Énekes István Budapesten született 1911. február 20-án.

Vasúti tisztként 1927-től 1940-ig a budapesti Vasutas SC ökölvívó szakosztályának versenyzője volt. 1928-ban részt vett a hazai olimpiai válogatón, de Kocsis Antaltól vereséget szenvedett. 1928 decemberében Budapest-bajnokságot nyert, egy évre rá a légsúly magyar bajnoka lett. Ugyancsak magyar bajnok lett 1930-ban és 1932-ben légsúlyban, 1934-ben harmatsúlyban és csapatban. 1930-ban Budapesten szerzett légsúlyban Európa-bajnoki címet.

1928-tól huszonhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Az 1932-es nyári olimpián Los Angelesben olimpiai bajnoki címet nyert légsúlyban. Az újkori olimpiák történetében ez volt a magyar csapat huszonnegyedik, a magyar ökölvívás második aranyérme. Az 1932. évi olimpiai ökölvívóverseny egyben Európa-bajnokság is volt, így megvédte Európa-bajnoki címét.

1932-ben megkapta az V. osztályú Magyar Érdemkeresztet.

1934-ben újra Európa-bajnok lett Budapesten harmatsúlyban. Ebben az évben érte el utolsó nemzetközi sikerét. Röviddel huszonkilencedik életévének betöltése előtt öngyilkos lett. 1940. január 2-án hunyt el Budapesten. Sírja a Fiumei úti Sírkertben (34-9-13) található.

Emlékét őrzi a Testnevelési Egyetem (XII. kerület, Alkotás u. 44.) ­aulájában és az Olimpiai Parkban (V. kerület, Balassi Bálint u.) elhelyezett emléktábla; a Farkasréti temetőben (1124 Budapest XII. Németvölgyi út 99.) található, az elhunyt olimpiai bajnokok nevét tartalmazó emlékmű; valamint a Budapesti Vasutas Sport Club olimpiai bajnokainak emléktáblája (BVSC irodaépület folyosója, Budapest XIV. Szőnyi út 2.). Tiszteletére ökölvívó ifjúsági emlékversenyt rendeznek Zuglóban.

Korabeli híradás 1940 januárjából - Elhunyt Énekes István

Szívbemarkoló szomorú hírt röpített világgá egyik nap a rádió: meghalt Énekes István olimpiai ökölvívó bajnokunk. Az nem lehet, az lehetetlen - gondolta mindenki, aki ismerte a mosolygós, vidámarcú „Csicsát”.

Nehéz is azt elhinni, hogy Te, a magyar ökölvívósport, az egyetemes magyar sport egyik legnagyobb büszkesége, ilyen váratlanul itt hagytad azokat, akik szerettek, tiszteltek és becsültek. Ha nem is állandóan, de néha-néha mégis felhúztad a sok dicsőséget hozó kesztyűket.

Nem régen még gyönyörködhettünk munkádban, országos vasutas bajnok lettél. A Te sportpályafutásod mindig példaképpen fog állni a magyar ifjúság előtt.

Tizenöt éves gyerkőc voltál, mikor 1926-ban először ökleidre húztad a boxkesztyűket. Attól fogva szereted, szinte imádtad azokat és ez a nagy szeretet a legszebb sikereket hozta Neked. Egy éven belül az élcsoportba verekedted magad. Ettől kezdve bíztunk Benned: tudtuk, hogy csillaga leszel az ökölvívósportnak és Te beváltottad a Hozzád fűzött reményeket.

1929-től, mikor első légsúlyú magyar bajnokságodat megnyerted, szinte verhetetlen voltál. 1930-ban, tizenkilenc éves korodban már Európa-bajnok lettél. Vitathatatlanul győzted le ellenfeleidet. 1932-ben elérted minden sportember legnagyobb vágyát: Los Angelesben légsúlyú olimpiai világbajnokságot nyertél, ami egyúttal Európa-bajnokságot is jelentett.

Négy kemény küzdelmet kellett vívnod ezért a bajnokságért. A második volt a legnehezebb. Az akkori légsúlyú kitűnőséget, a később profivá lett Salicat kellett megverned. A nagy harcból Te kerültél ki győztesen. Ekkor már megcsillant számodra az olimpiai bajnokság elnyerésének reménysugara.
A kis „Csicsa” nem engedte el ezt a reménysugarat. Hatalmas küzdelemben verted a döntőben a mexikói Cabanast. Nagy szolgálatot tették hazádnak mikor fejeden babérkoszorúval hirdetett a magyar dicsőséget, midőn a Te győzelmed után távol hazádtól, felcsendült a Magyar Himnusz és árbocra szökkent a magyar trikolor.

Ezután nem ültél a babérokra, mint sokan mások. Visszautasítva a leggazdagabb profi szerződéseket, folytattad a küzdelmeket és gyűjtötted a győzelmeket. 1934-ben Budapesten bantam-súlyú Európa-bajnokságot nyertél. 1935-ben, az utolsó magyar bajnoki győzelem után helyet adtál az ifjúságnak.

Győztesként távoztál a sok dicsőséget hozó ringből. 1929-től 1935-ig szedted össze azt a dicsőségkoszorút, amely ma kihűlt testedet övezi. Nagy munkát végeztél, hiszen több mint 300 mérkőzésed volt. Harmincötször kaptál helyet a magyar és százszor a Budapest-válogatottban.
Mindig megálltad a helyed. Hatszor voltál magyar bajnok. Nyolcszor Budapest-bajnok és végül elnyerted a Magyar Ökölvívó Szövetség örökös bajnoki címét. Nyugodtan nézhetsz vissza pályafutásodra, páratlanul tüneményes pálya ez.

Most, hogy elkezdted a fiatalokat tanítgatni, új pályára léptél, de ezen, sajnos, már nem tudtál végighaladni: elragadt a halál. Utolsó utad éppen olyan dicsőséges volt, mint az olimpiáról való hazatérésed. Elkísért mindenki: feljebbvaló, jó barát, régi ellenfél egyaránt. Signum Laudis-szal ékesített tested felett meghajoltak a zászlók. A teljes elismerés tudatával távozhattál a földről.

Énekes István, Isten veled!

(MOB, MOA/Győr Béla; huszadikszazad.hu; fotó: Győr Béla)