
Már a hétfői versenynapon megszületett az első magyar aranyérem a tbiliszi EYOF-on Késely Ajnának köszönhetően, de három bronznak is örülhettünk. A nap összefoglalója.

Pavuk Tira 6:52.59-es idejével a harmadik helyen ért célba 2000 méteres akadályfutásban a tbiliszi EYOF első, hétfői versenynapján.

Megszületett az első magyar aranyérem a tbiliszi EYOF-on: Késely Ajna 200 méter pillangón diadalmaskodott.

A férfiak mezőnyében 72 versenyző szállt harcba a nyíltvízi úszók 10 km-es, olimpiai távján a kazanyi vizes világbajnokság hétfői versenynapján. Hazánkat Gyurta Gergely és Papp Márk képviselte: a magyar úszók nemcsak az érmekért, de a jövő évi, riói olimpiára szóló kvótákért is küzdöttek, hiszen a kazanyi vb első tíz helyezettje kvalifikálja magát a 2016-os játékokra.
Tízennyolc világbajnoki érmet nyert a portugáliai Montemor-o-Velhóban a magyar ifjúsági és U23-as kajak-kenu-válogatott. Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző a szövetség honlapján úgy fogalmazott: "folytatódott az a tendencia, hogy Magyarország egymaga háromszor annyi aranyérmet nyert, mint a közvetlen rivális nemzetek összesen, ami azt mutatja, hogy a magyar kajak-kenu utánpótlás még mindig nagyon biztos lábakon áll."
Már a nyitónapon megszületett a magyar delegáció első aranyérme Los Angelesben, a Nyári Speciális Világjátékokon. Az úszó Mateidesz Nóra 100 méter háton magabiztosan, szinte végig vezetve úszott első helyen célba a döntőben.

Toronto is harcba szállhat a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért, közölte a Kanadai Olimpiai Bizottság elnöke.
Magas állami kitüntetést kapott Moldovában dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a MOB elnökségének tagja. A magyar sportdiplomatának Nicolae Timofti államfő becsületrendet adott át.
Százhatvanöt ország képviseletében 6500 sportoló, közel 30 000 önkéntes és mintegy 50 000 néző előtt a 18-szoros olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps közreműködésével lobbant fel a Speciális Nyári Világjátékok hivatalos kezdetét jelző olimpiai láng. Ez az év legnagyobb sport- és egyben humanitárius eseménye a világon.

A vasárnap esti nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődött az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 13. nyári kiadása Tbilisziben.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.