Janez Kocijančič, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke március 1-jén Fehéroroszországban járt, hogy a fővárosban egyeztessen az ország miniszterelnökével, Alexander Lukashenko-val. A találkozó témája a 2019. június 21. és 30. között megrendezendő minszki II. Európa Játékok volt. „Az Európai Olimpiai Bizottság teljes mértékben elégedett az eddig látottakkal. Optimistán és bizakodva tekintünk a játékok felé, mivel a rendezvény szervezésében nagy tapasztalattal és komoly szaktudással rendelkező szakemberek vesznek részt. Személy szerint alig várom a jövő évi nyitóünnepséget” – nyilatkozta a szlovén sportvezető.
Idei első ülését tartotta csütörtökön a MOB Fair Play Bizottsága, mely tavaly ünnepelte megalapításának 50. évfordulóját. A találkozón beszámoló hangzott el a tavalyi év fair play-eseményeiről, valamint az idei terveket is meghallgatták a bizottság tagjai. Dr. Kamuti Jenő elnök bevezetőként megosztotta tapasztalatait a phjongcshangi téli olimpiáról, külön kiemelve azokat a történéseket, melyek a fair play eszmeiségét hordozták magukban. A magyar csapat szereplése is kitért, rávilágítva az aranyérmes férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó egymásért küzdeni tudására, ami a helyszínen még inkább tapasztalható, kézzelfogható volt.

A sikertörténet folytatódik. Tavaly jelent meg először évkönyv az utánpótlássportról, annak a 2016-os esztendejéről. Most pedig itt a 2017-ről szóló kötet. A MediaBook Kiadó könyvbemutatóján még az is elhangzott, hogy a manapság a világhálón csüggő fiatalokkal ismét felfedeztetheti a könyv egyedüli varázsát.
![]()
A 2018. október 6. és 18. között Buenos Airesben megrendezésre kerülő III. nyári ifjúsági olimpia jegyében történelmi tettre készül egy argentin expedíciós csapat: céljuk feljuttatni és kitűzni az ifjúsági olimpia hivatalos zászlaját az Aconcagua hegycsúcsára.
A Nemzeti Örökség Intézete és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság megemlékezést tartott Budapest 73 évvel ezelőtti ostromának ártatlan áldozatai emlékére, immár tizennegyedik alkalommal. A megemlékezésre minden alkalommal meghívást kapnak és részt vesznek a Magyar Olimpiai Bizottság képviselői is.

A phjongcshangi játékok végeztével az olimpiai zászló megérkezett Kínába, azon belül is a Pekingtől északra található Yanqing tartományba, mely a 2022-es pekingi téli olimpia három fő helyszíne közül az egyiknek ad otthont.

Életének 103. évében Cegléden elhunyt Kürti Béla testnevelő tanár, tornaedző és helytörténész. Mestere volt többek között Füle Judit mesterfokú bajnoknak, aki Rómában tagja volt az olimpiai 7. helyezett szertornászcsapatnak. Nevéhez fűződik a Ceglédi Sporttörténeti Bizottság 40 évvel ezelőtti létrehozása, és az ország első vidéki sportmúzeumának megnyitása 25 évvel ezelőtt.

A 2018-as téli olimpia sok szempontból történelmi jelentőségű volt Magyarország számára. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legérdekesebb statisztikákat és érdekességeket a phjongcshangi játékokkal kapcsolatban.
Idén is megrendezték a – már-már hagyományosnak mondható - olimpiatörténeti vetélkedő budapesti döntőjét a középiskolás kollégiumok között. A Káldor Miklós Kollégium szervezésében lebonyolított verseny évek óta a Magyar Olimpiai Akadémia támogatásával zajlik.

A Fővárosi Önkormányzat a Bálnában rendezte meg a Budapest Sportélete - Budapest Európa Sportfővárosa 2019 című, teltházas, konferenciát. Az esemény apropóját az adta, hogy a magyar főváros elnyerte az Európa Sportfővárosa kitüntető címet 2019-re. Ezt a titulust 2001 óta minden évben egy Európában levő, 500 ezer főnél nagyobb város nyerheti el az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége, az ACES, döntése értelmében. A tanácskozáson bemutatták mit is jelent ez a különleges cím, illetve tájékoztatást nyújtottak az idei és a jövő évi sportaktivitásokról, sporteseményekről. Budapest a jövő évi Sportfőváros címmel kapcsolatban együttműködésre hívta az érintett sportszervezeteket, sportvezetőket.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.