
Március 21-én ünnepli 75. születésnapját az olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes labdarúgó, olimpiai szövetségi kapitány, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, Dunai Antal.

Az évad egyik legrangosabb, de vitathatatlanul a legnagyobb, legnépesebb versenyét, a férfi és női párbajtőr WestEnd Grand Prix-t rendezheti a Magyar Vívó Szövetség péntektől vasárnapig a Csörsz utcai MOM Sportban.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint speciális feladatot jelentett az olimpiai sikerek után megfelelő állapotba hozni a rövidpályás gyorskorcsolyázókat a montreali világbajnokságra, melyet aztán Liu Shaolin Sándor révén a nehézségek ellenére is történelmi eredménnyel zárt a csapat.

Csütörtökön a nők rövidprogramjával kezdődik Milánóban a műkorcsolyázó és jégtánc világbajnoskág. A phjongcshangi olimpikon Tóth Ivett is indul a mezőnyben. A sorsolást is megtartották és a magyar hölgy a 37 fős mezőnyben az ötödik csoport utolsó korcsolyázójaként lép a jégre. Utána már csak két csoportban a legjobb 12 következik.

A Magyar Karate Szakszövetség elnöksége Hecker Balázst bízta meg a felnőtt válogatott melletti edzői teendők ellátásával. Az egykori sikeres versenyző megbízatása a sportág olimpiai bemutatkozásáig, a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékokig szól.
A tavaly 50 esztendős Magyar Fair Play Bizottság március elején tekintette át az idei fair play-díjakra érkezett jelöléseket. Dr. Kamuti Jenő elnök tájékoztatása szerint dr. Takács Ferenc sporttörténész életműdíjban részesül.

Habár még csak a harmadik nyári ifjúsági olimpiát rendezik 2018. október 6-18 között az argentin Buenos Aires-ben, már így is számos ifjúsági olimpiai bajnok bizonyította be, hogy helye van a legnagyobbak között a felnőtt mezőnyben is.

Március 20-án ünnepli 75. születésnapját a kétszeres olimpiai bronzérmes kardvívó, sikeres szövetségi kapitány, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi sportigazgatója, a MOB Érdemérmes Kovács Tamás.

Varga Sándor vezetésével alakuló ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság Sportmarketing Bizottsága kedden délután az ötkarikás szervezet székházában. A korábban inkább újságírókat tömörítő, médiabizottságként elnevezett és működésében a sajtóra kiterjedő bizottság a jövőben a sportmarketing irányába fogja tevékenységét kifejteni, tagjai zömmel e területen jártas szakemberek.

Március 7-én ünnepelte 80. születésnapját dr. Takács Ferenc sporttörténész, professzor emeritus, a Testnevelési Egyetem korábbi társadalomtudományi tanszékvezetője, egykori MOB-tag. A jeles alkalmat összekötve az Ezüstgerely-díjas szerző két újabban megjelent könyvének megjelenésével, ünnepséget szerveztek az alma materben. Az ünnepelt az eseményen egészségi állapota miatt nem tudott részt venni. Takács Ferenc 36 könyvet számláló munkásságát az egyetem, a Sportmúzeum és az olimpiai akadémia részéről is méltatták.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.