
Július 31-én nyílik meg a regisztráció a világ egyik legnagyobb multisport- és kulturális eseményére, a Buenos Aires-ben októberben megrendezésre kerülő III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra.

A kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívónak nyakában rengeteg aranyérem lógott már karrierje során, s ezt az elsőséget nemcsak a páston, de az adakozás terén is igyekszik kialakítani. Élete során több vívást támogató mozgalomnak a részeseként elindult egy másokat segítő úton: jelen esetben, nem először, felszerelését adományozta el.

A magyar férfi strandkézilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a vasárnap véget ért kazanyi világbajnokságon, ezzel kvalifikált a jövő évben először, San Diegóban sorra kerülő World Beach Games-re (Strand Világjátékokra).

Éremesőt hozott a magyar ifjúsági kajak-kenusok vb-szereplése, dobogóra álltak judósaink, strandkézilabdázóink és született magyar siker súlyemelésben is. Hétvégi összefoglalónk következik.
A Mátyás király emlékév keretében a Hősök terén „Amiért a harang szól” címmel ünnepi megemlékezést tartottak a Nándorfehérvári győzelem 562. évfordulóján. Az eseményen a Magyar Olimpiai Akadémia képviselője is részt vett.
Hosszantartó betegségben, július 28-án este elhunyt Vad Dezső - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját. Az egykori kiváló teniszező, Aranytollal kitüntetett sportújságíró korábban hosszú éveken keresztül látta el a MOB sajtófőnöki feladatait. 89 éves volt.
Sportági beszámolóink sorát a Magyar Tenisz Szövetséggel folytattuk, akiket Juhász Gábor sportigazgató, valamint Pelva Gábor válogatott vezetőedző képviselt a MOB előtt.
Nem csak „labdás fogócska” és „úri sport”, avagy nálunk járt a Magyar Rögbi és a Magyar Golf Szövetség.

Végső búcsút vettek az olimpiai pontszerző atlétától, Tábori Lászlótól. A világcsúcstartó közép- és hosszútávfutót, később sikeres edzőt a Farkasréti temetőben több sportvezető is méltatta július 26-án.

Július 24-én Minszkben bejelentették az Európa Játékok első sztár nagykövetét, aki nem más, mint a négyszeres olimpiai és kétszeres világbajnok sílövő, Darya Domracheva.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.