Utánpótlás-nevelés: Héraklészes értekezlet a MOB-ban

A Héraklész csapat kitett magáért Londonban és 2016-ban is ütőképes lehet

2013. 02. 17.
Megosztás

A tehetséggondozó program immár 10 ezernél is több tehetség útját egyengette.

Szülőatyái és „felnevelői” büszkén húzhatják ki magukat, „gyermekei”, azaz a kedvezményezettjei pedig hálásak lehetnek azért, hogy az utánpótlás nevelés legjobbjait felkaroló Héraklész tehetséggondozó program támogatottjai lehettek, vagy ma is azok közé tartoznak. A folyamatos és színvonalas felkészítés, a menedzselés, majd később a versenypályán tartás feladatait egyesítő, és a megoldással is szolgáló programot 2001-ben azért hívták életre, hogy az ígéretes tehetségeket a kiválasztástól egészen az olimpiai felkészülésig segíteni tudják. Illetve: nem csupán az ifjú sportembereket, hanem a velük foglakozó, a leggyakrabban szürke eminenciásként igyekvő szakembereket is.

„Amikor hozzákezdtünk a munkához, tehát a szövetségek szakembereinek a tudására és ismereteire támaszkodva az ország legtehetségesebb 14-18 éves fiatalt tehetségeinek a kiválasztásához, még nem tudtuk, hogy 2012-ben hol rendezik majd az olimpiát, de azt mégis kimondtuk, hogy akkor és ott érhet be a közös erőfeszítések gyümölcse. Az előrejelzés pontos volt, de sokkal fontosabb ennél, hogy a 12 évvel ezelőtt meghatározott célok maradéktalanul teljesültek” – hangsúlyozza Tóth József, a Héraklész program igazgatója, akit a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa szólaltatott meg.

A szakember beszédes adatok egész sorával szolgált. Büszkén számolt be arról, hogy amíg 2008-ban Pekingben a versenyeken elindult 170 magyar sportoló közül 63-at, tehát a teljes létszám 37 százalékát lehetett a „Héraklész-csapat” tagjának mondani, Londonban már a küldöttség gerincét alkották a programban korábban részt vett, illetve részt vevő sportolók, szám szerint a 148 indulóból 103-an, azaz a rajthoz álltak 70 százaléka! Kevesen értesülhettek arról, hogy a nyolc magyar londoni aranyéremből hét megszerzésében „benne voltak” a „Héraklészesek”, egyedül a kalapácsvető Pars Krisztián nem tartozott közéjük. Ehhez viszont hozzá kell tenni, hogy az aranyérmes egységek tagjai közül hárman, Kovács Katalin, Fazekas Zur Krisztina, valamint Kökény Roland – valamennyien kajakozók – életkoruk miatt nem részesülhettek a Héraklész Program előnyeiből, de a támogatás más formáira ők is számíthattak.

A 2001-es indulásnál 14 sportág képviselőit karolta fel a program, három évvel később viszont a „klub”hat újabb sportág utánpótlásának a legjobbjaival bővült ki – folytatja Tóth József. – A 2006-os esztendő újabb mérföldkövet jelentett. A Héraklész Bajnokprogramban résztvevő mintegy 1350-1400 14-18 éves fiatal patronálását változatlan lendülettel és munkamódszerekkel folytatva, elindítottunk a Héraklész Csillagprogramot is, amellyel a 18 év feletti, de legfeljebb 23 esztendős sportolók előrehaladásához kívántunk segítséget nyújtani. Ennek a bővítésnek is köszönhető, hogy a sajnos nem csekély lemorzsolódás ellenére nagyon sok olyan versenyzőt, illetve játékost sikerült a pályán tartani, aki a támogatás és a menedzselés ilyen formája nélkül nem vehetett volna részt megfelelő számú és minőségű edzőtáborban, ahogy a versenyeztetésük, valamint a felkészítésük orvosi és tudományos hátterének a színvonala sem ütötte volna meg a szükséges mértéket. A Csillagprogram természetesen nem oldott meg minden gondot, de több esetben is súlyosnak számító egzisztenciális gondokon enyhített. A két támogatási rendszer mindenesetre a magyar sport gyökeresnek is nevezhető változásai közepette az állandóság és a kiszámíthatóság jelképévé vált. Bebizonyosodott, hogy nem kell mindent és mindig átalakítani, ami bevált, ahhoz felesleges hozzányúlni. Az évek során egyébként a támogatásban részesülő sportágak száma csak növekedett, és egyetlen egynek sem kellett ajtót mutatni.”

Kimondani és leírni is jó, hogy a rajt esztendejétől egészen mostanáig immár tízezernél is több 14-23 esztendős fiatal csatlakozhatott a Héraklész program kedvezményezettjeinek jeles társaságához. A jelesek közül is a legjelesebbeket ugyanakkor évről-évre ünnepi díjátadó gála keretében jutalmazták meg, ahogy legutóbb a tavaly kiemelkedő teljesítményeket bemutató cselgáncsozó Joó Abigélt és a kajakozó Tótka Sándort.

„Aki tehetséges, ügyes és szorgalmas, az előbb vagy utóbb a kiválasztottak közé kerül. Ami pedig a jövőt illeti, London igen magasra emelte a mércét a következő olimpiára készülődők, de valójában a tavalyi nyári játékokon”túlteljesítő” egész magyar sport előtt. A 2013-as költségvetésben a sport támogatásának az összege ugyan nem emelkedett, de köszönhetően a körülbelül 15 milliárdos rendkívüli támogatásnak, az utánpótlás nevelésbe várhatóan mégiscsak nagyobb összeg fog beáramlani, és ez érezhető lesz a Héraklész program berkeiben is. A cél mindenképpen az, hogy az utánpótlás nevelésben kulcsszerepet betöltő lelkes edzők javadalmazása emelkedjen. Nem kevésbé fontos, hogy mielőbb növekedjen az utánpótlással foglalkozó központok, a sportági akadémiáknak, és minden olyan műhelynek a száma, ahol a bajnokok és a csillagok „ragyogni” tudnak.” – hangsúlyozta a Héraklész program igazgatója.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter; Fotó: Kovács Anikó/MOB)