A Gyenesei, Marosi kettős nyerte a vegyes váltót

A Gyenesei, Marosi kettős nyerte a vegyes váltót

2013. 05. 13.
Megosztás

Aranyérmet nyert a Gyenesei Leila, Marosi Ádám páros a budapesti Trigranit öttusa Világkupa-verseny hétfői vegyes váltójában.

A magyar kettős - amely a Vk-sorozat első állomásán, az egyesült államokbeli Palm Spingsben is első lett - jó vívással kezdte a napot, 20 győzelme mellé 12 vereséget szedett össze egyenlő megoszlásban (10/6-10/6), ezzel a 140 ponttal többet szerző lett páros mögött a második helyen állt.

A 2x100 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el a hazai duó, ezzel összetettben maradt a második helyen úgy, hogy lényegesen közelebb került a lettekhez, s maga mögött tartotta az ugyancsak remeklő ukránokat. Utóbbiak a vívásban voltak harmadikak és az úszásban másodikak, így a magyarokat szorosan követték a lovaglás előtt.

A folytatásban Gyenesei "otthagyott" bő száz pontot a lovaspályán egy kitörés és egy verés miatt, de Marosi hibátlanul lovagolt, az 1088 pontos teljesítmény pedig a negyedik legjobb volt a 17 párost felvonultató mezőnyben. Mivel a lettek jóval többet hibáztak a lovaglás során, a magyarok az élre kerültek, s a lövészetekkel megszakított futást tetemes, 36 másodperces előnnyel kezdték meg a második helyre felzárkózó lengyelekkel szemben.

Ennek megfelelően különösebb izgalmak nem maradtak a végére, legalábbis a győzelem kiharcolását illetően.

Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó, a MOB sportigazgatója is gratulált a győztes magyar duónak

"Teljesen más a hangulata ennek a versenyformának, mint a férfi vagy a női csapatváltónak. A nap folyamán, különösen a vívásban nagyszerűen kiegészítettük egymást. Amikor nálam volt a hullámvölgy, akkor Ádámnak ment jobban, illetve később fordítva. Ádám egy igazi nyerő típusú versenyző, s ez rám is jó hatással volt. Remélem ez a siker sorozatunk sokáig kitart, hiszen EB és VB is lesz az idén" - mondta a boldog Gyenesei Leila.

Eredmények:
1. Magyarország (Gyenesei Leila, Marosi Ádám) 5724 pont (vívás: 20 győzelem/12 vereség/944 pont, úszás: 1:54.31 perc/1432 pont, lovaglás: 1088 pont, lövészet-futás: 12:15.56 perc/2260 pont), 2. Ukrajna (Viktorija Teresuk, Ruszlan Nakonecsnij) 5644, 3. Lengyelország (Katarzyna Wojcik, Szymon Staskiewicz) 5640