Cseh László nem titkolja: a 200 vegyesen a mellúszás lehet a boldogulásának kulcsa

17. kismedencés Eb-győzelmére készül az edzőjelölt Cseh László

2013. 10. 03.
Megosztás

Ha az utolsó vizsgáin nem állítják megoldhatatlan feladat elé, rövidesen okleveles úszóedzőként alkothat véleményt saját tudásáról Cseh László, a sportág egyedüli olyan alakja, aki 2003 óta minden rövid pályás Európa-bajnokságon részt vett és, ami ennél is fontosabb, ezeken a versenyeken 16 aranyérmet gyűjtött össze. Diplomájának átvétele után Turi György a mestere, akár a kollégájának is tekintheti, és titokban még azt is tervezheti, hogy egyszer majd a legsikeresebb tanítványának adhatja át a váltóbotot…

Az „edzőjelölt” háromszoros olimpiai ezüstérmes, aki legutóbb a barcelonai világbajnokságon halvány kezdés után a 100 pillangón kiharcolt ezüstérmével vágta ki a rezet, a decemberi dániai rövid pályás Európa-bajnokságon a 17. „kismedencés” első helyét szerezheti meg, ami jócskán javíthatna az évadzáró bizonyítványán.

„Soha nem jártam még Dániában, így a térképen kellett megkeresnem, hogy hol is található Herning városa, ahol december közepén egyszerűen csak jól szeretnék úszni, és a jó úszásból a lehető legtöbbet kihozni” – így kezdett a mondandójába a sportágában világhírnévnek örvendő sportoló, aki lassan már negyedszázada látogatja hűen és kitartóan a kőbányai uszodát.

Két hónappal a decemberi kontinensverseny előtt Cseh László még csak tervezgeti a leendő programját, de abban már most biztos, hogy a barcelonai összteljesítményét „megdobó” 100 méteres pillangóról semmiképpen sem fog lemondani.

„Ha a pillangó szépen bejött Barcelonában, akkor magától értetődik, hogy ezt a vonalat kell továbbvinni – folytatta. – Ha úgy vesszük, az 51.45 másodperces egyéni csúcsommal Európa legjobbja lettem a világbajnokságon, és ez a teljesítmény is azt igazolta, hogy jó munkát végeztem. Jót és eleget - hangsúlyozta Cseh László, aki tíz évvel ezelőtt került a Telekom által támogatott sportolók körébe.”

Cseh László versenyszámaiban egyetlen nevesebb vetélytársa sem mondhatja el magáról, hogy 2002 óta egyetlen kismedencés kontinensversenyt sem hagyott ki. A magyar vegyes, hát- és pillangó specialista négy alkalommal is mesterhármast mutatott be: 2005-ben Triesztben, 2007-ben Debrecenben, 2011-ben Szczecinben, majd legutóbb tavaly a franciaországi Chartres városában!

„Az elsőre nagyon büszke voltam, a debreceni tripla meg azért volt különösen szép, mert ritkán adatik meg egy magyar úszónak, hogy hazai pályán okozhasson örömöt a szurkolóinak. Az lenne a még értékesebb mesterhármas, ha 2011 és 2012 után sorozatban harmadszor is három győzelemmel dicsekedhetnék, ez viszont most túl nagy falatnak tűnik.”

Amióta véget ért a VB utáni pihenője, újra napi két edzéssel iparkodik visszakapaszkodni arra a felkészültségi fokra, ahol a barcelonai vizsga előtt állt.

„Nem csak úszok, hanem sokat is gimnasztikázok és erősítek, amiben Rácz Levente személyében kiváló segítőtársra akadtam. Ő az, aki pontosan tudja, hogy mire és hogyan kell felkészíteni az izomzatomat, tudásából már eddig is sokat profitáltam.”

Egy kis fejtőrést okozott annak eldöntése, hogy a sok meghívás közül melyiknek tegyen eleget. A hagyományos év végi Európa – USA kontinensek közötti versenyre ugyan szívesen elment volna, de végül az a döntés született, hogy Hosszú Katinka és Gyurta Dániel társaságában a négyszeres olimpiai bajnok orosz Szalnyikov nevével fémjelzett szentpétervári meghívásos verseny mezőnyét érősítik. Ott, ahol tavaly nagyon jól érezte magát és jól is szerepelt. A házigazdák büszkék lehetnek, mert a barcelonai VB három legsikeresebb magyar résztvevőjét fogadhatják, akik ha már elmennek valahova, a jó teljesítményükkel sem szoktak adósak maradni.

„Ráhangolódásképpen előbb még két olaszországi versenyre is elutazok, mert nem akarok december közepéig megállás nélkül csak edzeni és edzeni” – fogalmazott őszintén Cseh László, aki először nyilatkozott úgy a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, hogy közben megszokott halászteleki útvonalán a Shar pei (magyarul: kínai harci kutya) nyolc hónapos kiskutyáját sétáltatta.

(Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter, Fotó: MTI/Kovács Anikó)