27 nappal a megnyitó előtt tartotta utolsó egyeztető megbeszélését a lillehammeri II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra utazó csapatvezetés a MOB székházában. A megbeszélésen részt vett az alpesi világkupákról néhány napra hazatérő, csütörtökön az Év sportolója-díjazásban másodikként záró Miklós Edit és a gyorskorcsolyázó Nagy Konrád is, aki a téli olimpia nagyköveteként segíti majd sportolóinkat Lillehammerben.
Alighanem a XV. Atlétikai Világbajnokság legfontosabb „versenye” már a megnyitóünnepség előtt lezajlott. Hiszen a sportág szempontjából valószínűleg minden egyes kiosztandó aranyéremnél fontosabb volt, hogy ki irányíthatja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget az elkövetkező években. Hogy mennyire fontos volt maga az elnökválasztás, azt már az is jól jelzi, hogy két nehézsúlyú jelölt állt csatasorba: Szergej Bubka és Lord Sebastian Coe. Utóbbi a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökeként egyszer már bizonyította, hogy képes különösen nehéz feladatok elsőrangú megoldására, és ez a pedigré elég volt ahhoz, hogy néhány szavazattal legyőzze az egykori rúdugró világcsúcstartót. Pedig a hagyományos atléta nemzetek szinte kivétel nélkül őt támogatták… Szabó Gábor, Sport 2015 évkönyvben megjelent írását olvashatják.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége január 19-én, kedden 9 órától a szervezet székházában tartja következő ülését.
A kazanyi úszó világbajnokság két magyar aranyérmesét: Cseh Lászlót és Hosszú Katinkát választották a sportújságírók Az év sportolójának 2015-ben. A Nemzeti Színházban rendezett M4 Sport – Az Év Sportolója Gála díjátadón életműdíjakat is átadtak, Kovács Ágnes pedig a 2024-es budapesti olimpiarendezés támogatására buzdított.
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Parlamentben az Olimpiai Pályázati Bizottság - Olimpiai Védnökök Testülete, amely az Országgyűlés által a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat megvalósításának támogatására létrehozott egyeztető, véleményező és javaslattevő testület.
Csütörtök reggel elutazott Isztambulba Patakfalvi Miklós elnök vezetésével a Tóth Balázs szövetségi kapitány és Kotsis Edina (57 kg) alkotta magyar teakwondoküldöttség az európai olimpiai kvalifikációs versenyre. Gonda Ivett (49 kg) Kanadából utazik a kvótaszerző eseményre.
Mosoly, kézfogás, barátság, váll-lapogatás… „Örülök Neked” – akkor is, ha nem tudom, ki vagy. A legszebb pillanatok az életben. Hasonszőrűek vagyunk. Összeköt bennünket a varázslatos sportszeretet. Röviden: ez a masters világa. Most, amikor a Földkerekség szinte minden pontján forr a világ, még nem tudhatjuk, mi vár ránk a jövőben, létezik egy csoport, akik fittyet hányva a napi borzongásnak, lemennek a sportpályára, s edzenek, életkorukra való tekintet nélkül. Riskó Géza, Sport 2015 évkönyvben megjelent szubjektív írása következik...
Kétezer-tizenhatban ünnepli fennállásának húszesztendős évfordulóját a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT). A hazai sporttudományi szakembereket tömörítő szervezet az első idei konferenciáját január 26-án 14 órától a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc termében rendezi.
Pénteken megkezdődik Lengyelországban a férfi kézilabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott a dán, az orosz és a montenegrói válogatottal került egy selejtezőcsoportban. A torna előtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fiúk számára a kitűzött cél az Eb-n a közvetlen olimpiai kvalifikáció kivívása vagy az olimpiai kvalifikációs tornán való szereplés elérése.
Kedden hajnalban kapta Széles Sándor az első köszöntő SMS üzenetet, amelyet tucatjával követtek az újabbakat, közben nem győzte fogadni a telefonhívásokat és megköszönni a közösségi oldalára befutó születésnapi jókívánságokat. Így van az, ha az ember – egy közismert sportember – a 60. születésnapjára ébred…
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.