimagasló tanulmányi- és sportteljesítményt nyújtottak. A pályázat kiírásában a Magyar Olimpiai Bizottság, mint sportköztestület működik közre.

Tovább
Mesterképzés indul a Nemzetközi Olimpiai Akadémia támogatásával

Mesterképzés indul a Nemzetközi Olimpiai Akadémia támogatásával


A Peloponnészoszi Egyetem Emberi Mozgás- és Életminőség-tudományokban Karának Sportmenedzsment Tanszéke (Department of Sports Organization and Management of the Faculty of Human Movement and Quality of Life Sciences of the University of Peloponnese) a Nemzetközi Olimpiai Akadémia támogatásával „Olimpiai Tanulmányok, Olimpiai Oktatás és az Olimpiai Események Szervezése és Menedzsmentje" („Olympic Studies, Olympic Education, Organization and Management of Olympic Events") címmel mesterképzést indít a 2019/2020-as tanulmányi évre.

Tovább
„A zsebemben az olimpiai kvóta mindent megváltoztat

„A zsebemben az olimpiai kvóta mindent megváltoztat"


Zsinórban a hatodik világkupaérmét zsebelte be puska versenyszámban a hétvégén Péni István az Újdelhiben rendezett viadalon. A győzelem most olimpiai kvótát is ért. 

Tovább
Elhunyt Rátonyi Gábor mesteredző, a MOB korábbi tagja

Elhunyt Rátonyi Gábor mesteredző, a MOB korábbi tagja


Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után, életének 67. évében elhunyt Rátonyi Gábor - adta hírül február 26-án a Főpolgármesteri Hivatal honlapja, a Budapest Portál. Rátonyi Gábor sportvezetőként, edzőként, városvezetőként is dolgozott; korábban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.

Tovább
Az olimpiai kvótás Major Veronika nyerte a légpisztoly versenyszámot Újdelhiben

Az olimpiai kvótás Major Veronika nyerte a légpisztoly versenyszámot Újdelhiben


Major Veronika, miután vasárnap megnyerte a 25 méteres pisztolyosok világkupaversenyét Újdelhiben, kedden a 10 méteres légpisztoly számban sem talált legyőzőre.

Tovább
Kihirdette pályázati győzteseit a BOM Alapítvány - 21 sportoló közt a tokiói kvótás Péni István is

Kihirdette pályázati győzteseit a BOM Alapítvány - 21 sportoló közt a tokiói kvótás Péni István is


A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány kihirdette a 2019-es év új ösztöndíjasait. A fiatal sportolók az ösztöndíjprogram keretében közel 22 millió forintos támogatásban részesülnek annak érdekében, hogy a sportsikerek mellett a civil életben is megállják a helyüket. Az új ösztöndíjasok közül például Péni István már kvalifikálta magát a 2020-as tokiói olimpiára.

Tovább
Három településen, 40 csapattal rendezték a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia elődöntőit

Három településen, 40 csapattal rendezték a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia elődöntőit


Az általános és középiskolások számára február utolsó hétvégéjén rendezte a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Olimpiai Akadémia közösen a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia 2018-19-es küzdelmeinek elődöntőit. A 40 csapat vetélkedésének Körmend, Monor és Vác adott otthont. Az országos döntő helyszíne március 23-án a tatai edzőtábor lesz.

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet