
Gyárfás Tamás, a szervezőbizottság társelnöke szerint egész Magyarország számára hatalmas lehetőségeket rejt magában a 2017-es budapesti vizes világbajnokság.

Hétfőn második alkalommal tartották meg a Nemzetközi Sportnap a Fejlődésért és a Békéért nevű rendezvénysorozatot.

„Megháromszorozódtak" a remények arra, hogy Berecz Zsombor (finndingi) után újabb magyar vitorlázó vívja ki a jogot a jövő évi olimpián való indulásra, ugyanis a laser standard hajóosztályban Magyarország egy versenyző helyett hármat indíthat a kingstoni, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon – tájékoztatott a Magyar Vitorlás Szövetség.

Luciano Barra olasz sportszakértő azt jósolja, Németország szerzi a legtöbb érmet a 2018-as téli olimpián Pjongcsangban.
Kedden sok újdonsággal ismét jelentkezik a MOB utánpótlás-magazinja a Sport Televízióban. A sport mindenkié című sportmagazinban találkozhatnak a nézők birkózással, kajak-kenuval, karatéval és vízilabdával is.
A heti öt testnevelésóra hatása a sportágfejlesztési programokra és a sportágak tömegesítésére - címmel rendez konferenciát a MOB által is támogatott Magyar Edzők Társasága (MET) a Magyar Sport Házának földszinti tanácstermében április 9-én reggel tíz órától.

Az úszók a hétvégén több helyszínen ugrottak a medencébe, hogy minél jobb időket elérve, már most elérjék az olimpiai részvételhez szükséges kvalifikációs A szintet. A mob.hu-nak Kiss László szövetségi kapitány értékelt.
Az aerobikosok tokiói Suzuki Világkupáján a Hegyi Dóra, Bali Dániel vegyespáros szenzációs versenyzéssel aranyérmes lett. A hazai szövetség tájékoztatása szerint ez azért is kiemelkedő eredmény, mert a magyar duó csak a közelmúltban állt össze, hiszen ebben az összeállításban szerepelnek majd a bakui Európai Játékokon.
Április 5-én ünnepli születésnapját Makray Katalin. Az olimpiai ezüstérmes tornász idén húsvét vasárnap hetven esztendős. A MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Schmitt Pál kétszeres olimpikon feleségének napjai ma is igen aktívan telnek.

Az éves beszámoló megjelenése előtt – az Agenda 2020 29-es számú pontjának megfelelően – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyilvánosságra hozta a NOB-tagok és -tisztviselők számára megállapított éves illetmények összegét.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.