Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

Dr. Tállay András: Nagy hangsúlyt fektettünk a megelőzésre

Dr. Tállay András: Nagy hangsúlyt fektettünk a megelőzésre

Dr. Tállay András, a phjongcshangi Magyar Olimpiai Csapat vezető orvosa azt mondta, az olimpia előtt nagy hangsúlyt fektettek a mgelőzésre, és egészségesen érkeztek a sportolók a Dél-Koreába, az ötkarikás játékokra. Példának említette azt, hogy a sportolók az utazás során maszkot viseltek. Beszélt arról is, hogy a phjongcshangi egy nagyon jól szervezett olimpia. Semmi olyan nagyobb problémával nem találkoztam, ami befolyásolná az eredményességet" - jelentette ki.

Tovább
Tóth Ivett a rövidprogrammal kiválóan mutatkozott be, kvalifikált a döntőre

Tóth Ivett a rövidprogrammal kiválóan mutatkozott be, kvalifikált a döntőre

Szerdán - a 19 magyar sportoló közül utolsóként - Tóth Ivett is bemutatkozott a phjongcshangti téli olimpián. A 19 esztendős műkorcsolyázó a rövidprogramot mutatta be a gangneungi jégarénában. Nem is akár hogyan, 53.22 pontos gyakorlatával bejutott a döntőbe, a 23. helyen.

Tovább
2018. február 20. - A nap érmesei

2018. február 20. - A nap érmesei


Kedden csak a koreai rövidpályás gyorskorcsolyaváltó védte meg olimpiai bajnoki címét. A váltó két tagja, Shim Sukhee és Kim Alang szerepelt a négy évvel ezelőtti győztes váltóban is. A magyar női váltó a negyedik helyen végzett. A francia vegyes biatlonváltóban Martin Fourcade már az ötödik olimpiai aranyérmét szerezte. Északi összetettben hármas német siker született. A kanadai Virtue, Moir jégtánckettős 2010 után állhatott fel ismét a dobogó legmagasabb fokára. A nők félcső számában is kanadai siker született.

Tovább
Országos csúccsal negyedik a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó

Országos csúccsal negyedik a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó

Kedden a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres és a női 1000 méteres előfutamokat, illetve a 3000 méteres női váltók A/B döntőit rendezték meg a phjongcshangi téli olimpián. A magyar női váltó új országos csűccsal, a korábbi világrekordnál jobb idővel, a B döntő második helyén ért a célba, végül az A döntőben történt kizárások miatt a negyedik helyen fejezték be az olimpiát. A téli játékok történetében sorozatban harmadszor lettek pontszerzők. A selejtezőkből a Liu-testvérek és Keszler Andrea továbbjutott a negyeddöntőbe.

Tovább
A TF-ről az Orvosira – Tóth doktor már „örökös

A TF-ről az Orvosira – Tóth doktor már „örökös" csapattagnak számít a téli játékokon

Dr. Tóth Szabolcs a phjongcshangi téli olimpián dr. Tállay András mellett a Magyar Olimpiai Csapat egyik orvosa. Pályája a Testnevelési Egyetemről, az 1992-es kezdéstől ívelt odáig, hogy a téli olimpiai eseményeken a magyar sportolók egészségének egyik meghatározó „őrzője”. Tóth doktor február 20-án ünnepli születésnapját.

Tovább
Jászapáti Petra a 23. magyar pontszerző a téli olimpiák történetében, övé a 20. pontszerző hely

Jászapáti Petra a 23. magyar pontszerző a téli olimpiák történetében, övé a 20. pontszerző hely

A rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra a phjongcshangi téli olimpián a nők 1500 méteres döntőjében szerzett 6. helyével beírta magát a magyar pontszerzők közé. A 19 esztendős sportoló a 23. magyar pontszerző sportoló a téli olimpiák történetében, övé a 20. pontszerző hely.

Tovább
2018. február 19. - A nap érmesei

2018. február 19. - A nap érmesei


Hétfőn három sportágban hírdettek olimpiai bajnokot Phjongcshangban. Magyar résztvevő csak egy volt a versenynapon: szabadsíelésben Elizabeth Swaney.

Tovább
„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy beválasztottak az önkéntesek közé!

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy beválasztottak az önkéntesek közé!"

Édes Anna és Tor Tamás két budapesti fiatal. Gondoltak egyet, és önkéntesnek jelentkeztek a phjongcshangi téli olimpiára. Mindketten a magyar csapatot segítik csapatkísérőként, NOC-asszisztensként. Mindketten több szállal kötődnek a sporthoz. Hogy hogyan valósult meg az álmuk, azt az alábbi videóban elmesélik.

Tovább
Hétfőn bemutatkozott szabadsízőnk is – Elizabeth Swaney nem jutott döntőbe

Hétfőn bemutatkozott szabadsízőnk is – Elizabeth Swaney nem jutott döntőbe

Az olimpia hétfői versenynapján a magyar csapat újabb tagja mutatkozott be Phjongcshangban: Elizabeth Swaney a szabadsízők (freestyle) félcső (halfpipe) versenyszámában állt rajthoz. A sportoló a két kvalifikációs futam alapján a 24. helyen végzett, és nem jutott tovább a másnapi 12-es döntőbe.

Tovább
Gáspár Lolita egy hellyel csúszott le az ifi olimpiai kvótáról sportlövészetben

Gáspár Lolita egy hellyel csúszott le az ifi olimpiai kvótáról sportlövészetben


Győrben vasárnap egész nap dörögtek a fegyverek az Audi Arénában. Az októberi Buenos-Aires-i Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok kvalifikációs versenyét rendezték a városban.

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet