
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re legyőzte Szlovénia csapatát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének szombat esti első mérkőzésén, Koperben.
Székesfehérvár adott otthont június 9-én a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) jubileumi, 70. vándorgyűlésének. A helyi sportlétesítmények megtekintése után a polgármesteri hivatal dísztermében előadás hangzott el többek közt a magyar szempontból sporttörténeti, phjongcshangi téli olimpiáról is. Az eseményen több olimpikon között részt vett a legidősebb magyar ötkarikás bajnok, a 97 esztendős Keleti Ágnes tornász és a legfiatalabb bajnok, a 20 éves Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó.
Kevesebb, mint 4 hónap van hátra az idén októberben megrendezésre kerülő Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáig. A szervezőbizottság sporteszközökért felelős csapata tesz azért, hogy a 206 ország közel 4,000 fiatal sportolója a lehető legjobb körülmények között készüljön és versenyezzen.

Elek György személyében magyar tagot is beválasztottak a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) jégtánc technikai bizottságába a sevillai kongresszuson.

Fontos világbajnoki selejtező összecsapás előtt áll a magyar férfi kézilabda-válogatott: Szlovénia ellen kellene kivívni a kvalifikációt a világbajnokságra, amelyről részvételi jogot lehet nyerni a 2020-as olimpia selejtezőjére.
A tollaslabdázás és az íjászat volt a MOB és a sportági szakszövetségek tokiói konzultációs sorozata pénteki állomásának középpontjában.

Már 120 nap sincs hátra a 2018 október 6-18. között megrendezésre kerülő Buenos Aires-i ifjúsági olimpia nyitóünnepségéig. Ennek apropójából most a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos időmérő partnere, az Omega bemutatta az esemény időmérő óráját az argentin főváros központjában.

Sportorvoslás új utakon címmel kétnapos sportorvos-konferencia kezdődött csütörtök délelőtt a budapesti Danubius Hotel Arénában. Az esemény résztvevőit Kulcsár Krisztián fővédnökként köszöntötte. A MOB elnöke beszédében a sportegészségügy fontosságát hangsúlyozta.

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) és a magyar sportlövészet első olimpiai bajnokának, Prokopp Sándornak az életét és korát feldolgozó könyvet mutattak be szerdán az Üllői úton található Zila Kávéházban.

A politikus hozzátette, reméli, hogy az esemény segít megváltoztatni az emberek országról alkotott képét. Az elmúlt években Fehéroroszországot sok kritika érte az emberi jogok állítólagos korlátozása miatt.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.