
Innovatív elképzelések, jó gyakorlatok sportvezetőknek. Tíz európai ország – köztük hazánk – részvételével indult kutatás a sportegyesületekről: társadalmi szerepük, az önkéntességgel való kapcsolatuk és a sportolás népszerűsítésében játszott szerepük a tudományos vizsgálat célja. A kutatás kiemelt értéke, hogy több mint százezer európai sportegyesületben azonos módszertan alkalmazásával történik ezen témák feltérképezése.
Az elmúlt héten Inzellben rajthoz állt junior gyorskorcsolyázóink az ott elért eredményeik alapján jogot szereztek arra, hogy elinduljanak a novemberi két junior világkupafutamon, ami azért fontos számukra, mert a két verseny alapján lehet kiharcolni a lillehammeri, II. Téli Ifjúsági Olimpián való részvétel jogát.
Több mint egy évtized elteltével ismét asztalitenisz Olimpiai Reménységek Versenyét rendeztek a visegrádi országok részvételével Szombathelyen, ezúttal a MOB támogatásával.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeumban rendezte díjátadó gáláját, melyen a nők sportban kifejtett tevékenységét ismerték el. A nemzeti olimpiai bizottságok között az Új-Zálandiak nyertek. A NOB Nők a Sportban Bizottsága idén húsz esztendős.
Átalakította vezetői struktúráját a Magyar Úszó Szövetség. A korábbi főtitkár, a MOB Nők a Sportban Bitzottságának tagja, Szántó Éva a jövőben más feladatot lát el.
MOB Érdemérmet kapott Kürti Béla testnevelő, tornaedző, akinek tanítványa a római olimpia részetvevője volt, majd Cegléden népszerűsítette az olimpiai mozgalmat. Az ünnepelt az elismerést 100. születésnapján vehette át.
Alig 90 nap van hátra a II. Ifjúsági Téli Olimpia rajtjáig. "A szezon egyik legjelentősebb eseménye számunkra az ifjúsági olimpia" - húzta alá sajtótájékoztatón Kovács Barna szövetségi kapitány. Lassan körvonalazódik a végeleges csapatösszeállítás, a magyar delegáció a tervek szerint előreláthatólag 14 sportolóval vesz részt a játékokon, köztük 7-8 sízővel.
Szentendrétől Óbudán és a budai hegyeken át egészen Újbudáig minden lehetséges helyet – szám szerint nyolcat – feltérképeztek a szakemberek, hogy a már réges-régen megújulásra váró, ráadásul tűzvész sújtotta Testnevelési Egyetemnek új, és a mostaninál sokkal tágasabb és korszerűbb otthont alakíthassanak ki, végül azonban arra jutottak, hogy új területek és építmények bevonásával a feladat költözködés nélkül is megoldható. Mocsai Lajos rektor, a versenyképességét mielőbb növelni szándékozó, a nemzetközi rangsorban pedig a mostani helyénél jóval előbbre igyekvő intézmény első embere úgy gondolja, hogy a tervek teljes megvalósulásáig – lépcsőzetes átadásokkal - legfeljebb három év fog eltelni.
A riói paralimpiához szükséges kvalifikációs eseményt, erőemelő Európa-bajnokságot rendeznek Egerben november 24. és 28. között. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
A sísportok küzdelmei a magyarok számára is hamarosan megkezdődnek. Mint Kaszó Klára, a szövetség ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta, alpesi versenyzőink célja, hogy az idény folyamán minél előkelőbb helyre kerüljenek a FIS-ranglistákon, hiszen a 2016/2017-es idényben megkezdődnek az olimpiai kvalifikációs versenyek, s nem mindegy milyen pozícióból rajtolhatnak az egyes versenyeken.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.