
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kijelentette: nem akadályozzák meg egyetlen orosz sportolónak sem, hogy ha kíván, elinduljon a februári pjongcsangi téli olimpián.

Száz évvel ezelőtt született Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, egykori szövetségi kapitány, a népszerű "Butykó", akinek döntő szerepe volt a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának létrehozásában, a klub első elnöke volt, aki tíz éven át töltötte be ezt a posztot.

Érez még magában erőt, ezért a 2020-as, tokiói olimpiáig biztosan folytatja pályafutását Szilágyi Áron, világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai aranyérmes vívó. A média és a támogatók számára szervezett sajtóbeszélgetésen az is kiderült, hogy Muhi András Pires rendezésében exkluzív dokumentumfilm készül Áronról, amely a 2017 és 2020 közötti időszakban követi végig a sportoló mindennapjait.
Nébald Györgyöt, a szöuli olimpiai bajnok kardcsapat tagját, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának első emberét választotta új elnökének a Honvédelmi Sportszövetség közgyűlése (HS). A sportvezető szerdán a MOB székházában tartott sajtótájékoztatón ismertette a szervezet céljait. Az eseményen részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója, a HS mellett működő szakmailag támogató testület tagja is.

A Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a Nemzeti Korcsolyázó Központ létrehozására kiírt nemzetközi tervpályázatot.
Kedden döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága: az orosz sportolók olimpiai zászló alatt indulhatnak Phjongcshangban a februári téli játékokon, orosz zászló alatt nem versenyezhetnek; semlegesként vehetnek részt a téli olimpián, az orosz győzteseknek az olimpiai himnuszt játszák majd le.

Oroszország megvédi doppingolással vádolt sportolóit, és azon lesz, hogy megőrizze kapcsolatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal – fogalmazott Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője annak kapcsán, hogy a NOB végrehajtó bizottsága kedden (ma) dönt az orosz sportolók pjongcsangi részvételéről.
Az esztendő vége felé közeledve már hagyomány, hogy a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága nyugdíjas világ- és Európa-bajnoki érmes sportolókat, valamint kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakembereket részesít támogatásban. Az ebéddel egybekötött ünnepélyes eseményre december 4-én a Larus Étterem és Rendezvényközpontban került sor.

2018. január 15-ig lehet javaslatokat tenni a Magyar Olimpiai Bizottságnál arra, hogy kik kapják meg a 2017-os évre vonatkozó Fair Play-díjakat.

Saját bevallása szerint összességében igen jó benyomásokat szerzett az anaheimi súlyemelő-világbajnokságon Anita DeFrantz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik alelnöke.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.