A diósgyőri stadion 4,5 milliárdba kerül és 2015-re készülhet el

A diósgyőri stadion 4,5 milliárdba kerül és 2015-re készülhet el

2013. 12. 04.
Megosztás

A diósgyőri futballstadion, amelyre a kormány 4,5 milliárd forintot fordít, 2015 első felére készülhet el Zsiga Marcell, Miskolc alpolgármestere szerint.

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a városvezető elmondta, három terv közül választják ki a végsőt, a bontási munkálatok tavasszal kezdődhetnek, az új stadion pedig 15-20 ezer férőhelyes lesz.

Kijelentette, az építkezés ideje alatt a DVTK nem szeretne albérletbe menni, de végső esetben Mezőkövesden vagy Debrecenben játszaná a hazai meccseit.

Zsiga emlékeztetett rá: mintegy másfél éven át lobbiztak azért, hogy elindítsanak egy félmilliárd forintos beruházást, aztán a későbbi egyeztetéseknek köszönhetően 3,5 milliárd forintos tétel került a költségvetés tervezetébe, s ezt a múlt heti kormányülésen további egymilliárddal megtoldották, így összesen 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre egy új, minden igényt kielégítő, többfajta rendezvénynek helyt adó DVTK-stadion építésére. Hozzátette, a tulajdonos és a fenntartó száz százalékban a miskolci önkormányzat lesz.

„A stadion teljesen fedett lesz, a befogadóképességét 15 és 20 ezer fő közé tervezzük. Háromcsillagos stadionban gondolkodunk, amelyben nemzetközi és válogatott mérkőzéseket is lehet majd játszani. Az új aréna avatása 2015 első felében lehet. Minél jobban ki kell majd használnunk a létesítményt” - mondta Zsiga, aki megjegyezte, a szurkolókat is bevonják a tervezési folyamatba, számítanak az ötleteikre, s az új aréna névadásával kapcsolatban is megkérdezik majd őket.

A politikus kifejtette még, hogy „klasszikus brit stílusú lesz az új DVTK-aréna, futópálya nélkül”. Ezzel kapcsolatban jelezte, külön atlétikai pálya építésére 350 millió forintot kap a miskolci önkormányzat az államtól. Utóbbi helyszíne kétesélyes: vagy egy futópálya létesül a Miskolci Egyetem területén, vagy egy teljesen új atlétikai stadion épül korszerű pályával, világítással, öltözőkkel, lelátóval és téli futófolyosókkal.

(Forrás: MTI)