
A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletben tartja és elfogadja a Kúria 2015. június 24-i ítéletét. Azt az állítást azonban határozottan visszautasítja, hogy a szervezet törvénytelenül működött az elmúlt három évben.
"Összesen 81 magyar sportoló, köztük 45 fiú- és 36 lányversenyző utazik Tbiliszibe. A csapatot korábban a MOB közgyűlése már 'szentesítette'" - emelte ki a fesztivál előtt 31 nappal rendezett szövetségi konzultáción dr. Nagy Zsigmond csapatvezető. Az idei nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) július 26. és augusztus 1. között rendezik Grúzia fővárosában, Tbilisziben.
Balog Zoltán látogatást tett az I. Európa Játékokon: az emberi erőforrások minisztere hivatalos programjai mellett több sporteseményt is megtekintett Bakuban, a lelátóról szorított a magyar csapat tagjainak, valamint az olimpiai faluban is köszöntötte a küldöttséget.

Weisz Tamás, a magyar strandlabdarúgó-válogatott szövetségi edzője rendkívül bosszús az Oroszországtól elszenvedett 5-3-as vereség miatt a bakui Európa Játékokon.
Az I. Európa Játékok 12. napján az úszó Bonecz Boglárka révén tovább gyarapodott a magyar csapat éremkollekciója. Az ökölvívó Harcsa Zoltán sikerrel vette az akadályokat és már biztos érmesként térhet haza Bakuból, sporttörténelmet írva sportágának. Szerdán pályára - homokba - léptek a strandlabdarúgók, pástra vívóink.

Bonecz Boglárka a harmadik helyen ért célba a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében a bakui Európa Játékok szerdai versenynapján.

A Sportvidámparkban mintegy 20 féle kreatív sportpróba, a nagyszínpadon színes programok, többek között United és Kiscsillag koncert, az Olimpiai Látogatóközpontban pedig interaktív kiállítás vár minden korosztályra a szombaton a szegedi Erzsébet ligetben megrendezendő, ingyenes „Családi fesztivál a magyar olimpiáért” programon.
Váci Mihály versidézetével invitálta a vendégeket a névadó ünnepségre 2014. november 22-én az iskola vezetése. A történelmi vár tövében található kis település diákjai ősszel csatlakoztak a Magyar Olimpiai Akadémia csapatához. A Hesz Mihály Általános Iskolában is véget ért a tanév...

Harcsa Zoltán ökölvívó bejutott a pénteki elődöntőbe a 75 kg-osok között, és nagyon bízik benne, hogy az aranymeccsen is érdekelt lesz a bakui Európa Játékokon.

A bakui Európa Játékok sportolói falujának polgármestere, Elcsin Szafarov szerda délelőtt irodájában fogadta Bacskai Balázs ökölvívót.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.