A Budapesti Corvinus Egyetem Gyakorlati Diplomácia Társasága és a Magyar Olimpiai Bizottság közösen szervez konferenciát november 18-án a 2024-es budapesti olimpiarendezés jegyében. Az előadások mellett az Olimpia és gazdaság című könyvet is bemutatják.
A „Doppingellenes tevékenység aktualitásai – felkészülés a 2016. évi, Rio de Janeiro-ban megrendezésre kerülő XXXI. Nyári Olimpiai Játékokra” - címmel rendez december 3-án és 4-én szakmai konferenciát a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO).
Az elismerést a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke adta át Győr polgármesterének, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének.
Washington adott otthont október végén a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Világszervezete (Association of National Olympic Committees, ANOC) idei közgyűlésének, melyen több mint ezer résztvevőt regisztráltak. A többnapos fórumon a közgyűlés és a különböző bizottsági ülések mellett a lillehammeri Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok és a riói Nyári Olimpiai Játékok szervezői is beszámoltak az ötakrikás előkészületekről, továbbá felszólalt Thomas Bach, a NOB és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is.

Christophe Dubi vezetésével NOB-küldöttség járt november első napjaiban Pekingben, a 2022-es Téli Olimpiai Játékok helyszínén, ahol a hét év múlva esedékes ötkarikás esemény szervezésében résztvevő több mint 350 szakembernek tartottak szemináriumot – számol be róla a NOB hivatalos oldala.
Ozsváth Andrást november 6-án 11 órától búcsúztatják a Deák téri evangélikus templomban. Az egykori kiváló sakkozó életének 86. évében, október 20-án hunyt el.
A Magyar Olimpiai Bizottság és az Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház, OSEI) közösen rendez konferenciát "Mi vár ránk Rióban? címmel november 19-én a Hélia Szállóban. Az esemény fővédnöke dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
„Hajós Alfréd a polihisztor” címmel rendez emlékkonferenciát a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sporttörténeti Szakbizottsága, valamint a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum. A Magyar Sport első olimpiai aranyérmese 60 esztendeje hunyt el.
November harmadikán hajnalban, rövid, de súlyos betegségben hetvenkét esztendős korában elhunyt dr. Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.
A klímaváltozás mérséklésére irányuló cselekvésre ösztönöz a Magyar Olimpiai Bizottság a 2024-es budapesti olimpiai pályázat kapcsán.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.