250130_0278_Kolonicsdijatado-_VON2624

Átadták a Kolonics-díjakat

2025. 01. 31.
Megosztás

Hagyományosan január végén ünnepélyes keretek között búcsúzott ezúttal is az előző esztendőtől a Kolonics György Alapítvány. Ezúttal január 30-ára esett a jeles alkalom a Stopperen, ahol Hidvégi Zalán vehette át a Kolonics György-díjat, emellett köszöntötték a Jövő Reménységei Program ösztöndíjasait is. Az alapítvány egyik alapítója és támogatója a Magyar Olimpiai Bizottság; az eseményen díjat adott át Fábián László főtitkár és Antal Dénes ügyvezető igazgató is.

Az ünnepség nyitányaként Csabai Edvin kuratóriumi elnök számolt be az Alapítvány 2024-es eseményeiről, tevékenységeiről. Kiemelte többek kötött a hagyományos fáklyás evezést, a mátraházi kenus összetartást, a MosolyTúrát, illetve a szintén komoly múltra visszatekintő emlékfutást is, amelyen tavaly mintegy 2800-an álltak rajthoz. A szegedi világkupán ismét átadták a Kolonics György Vándorserleget, de szó esett a Granek István Edzői Tanulmányi ösztöndíjprogramról, a pályaorientációs programról és a Jövő Reménységeiről is.

250130_0126_Kolonicsdijatado-_VON2269
Kolonics Alapítvány/Vörös Nándor

Csabai Edvin elmondta, bár 2024-ben a Kolonics György kiállítás szünetelt, a háttérben annyit még soha nem foglalkoztak vele, mint tavaly. Az ország különböző pontjain eddig 27 alkalommal bemutatott kiállítás a Magyar Olimpiai Bizottság és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatásának köszönhetően teljesen megújult. A kuratórium elnöke úgy fogalmazott a kiállítás a mostani ráncfelvarrást követően sokkal hatékonyabb és modernebb lesz és még több lehetőség lesz arra, hogy megjelenjen szerte az országban.

250130_0214_Kolonicsdijatado-_VON2496
Kolonics Alapítvány/Vörös Nándor

Ezt követően átadták a Kolonics György-díjat, amellyel mindig az év a legeredményesebb magyar utánpótláskorú kajakosát vagy kenusát jutalmazzák. A gyönyörű serleget, valamint az ezzel járó egymillió forint értékű tárgyi támogatást ezúttal Hidvégi Zalán érdemelte ki, aki tavaly K-2 500 méteren Samu Péterrel ifjúsági világbajnok, míg K-1 1000 méteren ezüstérmes lett Plovdivban.

250130_0195_Kolonicsdijatado-_VON2449
Kolonics Alapítvány/Vörös Nándor

Köszöntötték a Jövő Reménységei ösztöndíjprogram 2025. évi győzteseit is. Kárai Péter, az Alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte, a támogatásra szánt idei rekordnak számító 4,5 millió forintos keretösszeg ezúttal is magánadományokból gyűlt össze.

Az évzárón részt vett többek között Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, sportért felelős helyettes államtitkár, dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tiszteletbeli elnöke, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, Antal Dénes, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója, Vaskuti István a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok kenus, valamint Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

250130_0207_Kolonicsdijatado-_VON2475
Kolonics Alapítvány/Vörös Nándor

A díjazottak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján megtekinthetőek.