
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) júniusban és júliusban konzultál 44 sportági szövetséggel a felkészülésről és a teendőkről a 2020-as játékokkal kapcsolatban.

A Toyota, a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként 15 hazai sportoló felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával a tokiói olimpiára. A Toyota és a MOB közös ünnepélyes átadóján, amelyre május 8-án, a Nagytétényi Kastélymúzeumban került sor, 10 magyar olimpikon vehette át új hibrid elektromos autóját. A szerencsés sportolók egyikeként a fiatal miskolci judós, Gercsák Szabina is részt vett az eseményen, aki a MOB honlapjának nyilatkozott a tokiói olimpiára való felkészüléséről.

A Magyar Sport Napja és a BEAC-120 emlékév alkalmából az egykori Mező utcai BEAC-stadion helyén, a budai Allee bevásárlóközpont parkjában állított emléket az egykori pályájának a BEAC az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságával, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, Újbuda Önkormányzatával, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel, és az Allee bevásárlóközponttal közösen május 8-án.

A Toyota és a MOB május 8-án bejelentette, hogy a japán autógyártó cég 15 hazai sportoló tokiói olimpiára való felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával.

150 nap múlva, október 6-án kezdődik Buenos Aires-ben a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok. Az argentin fővárosban 206 ország közel 4000 fiatal sportolója mutathatja meg, hogy mire képes a legjobbak között. Az eseményen 15 és 18 év közötti sportolók szerepelhetnek.

Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Demeter Bence páros vegyesváltóban a hazi rendezésű öttusa világkupa-versenyen. Kovács szombaton ötödik volt a nők versenyében, vasárnap Demeter bronzérmet nyert a férfiaknál. Kecskeméten a sportág nemzetközi vezérkarának prominenseivel találkozott Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Fábián László sportigazgató.
_mtimikolaszlo.jpg)
Életének 78. esztendejében, május 2-án elhunyt Juszkó János (a képen balra) olimpikon kerékpáros, többszörös Békeverseny-és Tour de Hongrie-dobogós - írja honlapján a Magyar Kerékpáros Szövetség.

Hetvenkét éves korában, súlyos betegség után május 3-án elhunyt Holovits György, a magyar vitorlázás egyik ismert alakja, olimpiai 8. és 10. helyezett, 31-szeres magyar bajnok és számos nagyhajós verseny győztese - tudatja honlapján a Magyar Vitorlás Szövetség.

A magyar szurkolók ismét fantasztikus hangulatot teremtettek a Papp László Budapest Sportarénában, buzdításuk óriási segítséget jelentett a csapatnak. Az átlagos nézőszám a magyar válogatott meccsein 7500 volt. A legtöbben a britek elleni utolsó találkozóra látogattak ki, összesen 7870-en.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége soron következő ülését 2018. május 9-én, szerdán 10 órától tartja a szervezet székházában. Az eseményen napirendre kerül a májusi közgyűlés és több közelgő multisport-esemény is.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.