Megszületett a megállapodás az indonéz partnerrel

Megszületett a megállapodás az indonéz partnerrel

2022. 10. 19.
Megosztás


Közel egy éves előkészületek után megszületett a sportügyi együttműködési megállapodás a Magyar és az Indonéz Olimpiai Bizottság között. A memorandum aláírására Szöulban, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) 26. kongresszusa alkalmából került sor október 19-én.

A 2026. december 31-ig szóló megállapodást Raja Sapta Oktohari, az Indonéz Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára látta el kézjegyével a '88-as nyári olimpiának is otthont adó dél-koreai városban. A szöuli találkozót megelőzően már töb alkalommal is asztalhoz ültek a két ország ötkarikás szervezetének vezetői, 2021 decemberében Kulcsár Krisztián korábbi MOB-elnök, majd 2022 júniusában Fábián László főtitkár vezetésével.

A felek a fair play és a béke szellemiségében, a doppingellenes küzdelem és az olimpiai mozgalom értékeit szem előtt tartva, azok fejlesztése érdekében kötöttek partnerséget. Az együttműködés több területre is kiterjedhet, többek közt edzőpartneri, sportolói és sportszakemberi, edzői cserekapcsolatokra, két- és többoldalú versenyekre, képzésekre, létesítményhasználatra, valamint az olimpiai felkészülésben való kölcsönös segítségnyújtásra is vonatkozhatnak.

A jó sportdiplomáciai kapcsolatnak azért is van jelentősége, mert jövőre, 2023 nyarán Indonéziában rendezik a 2. alkalommal meghírdetett Strand Világjátékokat (World Beach Games, WBG), melyre minden bizonnyal magyar delegáció is utazni fog. Az együttműködés és a bali multisportesemény tekintetében az sem utolsó szempont, hogy az Indonéz Olimpiai Bizottság nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója a magyar származású Horváth Lilla, aki a játékok idején, és azt megelőzően is segítségére lehet majd a csapatiroda munkatársainak.

A nyári megbeszélést követően Fábián László kifejtette, hogy az együttműködés több sportágban megvalósulhat. „Náluk erős a falmászás, tollaslabda és a szörf, tőlünk többek közt birkózásban, kajak-kenuban, vívásban, úszásban és vízilabdában gyűjthetnek számukra hasznos tapasztalatokat, információkat.” A jelen érvényben lévő megállapodás ezekre a sportágakra is kiterjed. „Az indonéz elnök kiemelten érdeklődött a vízilabda fejlesztése miatt, én pedig jeleztem, hogy tollaslabdában tudnánk sokat tanulni tőlük!” – tette hozzá a főtitkár.

(MOB; fotó: NOC/Indonesia)