Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

Ötkatikás barangolás - Séta a Fiumei úti Sírkertben

Ötkatikás barangolás - Séta a Fiumei úti Sírkertben


A Fiumei úti Sírkert (korábbi nevén Kerepesi temető) rendszeresen szervez tematikus temetői sétákat az érdeklődők részére. Április 7-én egy ilyen programon vettünk részt  - többek közt a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében -, amelyen sportolók és sportvezetők sírjait kerestük fel. Vezetőnk Szabó Viktor  történész – akinek az előző munkahelye az Egri Sportmúzeum volt – alaposan felkészült a Sírkertben nyugvó sportemberekből. Számos érdekes történetet hallottunk tőle, ismertetését iPad segítségével fényképekkel és filmbejátszásokkal egészítette ki. 

Tovább
Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke szerint a NOB reformjai vonzóvá tették az olimpiai rendezést

Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke szerint a NOB reformjai vonzóvá tették az olimpiai rendezést


Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke, Janez Kocijančič örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy öt európai ország is leadta a pályázatát a 2026-os téli olimpiai rendezéséért.

Tovább
A lány 3x3-as kosárlabda-válogatott is kijutott az ifjúsági olimpiára

A lány 3x3-as kosárlabda-válogatott is kijutott az ifjúsági olimpiára


A 3x3-as lány kosárlabda-válogatott az április 1-én zárult világranglistán a 6. helyen végzett, ezzel kijutott az októberi Buenos-Aires-i olimpiára, kapta az értesítést a nemzetközi szövetségtől (FIBA) az olimpiai bizottság. 

Tovább
Tőrözőnk is lehet az ifi olimpián!

Tőrözőnk is lehet az ifi olimpián!

A veronai kadet és junior vívó-világbajnokságon a kadet tőrözők egyéni versenyében Zsoldosi Karolina (a képen balra) a 10. helyével újabb kvótát szerzett a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpiára, melyre magyar párbajtőröző, kardozó és tőröző is utazhat.

Tovább
Újabb két ifjúsági olimpiai kvóta a vívó vb-ről!

Újabb két ifjúsági olimpiai kvóta a vívó vb-ről!


Újabb kitűnő eredmények értek el a veronai kadet világbajnokságon a magyar vívók. A kard fegyvernem megszerezte a maximális két olimpiai kvótát a Buenos-Aires-i ifjúsági olimpiára a világbajnok Pusztai Liza és a bronzérmes Rabb Krisztián révén.

Tovább
További ifi olimpiai kvótákért versenyeznek fiatal öttusázóink

További ifi olimpiai kvótákért versenyeznek fiatal öttusázóink


Vasárnap kezdődik az öttusázók U19-es világbajnoksága a portugáliai Caldas da Rainhaban. A vb egyben kvalifikációs verseny az októberi, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

Tovább
Fókuszban a multisport-események a MOB főtitkári értekezletén

Fókuszban a multisport-események a MOB főtitkári értekezletén


A következő bő két esztendő olimpiai multisport-eseményei kerültek napirendre a Magyar Olimpiai Bizottság, sportági szakszövetségek főtitkárai számára meghirdetett értekezletén. A MOB feladat- és hatásköre egy olimpiai cikluson belül nyolc ide vonatkozó sporteseményre terjed ki. A szakmai fórumon részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is, aki ebben a körben először köszöntötte a résztvevőket.

Tovább
A pekingi szervezők célja egy fenntartható és környezetbarát olimpia

A pekingi szervezők célja egy fenntartható és környezetbarát olimpia


A 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottsága kiemelt fontossággal kezeli a környezetvédelmet, és céljuk egy fenntartható és környezetbarát olimpia szervezése. Kínát jellemzően sok kritika éri a környezetszennyezésben betöltött szerepe miatt, mely nagyrészt az ország rohamléptékű iparosodásának és a népességnövekedésnek köszönhető.

Tovább
A Nemzetközi Birkózószövetség képviselői edzőtábori lehetőségről egyeztettek a MOB-ban

A Nemzetközi Birkózószövetség képviselői edzőtábori lehetőségről egyeztettek a MOB-ban


A hazai és a Nemzetközi Birkózószövetség képviselői a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tárgyaltak szerdán, többek közt Magyarországon tervezett, nemzetközi edzőtábor lehetőségéről. 

Tovább
Dékány Kinga kvótát szerzett az ifi olimpiára, Büki Lili Fair Play-oklevelet kapott

Dékány Kinga kvótát szerzett az ifi olimpiára, Büki Lili Fair Play-oklevelet kapott


Több szempontból is figyelemre méltó a magyar fiataloknak a veronai kadet és junior vívó-világbajnokságon való szereplése. Miután junior párbajtőrben Nagy Kinga, Borsody Emma és Koch Máté harmadik lett, majd aranyérmet nyert az Andrásfi Tibor, Debnár Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid összeállítású junior férfi párbajtőrcsapatDékány Kinga kvótát szerzett az ifjúsági olimpiára, Büki Lili pedig Fair Play-oklevelet vehetett át. Szerdán Pusztai Liza bronzérmet nyert a junior női kardozók között.

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet