
Hétfőn ismét jelentkezik az M4 sportcsatornán fél négykor az Út Rióba sportmagazin. Vajda Attila megkezdte felkészülését az olimpiára, ám előtte visszatekintettünk vele, hogy is jutott el a dobogó legfelső fokára. Megtudjuk, mi a közös Sidi Péterben és egy fakírban, valamint azt is, hogy mennyi munka van egy sikerben. Márton Anna halmozza az érmeket, amik már otthonukban nem férnek el, így az öltözőszekrényben is tart belőlük. Pattantyús Ádámmal szemben most nagy az elvárás, ezt szeretné leküzdeni.

A hajdúvárosok egyikeként 1606-ban városi jogot kapott Hajdunánáson ünnepelte szombaton a Magyar Olimpiai Akadémia a fennállásának 30 éves évfordulóját. Ez alkalommal a 18 ezer lakosú városban a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ színháztermében tartotta a MOA a 65. Vándorgyűlését.
Vasárnap ünnepli 75. születésnapját a négyszeres olimpiai bajnok vívó, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója, a Prima Primissima-díjas Kulcsár Győző. A magyar párbajtőrvívás úttöröjét bajnoktársak, sportvezetők, tanítványok is köszöntik.
Október 24-én, szombaton indul a II. Országfutás, melynek lényege, hogy bárki, aki ingyenesen regisztrál, a futás napján bármikor lefuthat vagy gyalogolhat minimum 5 kilométert, ott, ahol épp tartózkodik. Nincs szükség utazásra, nincs szükség nevezési díjra, ugyanakkor mégis egy közösséghez tartozónak érezheti magát a nevező. A cél, hogy gyűjtsük a kilométereket, minél többször végigfussunk az országon (a határ hossza 2246 km). Az Országfutáshoz olimpikonok is csatlakoznak.
TAO-s beruházásnak köszönhetően újabb bővített létesítményt adtak át - ezúttal Gyulán, ahol az egyik városi sporttelep öltözője és lelátója lett felújítva és kibővítve, ami a helyi utánpótlásnak, a diákoknak, egyben a sportiskolásoknak is kedvezőbb sportolási lehetőségeket kínál. Az ünnepségen részt vett a MOB főtitkára, Szabó Bence is.
Konkrét sportdiplomáciai sikert is hozott a szabadidősport világszervezet, a TAFISA Budapesten csütörtöktől szombatig rendezett kongresszusa, amelyen 76 ország mintegy 400 képviselője vett részt. A Pesti Vigadóban lebonyolított eseményen Czene Attilát, a házigazda Magyar Szabadidősport Szövetség elnökét, a MOB szabadidősportért felelős alenökét beválasztották a világszervezet elnökségébe.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség vezetése sajtóreggelin adott tájékoztatást a válogatott jövő évi programjáról, a válogatási rendszerről és a célkitűzésekről a Royal Szamss Kávézóba. Storcz Botondék a mob-hu-nak azt is kifejtették, a férfi kajakosoktól további kvalifikációt várnak Rióra, ahol összesen hat érem ebből legalább két arany megnyerése a cél a válogatottól.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, az Olimpiai Védnöki Testület tagja Baráth Etele is tartott előadást a szabadidősport világszervezet, a TAFISA Budapesten zajló kongresszusán. A magyar sikersportág vezetője elárulta: évente felülvizsgálják, miként lehet a versenysportot és a szabadidősportot úgy összehangolni, hogy azok erősítsék egymást.
A Fővárosi Önkormányzat pályázatot nyújtott be, hogy Budapest 2019-ben elnyerhesse az Európa Sportfővárosa címet. "Ez a pályázat segít Budapest 2024-es olimpiai pályázatának, médiafigyelmet irányít a fővárosra, és az egész éves aktivitás révén hasznos tapasztalatokra tehetünk szert" - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes (a képen Gian Francesco Lupattellivel, a European Capitals of Sport Association, azaz Európai Sport Fővárosai Bizottság - ACES elnökével).
Ünnepélyes keretek között adták át az új mátyásföldi vívó- és birkózócsarnokot október 15-én. A létesítmény a magyar kormány 100 milliós, a Magyar Vívó Szövetség 50 milliós és az önkormányzat önrészéből valósult meg. Az új terem sajátossága, hogy a birkózás és a vívás mellett a szumónak is helyet biztosít.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.